Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. december 3. 09:48 Élet

Fontosabb a pénz a szerelemnél a gazdag amerikaiak szerint

Soha véget nem érő viták tárgya, hogy mi a legfontosabb egy párkapcsolat kialakulása szempontjából, egy több mint ezer embert érintő amerikai vizsgálat mindenesetre azt erősítette meg, hogy az anyagiak igenis lényegesek. A Bank of America online vagyonkezelési szolgáltatásokat kínáló cége által elvégeztetett felmérésben a vagyonosnak számító válaszadók 56 százaléka azt mondta, hogy olyan párt szeretne, aki pénzügyi biztonságot garantál, míg a szerelmi kapcsolatot csak 44 százalékuk részesítette előnyben.

Az előbbi táborba tartozóknak ugyanakkor nincs könnyű dolguk, amikor meg szeretnék ismerni a potenciális partner anyagi helyzetét. A Bloomberg által ismertetett felmérésből ugyanis az is kiderült, hogy a résztvevők nem szívesen beszélnek az anyagi helyzetükről, legyen az fizetés, befektetések, költési szokások vagy éppen adósság.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy a válaszadók 63 százaléka azt mondta: a karrierjére fókuszáló társat szeretne, nem pedig olyat, aki sokat foglalkozik a társadalmi problémákkal. Mindezek után érdekes, hogy a házassághoz vagy a gyerekvállaláshoz hasonló nagy jelentőségű életeseményeket a többség nem köti előzetes anyagi célok teljesüléséhez.

Ennek persze részben a minta összetétele lehet az oka. A résztvevőket úgy válogatták össze, hogy a 18 és 40 év közöttiek befektethető vagyonának értéke 50 és 250 ezer dollár közötti, vagy ha csak 20-50 ezer dollár, akkor a jövedelme legalább évi 50 ezer. A 40 évnél idősebbek csak az első feltétel alapján kerülhettek be a felmérésbe.

A válaszadók átlagosan évi 18 ezer dollárt akarnak megtakarítani, ami több annál, mint amit a gyerekeik taníttatására, bérlésre/jelzáloghitel-törlesztésre vagy utazásra szánnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKeveset tudunk a leggazdagabbak jövedelmeiről, mert rejtőzködnek és trükköznekAdatokkal bizonyítható, hogy a gazdasági elit csúcsa trükközik a leginkább az adók megfizetésével, ami miatt a rájuk vonatkozó jövedelmi adatok is pontatlanokká válnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gazdagság házasság szerelem vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 06:08 Világ

Elég-e Európa védelmében 290 francia atomtöltet 4300 orosz ellen?

A kérdés sok kutatója szerint az elrettentés szempontjából nem számít, melyik ország hány töltettel bír, de a technológia fejlődése felboríthatja ezt.

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.