Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. szeptember 7. 13:14 Élet

Ha elég jó marketinget csinálnak a rovaroknak, akkor nagy étvággyal fogjuk enni őket

A fejlett országokban nagyon válogatósak az élelmiszer vásárlók. Mindig van egy szint, amit már nem szeretnek átlépni, például már a leghétköznapibb zöldségeknél sem. A formás alma minden felmérés szerint jobban fogy, mint az, amelyik ugyanolyan ép és finom, de kevésbé szép. A hasonló választási szempontok miatt azonban a megtermelt élelmiszereknek mintegy felét kidobjuk, és az állatok közel felét hiába öljük le.

Ebben a helyzetben például a rovarételek vagy a újratisztított szennyezett víz elfogadtatása nagyon nehéz lesz, pedig jó lenne, ha egyre többen fanyalodnának rá, vagy térnének át szándékosan a fogyasztásukra. Ezeknek ugyanis döntő szerepük lehetne a pazarlás megállításában, vagy a klímavédelmi szempontból kedvezőbb alternatív fehérjeforrások elterjedésében.

Nathan S. Consedine, az Aucklandi Egyetem ételpszichológiai szakértője azt írja, kutatásaik szerint az undor leküzdése sok esetben nem is olyan nehéz, sőt a váltás néhány modern kori példával jól be is mutatható.

Az undor egy ősi mechanizmus a romlott vagy egészségtelen élelmiszerek kiszűrésére, de ha abból az egyszerű hétköznapi tényből indulunk ki, hogy ugyanattól az ételtől nem mindenki egyformán undorodik, akkor könnyen belátható, hogy ennek az egyedi jellemzőnek sok fokozata van. Az undorodás mértékének eleve van kulturális és életkorhoz köthető különbözősége is. Ebből viszont az is következik, hogy a skálát tudatos munkával el lehet mozdítani, például a kevésbé undorodó irányba.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy az undor, mint reakció egyrészt már kisgyerek korban kialakul, és ez később csak nagyon nehezen változtatható meg. A kulturális összetevő azonban könnyebben befolyásolható, mert ehhez elsősorban azt a felfogást kell megváltoztatni, hogy az egyén milyen ételeket tart magától értetődőnek, természetesnek.

Egy 510 fős, felnőttekkel végzett kísérlet adatai szerint az ételek elutasításában 50 százalékban számít az, hogy a terméket mennyire tekintik természetesnek, ízletesnek, egészségesnek, és esztétikailag megfelelőnek. Amikor választási lehetőség elé állították a teszt alanyait, különösen kitűnt, hogy sokszor azért utasítottak el egy-egy ételt, mert azt kevésbé tartották természetesnek.

A rovarétel-marketingnek ezért elsősorban arra kellene koncentrálnia, hogy átformálja a jelenlegi beidegződéseinket, és természetes alternatívaként mutassa be az újdonságokat. Bár ez most nem tűnik egyszerűnek, pár nem is olyan régi példa jól mutatja, hogy a vállalkozás nem lehetetlen. A cukornak például jót tett, hogy egy időben a természetességét erősen marketingelték, de például az erjesztett tejtermékeknek is idő kellett, amíg elfogadták őket, a “barátságos bélbaktérium” pedig ma már teljes mértékben elfogadott, népszerű fogalom, pedig kezdetben ez sem volt ennyire egyértelmű.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet élelmiszer marketing rovar rovarétel undor Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.