A munka napjainkban egyre inkább hasonlít arra, amilyen 200 éve volt, és ez az egyik legnagyobb kihívása korunk vállalatvezetőinek. Az ipari termelés fénykorában az egymásra épített munkafolyamatok uralták a munkahelyeket. Napjainkban a futószalag mellől felegyenesedve az irodák alkalmazottai egyre gyakrabban választanak elszigetelt munkavállalási formákat. Hódítanak a távmunkások és szabadúszók, miközben egyre több munkafolyamat válik egyszemélyessé, ami azt jelenti, hogy önállóan lehet őket a leghatékonyabban elvégezni. Ez viszont sok stresszt szül.

A változások korában azok a munkavállalók teljesítenek jól, akik hivatásként tekintenek a munkájukra. A karrier lehetőségek és fizetés ösztönzik a munkásokat, de aki csak ezeket keresi, jellemzően nem jár sikerrel.

A beosztottak és a főnökök számára is van pár jó tanácsa Amy Wrzesniewskinek, a Yale Egyetem professzorának, aki kedden az MTA épületében tartotta előadását és vette át a Rajk Szakkollégium Herbert Simon-díját. A munkahelyi motivációt kutató professzor eredményei segítenek jól működő csapatokat létrehozni, menedzselni a távmunkával járó kihívásokat, és megérteni, miért tartanak ki emberek egy-egy munkahely mellett.

Amy W. fő tanácsai a munkavállalóknak, hogy ne féljenek olyan feladatokat kialakítani a vállalatokon belül, amiken keresztül hivatásként élik meg a munkájukat. A vállalat vezetőinek pedig érdemes teret adni munkavállalóinak, hogy saját feladataikat alakítsák, miközben a munka minőségét, és nem a mennyiségét próbálják meg rajtuk számon kérni.

A munkaerőpiac átalakul, ezért fontos új módszereket kidolgoznunk, hogy motiváló munkakörnyezetet alakítsunk ki. A távmunkát vállalók és szabadúszók száma folyamatosan növekszik, ami kihívások elé állítja a munkavállalókat és a munkaadókat is. Az európai országokban átlagosan az összes munkavállaló 10 százaléka végzett távmunkát 2017-ben, ami 22 millió embert jelent, és 25 százalékos növekedést a 2008-as átlaghoz képest.

Ebben a változó környezetben kell a munkavállalóknak és a munkáltatóknak ösztönző környezetet kialakítani. A hagyományos vállalati környezetnek volt (és van) egy nagyon fontos pszichológiai hatása a munkavállalókra. Létezésükkel védőhálót képeznek az alkalmazottaik körül, ami segíti őket abban, hogy megküzdjenek személyes kihívásaikkal is. Amy W. szerzőtársai egy újságírók körében végzett kutatásban bemutatták, hogy a szabadúszók elégedettek munkájukkal, de nagyobb részben hagyják ott az írást, ha valamilyen nehézségbe ütköznek, mint a hivatalos szerkesztőségek tagjai. Ők többször panaszkodtak arra, hogy nem szeretik azokat a munkákat, amiket a szerkesztőségben kapnak, de mégis elvégzik őket.

Az eredetileg pszichológus végzettségű professzor kérdésünkre elmondta, hogy mindennapi rutinok biztosítják a szerkesztőségek munkásainak biztonsági hálóját: saját asztaluk van az irodában, belépőkártyával rendelkeznek és hasonlók. Ezek segítik őket abban, hogy átmenetinek érezzék a negatívumokat, és ne azt érezzék, hogy az újságírói hivatás nem illik a személyiségünkhöz, ha kudarcélmény éri őket.

A munkában pedig a hivatás érzése a legfontosabb. Az amerikai West Point katonai akadémián végzett felmérésében Amy W. több, mint 10 ezer kadét motivációit vizsgálta. A kutatás eredményei szerint magasabb az előléptetés valószínűsége azon kadétok körében, akik belső ösztönzők miatt csatlakoztak a hadsereghez, tehát mert önmagában értéket láttak a katonai szolgálatban, mint azok esetében, akik anyagi boldogulást vagy karrier lehetőséget kerestek. Minél fontosabbnak tartja egy kadét az anyagi motivációkat, annál kisebb a valószínűsége, hogy előléptetik, függetlenül attól, hogy mennyire tartja önmagában értéknek, hogy a hadseregben szolgál.

Ugyanerre mutatott rá egy kísérlet, ahol gyerekeknek kellett képeket színezni, akik sokkal kevésbé voltak lelkesek akkor, amikor cukorral fizettek érte, mint amikor egyszerűen a színezés öröméért csinálták.

Amy Wrzesniewski szerint a vállalattól elszigetelt munkások és a nagy megterheléssel járó munkakörökben dolgozók közül azok jutnak előre, akik saját munkájukra elsősorban nem karrier vagy pénzszerzési lehetőségként tekintenek, hanem önmagában álló értékként gondolnak rá. A vezetőknek ezt az érzést kell istápolni a munkavállalókban, és ez a jövőben egyre fontosabbá válik.

Az MTA épületében tartott előadáson az is érdekes volt, hogy a kutatások azt bizonyították be, hogy lényegében független a betöltött munkakörtől, hogy valaki hivatásnak, karriernek vagy csak egyszerű munkának éli azt meg. Kutatók között vagy más értelmiségi munkakörben is vannak, aki azért dolgoznak, hogy pénzt keressenek, ahogy vannak a szemétszállítók között is. Ez fordítva is működik: a szemétszállítást is sokan hivatásukként élik meg, pont úgy, ahogy a tudósok egy része is.

De nem elég, hogy a motivációink a helyükön legyenek. Wrzesniewski egyik legtöbb figyelmet kapó kutatási területe a job crafting, amely arról szól, hogy miként alakíthatják a dolgozók kedvük szerint a munkakörüket, hogy végül jobban érezzék magukat és jobb munkaerők legyenek. Erre előadásában azt a példát hozta fel, hogy egy kórházi takarító nem csak a munkaköre szerinti takarítási feladatokat végezte el, hanem humorral fűszerezte a betegek napjait és segített nekik kevésbé rosszul érezni magukat, amiért folyamatosan rosszul lettek a szobáikban, azzal viccelődve, hogy neki csak emiatt van munkája. Ebben az esetben bőven a munkaköri leíráson túl teljesített a takarító (sőt, meg is szegte azt, mivel meg volt nekik tiltva a beteggel való kommunikáció), mégis jobban érezte magát ő is, a beteg is, és ez végső soron a kórháznak is jót tett.

Ugyanakkor egy Wrzesniewski által szervezett vállalati workshop azt is bebizonyította, hogy nem elég csak a munkakörünket személyre szabni. A workshopon részt vevőket három csoportba osztották. Egyik csoportban csak a munkakört kellett módosítani, másikban a saját képességeiket fejleszteni, hogy jobban megfeleljenek az állásnak, a harmadikban pedig a kettőt egyszerre. Bár rövid távon itt is volt pozitív hatása a munkakör személyre szabásának, de hosszú távon csak azok a dolgozók érezték jobban magukat, akik mindkettőt csinálták egyszerre. Szintén közülük kerültek ki nagyobb valószínűséggel azok, akiket előléptettek.

Mindent összevetve azt üzente a közönségnek Wrzesniewski, hogy senki se érezze a nyomást, hogy már az első munkájának is világmegváltónak kell lennie. És senki se keresse azt az egy munkakört, ami tökéletes neki. Fontos, hogy rugalmasak legyünk mind a hozzáállásban, a munkakör személyre szabásában és saját magunk fejlesztésében is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Amy Wrzesniewski közgazdaságtan motiváció munkaerőpiac tudomány Olvasson tovább a kategóriában