Amikor egy fejlett nyugati országban kormányprogramot állítanak össze, szinte biztosan szerepel benne valamilyen formában az esélyegyenlőség: függetlenül attól, hogy ki hova született, kik a szülei, ugyanolyan eséllyel érhessen el bármit az életben. Az eszköz, amivel ezt el lehet érni, azonban már kevésbé egyértelmű.

Az esélyegyenlőséget a társadalmi mobilitás méri a legjobban. Ez azt mutatja meg, hogy mennyire tud valaki felnőttként más társadalmi osztályba kerülni, mint a szülei. Ahogy a földrajzi mobilitás azt jelzi, hogy mennyire gyakori egy országban, hogy a gyerekek más városban találják meg a számításukat, egy ország társadalmi mobilitási mutatója annak valószínűségét jelzi, hogy valaki más jövedelmi helyzetben éli le a felnőtt életét, mint a szülei.

Ez természetesen nem jelent automatikusan javulást, hiszen az is más társadalmi osztályba került, aki szegényebben éli le az életét, mint a szülei, így az ő mobilitása is nagy. Az esélyegyenlőségbe azonban az is beletartozik, hogy csak azért, mert valaki gazdag családba születik, ne maradhasson érdemek nélkül gazdag.

Per Engzell és Felix C. Tropf azt vizsgálták meg legfrissebb tanulmányukban, hogy mennyire igaz az, hogy ahol nagy a társadalmi mobilitás, ott egyenlőbb esélyekkel indulnak az emberek. Azonban máshogy közelítették meg az esélyegyenlőség kérdését, szerintük már születésünkkor, a genetikából fakadóan vannak, akik nagyobb eséllyel lesznek sikeresek.

A tudomány örökké vitázik, hogy az öröklött vagy a nevelésből fakadó tulajdonságoknak nagyobb-e a befolyása egy ember esélyeire. A szerzők 50 ezer iker megvizsgálásával próbáltak választ találni arra, hogy a társadalmi mobilitás a kettő közül melyik malmára hajtja a vizet.

Az adja a lehetőséget a genetikai és a nevelési hatás szétválasztására, hogy egypetéjű és nem egypetéjű ikreket is megvizsgáltak. A mobilitást végzettségi szinteken nézték, tehát, hogy mennyivel lesz más a gyerekek végzettsége, mint a szüleiké. Ez nagyon hasonló eredményt ad, mint a jövedelmi mobilitás, hiszen a végzettség ezzel erősen korrelál.

Arra az eredményre jutnak, hogy

ahol nagyobb a társadalmi mobilitás, ott sokkal inkább befolyásolja a gyerekek genetikai adottsága, hogy milyen végzettséget érnek el,

mint ott, ahol nehezebben tanulnak tovább az alacsony végzettségű szülők gyerekei.

Elsőre felmerülhet, hogy így egyszerűen csak felváltják a genetikai adottságok azt, hogy milyen vagyoni helyzetbe születik valaki. De közelebbről megnézve az adatokat a kutatók azt látták, hogy a veleszületett képességek abszolút hatása nem változik, csak annyival lecsökken a nevelés, nevelési környezet befolyása, hogy megnő a veleszületett tulajdonságok relatív hatása.

Ez azonban a szerzők szerint az esélyegyenlőségnek nem mond ellent, hiszen mindenkinek lehetősége van a saját képességeit legjobb tudása szerint kamatoztatni. Ráadásul így a társadalom is jobban jár, hiszen ki tudja használni a teljes potenciálját.

Magyarországon a társadalmi mobilitás sajnos nagyon alacsony,

és nem is mutatja jelét annak, hogy növekedne. Sem iskolai, sem társadalmi szinten nincs nagy mozgás a rétegek között a Társadalmi riport 2018-as jelentése szerint. Ráadásul még az egyenlőtlenség is magas, a felső 10 százalék jövedelme növekszik, az alsó 10 százaléké pedig stagnál. A megoldást a kötet szerzői is abban látják, ha olyan oktatási rendszert alakítunk ki, ami nagyban támogatja a társadalmi mobilitást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKasztosodik a magyar társadalom, és ennek mind megisszuk a levétHét generációig tart egy szegény családnak középosztálybelivé válni Magyarországon. De miért? Michael Förster, az OECD vezető szociálpolitikai elemzője magyarázta el nekünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet esélyegyenlőség genetika mobilitás oktatás Olvasson tovább a kategóriában