Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. augusztus 10. 16:03 Élet

Ellepték a banánnövények Magyarország déli csücskét

Sándor hosszú évekig dolgozott mozgóárusként Baranya megye déli részén. Hat éve egyik szokásos útján figyelt fel egy hatalmas levelű, dús, élénkzöld növényre. „Annyira megtetszett, hogy meg is kérdeztem a vásárlómtól, kaphatok-e belőle” – emlékezett vissza első találkozására a banánnövénnyel. Kapott néhány hajtást, és maga is megpróbálkozott a banán elültetésével falujában, a Villányi-hegység lábánál fekvő Nagyharsányban.

Sándor banánjai a háza előtt Nagyharsányban

A növénynek sikerült túlélnie a teleket, és gyorsan elszaporodott Sándor kertjében. Az elmúlt években már termés, azaz apró banánok is megjelentek a növényen. Persze az időjárás nem elég meleg a beérésükhöz, így alapvetően a látvány miatt tartja a növényt Sándor. „Szeretem a mediterrán életérzést” – mondta.

A banán termése augusztus elején Sándor kertjében

Az egzotikus növény több falubeli érdeklődését is felkeltette. „Jöttek és kérdezgették, hogy mi ez, tudok-e nekik adni. Tetszett nekik” – mondta. Sándor az elsők között ültetett banánt Nagyharsányban, de mára sokan követik példáját.

A banán magyarországi jelenlétőről nagyjából évente lehet olvasni egy-két kisebb cikket, de ezek jellemzően egyedi példák. Jelent már meg hír banánnövényről nagykanizsai panelek árnyékában, a harkányi csodakertben vagy egy hajdúszoboszlói hotelben.

A Villányi-hegység környékén viszont néhány településen kifejezetten látványossá vált a jelenlétük. Nagyharsányban egy utcában öt-hat olyan udvart is lehet látni, ahonnan többméteres banánnövények magasodnak ki. A különösen szép fekvésű Palkonyán három egymás közelében lévő udvar utcafrontját is banánok uralják, és láttam banánnövényt Villányban is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyetlen gyümölcs sem jut el olyan nyakatekert módon a boltba, mint a banánAz hagyján, hogy nagyon messziről és viszonylag kis adagokban kell behozni, de itthon kell megérlelni, és azonnal el kell adni, máskülönben megy a kukába.

A Nagyharsányban élő István szerint az elmúlt pár évben egyre többen próbálkoznak a banánültetéssel a faluban. Ő a felesége főút mentén húzódó büféje mellé ültetett egyet egy-két évvel ezelőtt. „A vendégeink pedig nagyon szeretik, sokan kérdezik, hogy micsoda ez, és fotózkodnak vele” – mondta István. Azt tervezi, hogy a büfé másik oldalán is banánokat fog növeszteni.

Istvánék büféje és banánja Nagyharsányban

„Egyre melegebb idő van. Jön fel a mediterrán klíma” – István szerint az érezhetően változó éghajlat miatt tud áttelelni a környékükön a banán. A növény a meleg, párás, szélmentes időt kedveli, és István szerint a helyi adottságok egyre inkább ilyenek. A Pécsi Tudományegyetem botanikus kertjét vezető Babayné Boronkai Erzsébet azt mondta nekem, hogy „rá lehet fogni” a klímaváltozásra a banánok elszaporodását, de valójában az ilyen típusú növények a nagyobb fagyokat is átvészelik.

Babayné azt mondta, hogy a környéken már húsz éve is látott banánnövényt, amelyet egyébként téves banánpálmának vagy banánfának nevezni, mivel a fűfélék közé tartozik. Saját tapasztalata szerint Baranya déli része mellett a Balaton déli partjánál is több kertben van banán. A pécsi püspökség udvarában pedig legalább száz négyzetméteren vannak banánnövények. A kertvezető szerint az viszont nem várható, hogy ehető termése legyen a magyar banánnak. Ehhez ugyanis 8-10 hónapon keresztül 20 fok feletti hőmérséklet szükséges.

Kubai életérzés Villány határában

Ha van is termése, október-november környékén lefagy. Ez azt is jelenti, hogy a banánnövényeket a tél beállta előtt visszavágják, olyan 20-30 centiméterre a földtől. Tehát csak egy földből kiálló csonk marad, amelyet szalmával, műanyagfóliával, banánlevéllel vagy esetleg további szigetelőanyaggal fednek le. Ha túléli a fagyokat, akkor tavasszal újra kihajt. Óriási sebességgel kezd el növekedni, a Palkonyában élő Röder udvarában három hónap alatt 4-5 méteresre nőtt meg a növény.

Röder banánja ekkora lett három hónap alatt, és még egy-két métert fog nőni

A sváb férfi szerint az ő banánnövénye a legmagasabb a településen, amelynek az az oka, hogy napi három vödör vízzel öntözi meg. Röder szerint fontos, hogy a banán közvetlenül a háza mellett nő, mivel védi a fagytól, a széltől és a túlzott hőségtől. Az elmúlt napok viharai azonban nyomot hagytak a növényeken, több helyen sérültek. Röder szintén hat éve ültetett először banánt, a kertjében citromfa is van, és legújabban kivivel is próbálkozik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég pár banán naponta, és az ajánlott mérték fölé mehet az ásványi anyag fogyasztásodA magyar hatóság meglepően magas káliumtartalmat mutatott ki a boltokban kapható banánokban.

Élet banán Baranya megye Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Fabók Bálint
2020. október 26. 06:26 Élet

Hajléktalanságból az albérletbe, szégyenből a megbecsülésbe – Tamás története

Egy sors, amely megmutatja, milyen könnyű ma lehetetlen helyzetbe kerülni, milyen nehéz a szociális segítő rendszer munkája, és milyen nagy szükség lenne bizalomra és elfogadásra.

Hajdu Miklós
2020. október 22. 12:17 Élet, Vállalat

Sokkal könnyebb olyan munkahelyre bejutni, ahol már dolgozik egy évfolyam- vagy szaktárs

Az egyetemisták nagyon jól segítik egymást a pályakezdésnél.

Torontáli Zoltán
2020. október 21. 13:47 Élet

A magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-Európához

A magyar fiatalok gondolkodása a tipikus élethelyzetekről már csak körülbelül 12 éves csúszásban van Nyugat-Európához képest.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. október 27. 12:11 Adat

Olyan megyékben terjed leggyorsabban a járvány, ahol tavasszal fertőzöttet sem láttak

Úgy tűnik, hogy jelenleg Nógrád és Vas megyékben a legrosszabb a helyzet, de biztosak nem lehetünk benne, mert továbbra is sok adatot visszatartanak.

Avatar
2020. október 27. 06:52 Világ

Befolyás, megtévesztés, trollok: az amerikai elnökválasztás sötét oldala

A választásokba való beavatkozás régi játék a nagyhatalmak közt, de a közösségi média és a lassan felgyűlő társadalmi elégedetlenség új lehetőségeket kínál.

Jandó Zoltán
2020. október 26. 16:02 Adat

Már minden nyolcadik-kilencedik elhunyt covidos Magyarországon

Az előző héten 299 koronavírus-fertőzött veszítette életét Magyarországon, ami már az összes halálozáshoz viszonyítva is kifejezetten magas arány.