Sokan hajlamosak anyagi lehetőségeik felett költekezni, és ez a veszély a hitelkártyák elterjedésével még inkább felerősödik. Két dán közgazdásznő azt vizsgálta meg tanulmányában, miért nem figyelnek jobban oda a kártyatulajdonosok, hogy ne szaladjon negatívba az egyenlegük.
A viselkedési közgazdaságtan szakítása a racionális emberképpel a figyelmetlenséget is új fénybe helyezi. A hagyományos közgazdaságtan szerint minden ember megszerzi az összes elérhető információt, ezek tudatában mérlegel, és hozza meg a számára optimális döntést. Azt mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van, néha nem nézünk utána olyan információknak sem, amikről tudjuk, hol és hogyan érjük el.
Amikor úgy érezzük, hogy ez szükségtelenül sokba kerülne nekünk, és ezért hagyunk figyelmen kívül valamit, azt nevezzük racionális figyelmetlenségnek.
Ez persze nemcsak pénzben kerülhet sokba, hanem időben vagy akár kellemetlenségben is. Például, ha tudjuk, hogy meg tudná nekünk mondani a főnök, hogy mikor kezdődik a megbeszélés, de félünk megkérdezni, és inkább odamegyünk feleslegesen korán. Úgy érezzük, hogy nem éri meg nekünk a kellemetlenséget az a plusz fél óra, amit várakozással töltünk. Máskor viszont nem éri meg annyi időt tölteni egy e-mail elolvasásával, hogy megtudjuk belőle, hol lesz lezárva a város hétvégén, mert azt gondoljuk, úgyse érint minket. Csak amikor nem jutunk el oda, ahova akartunk, akkor jövünk rá, hogy jobb lett volna rászánni azt az öt percet.
Talán így van ez a számlaegyenlegünk nézegetésével is. Azt gondoljuk, nem kell mindennap ránézni, hogy milyen mozgás történt rajta, aztán egyik nap azt vesszük észre, hogy a bank már megint levont valamilyen kezelési díjat, és már -500 forint az egyenlegünk.
Arna Olafsson és Michaela Pagel viszont más magyarázattal állt elő arra, hogy miért csináljuk ezt. Elméletük szerint nem az időt sajnáljuk, hanem magunkat. Létezik ugyanis a racionális figyelmetlenség mellett egy másik elmélet is, a szelektív figyelmetlenségé. Eszerint nem azokat az információkat nem szerezzük meg, amiket túl költségesnek gondolunk, hanem azokat, amiktől rosszul érezzük magunkat.
Ezt nevezik strucchatásnak is,
az állatot tévesen övező mítosz miatt. Nem jó érzés látni, hogy napról napra kevesebb pénz van a számlánkon, ezért inkább be se lépünk az online bankba, hogy ne kelljen ezzel szembesülnünk. Ez persze igaz oda-vissza, ha látjuk, hogy pénz érkezik rá, az boldogsággal tölt el minket.
A szerzők hozzáfértek egy izlandi online bankolási felület névtelen belépési adataihoz. Ezen a felületen nem lehetett semmit sem módosítani a számlákkal kapcsolatban, egyedül csak a számlaegyenleget tudták megnézni a felhasználók. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ugyanazok az emberek milyen sűrűn lépnek be, ha sok, illetve ha kevés pénzük van.
Nem volt meglepetés, hogy a fizetés várható érkezésekor megugrott a belépések gyakorisága, de általánosságban igaz, hogy az a számlán lévő pénzmennyiség növekedésével együtt nőtt. Ezen kívül szembetűnő, hogy óriási ugrás volt a belépés gyakoriságában, amikor az egyenleg negatívról pozitívra váltott. Bár hasznos lenne, az emberek nem szeretik nézegetni az egyenlegüket, amikor már közelítenek a keretükhöz vagy már túl is lépték azt. Sőt,
minél nagyobb a tartozás, annál kevésbé fordítanak figyelmet az egyenlegükre.
Ez alátámasztja, hogy a pénzügyeink tekintetében inkább a szelektív figyelmetlenség az oka a felelőtlen költekezésnek, mintsem a racionális figyelmetlenség. A racionálisan figyelmetlen felhasználók pont akkor nem figyelnének annyira a pénzügyeikre, amikor bőven van pénzük, mert kisebb a haszna a precíz számlavezetésnek. Ezen kívül pedig vagy tranzakciótól függetlenül ugyanannyiszor lépnének be – mert mindig ugyanannyira éri meg nekik -, vagy csak a tranzakciók ellenőrzése végett figyelnék a számlájukat, de ez szintén független lenne attól, hogy mennyi pénz van rajta. Ehelyett az látszik, hogy (a fizetés megérkezésén kívül)
a tranzakciók nem játszanak szerepet a belépések gyakoriságának növekedésében, csak és kizárólag a számlán található összeg mértéke.
Mivel ez odáig is fajulhat, hogy negatív összeg lesz a számlájukon, lényegében fizetnek azért, hogy ne (vagy csak később) kelljen szembesülniük azzal, hogy elfogyott a pénzük.
Ez is egy tényező lehet a szegénységi csapda kialakulásában, vagyis abban, hogy az adósságukat egyre inkább csak halmozzák bizonyos emberek. Ha annyira rosszul érzik magukat, hogy még fizetni is hajlandók, csak ne lássák, mennyire költekeztek túl, akkor ez nehezíti az adósság kiegyenlítését, és hónapról hónapra rosszabb helyzetbe hozhatja az amúgy is túlköltekező embereket.
Ezen segíthet, ha szigorú keretet állítanak be, amin túl nem költekezhetnek, vagy SMS-ben tájékoztatást kérnek minden tranzakció után a számlán maradt összegről. (Igaz, jellemzően ez is pénzbe kerül.) Fontos, hogy legyőzzük a szelektív figyelmetlenségünket, és szembenézzünk a kellemetlen ténnyel, hogy kellő pénzügyi figyelem és fegyelem nélkül könnyen hoppon maradhatunk a hó végén.
