Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. július 24. 18:24 Élet

Magyarország még mindig csak kispályás az állampolgárság-bizniszben

Manapság már nem elég a szupergazdagok számára a luxusjachtok és a magánrepülők birtoklása, egy egészen különös vagyontárgy iránt kezdenek egyre inkább érdeklődni. Igazából nem is tárgyról van szó, hanem egy sokkal elvontabb fogalomról: az állampolgárságról, illetve a vele járó útlevélről és egyéb jogosultságokról.

Az új státuszszimbólumból ráadásul gyakran többre is szert tesznek, bizonyára sokkal hatásosabb, ha több különböző állam által kiadott okmányt is le tudnak tenni az asztalra.

A Bloomberg gyűjtése szerint mindössze tíz olyan ország van, ahol megfelelő mennyiségű pénz beruházása esetén minden további nélkül állampolgárságot kaphatnak a magánbefektetők, és ezek közül nyolcat offshore paradicsomként tart számon a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Ennek ellenére az efféle befektetésekre szakosodott ügynökséget vezető Christian Kalin azt mondta a lapnak, hogy ügyfelei számára az adóelkerülésnél sokkal fontosabb szempont a biztonság.

A gazdagok a védettséget keresik, amikor állampolgárságot vásárolnak.

Főleg az motiválja őket, hogy ha forradalom, netán háború tör ki, vagy bármilyen, a biztonságukat fenyegető esemény következik be hazájukban, biztosan legyen hova menekülniük a világban. A szakértő szerint viszont újabban már az is egyre fontosabb üzletfeleinek, hogy egyszerűen csak legyen néhány útlevelük, amit tudnak mutogatni. Ezért nem is egy, hanem több országba is befektetnek, hogy állampolgárságot kapjanak.

Az állampolgárságot pénzért adó országok között hatalmas különbségek vannak abban a tekintetben, hogy mekkora befektetést várnak a jogok és az okmányok megadásáért. A legolcsóbb karibi államokhoz képest Ausztria igazi prémium ország, ott ugyanis 237,5-ször akkora összeget kell beruházni az állampolgárságért, mint Antigua és Barbudán, Dominikán vagy Saint Lucián.

 

 

Ausztria ráadásul nem is ma kezdte pénzért adni az állampolgárságot, hanem több mint harminc éve, 1985-ben. Látható azonban, hogy a listán lévő tíz ország közül hat a 2010-es években lépett be erre az érdekes piacra, vélhetően ráérezve az új divatra.

Nagyon hasonló konstrukciókban juthatnak külföldiek letelepedési engedélyhez is bizonyos országokban. Többek között Magyarországon is volt hasonló program, ami végül is számításaink szerint 17,5 milliárd forint veszteséget okozott az államnak. A letelepedés azonban messze áll az állampolgárságtól, a letelepedők jogai és lehetőségei sokkal korlátozottabbak ahhoz képest, mint amit az állampolgárok élvezhetnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet állampolgárság luxus offshore státuszszimbólum Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.