Sok ezren vesztették el a munkájukat a turizmusban, de ahelyett, hogy rajtuk segítettek volna, inkább a leggazdagabb magyarok között osztottak szét 83 milliárdot egy kirívóan visszás pályázaton.
Kiélezetten mutatja Jemen példája, hogy mi történik a fejlődő országokban.
A rendszerváltás idején még 1300 embert alkalmazó gyár fénykorában szinte kizárólag gazdag országokba exportált, mostanra azonban nagyjából 15 embernek ad munkát.
Az utazási korlátok miatt nagyjából 150 ezer külföldi idénymunkást pótolnak munkájukat elvesztő olaszok.
Kárpátaljaiak most csak egy határátkelőn át tudnak Magyarországra jönni. Az átlépés legalább 4-5 óra, de kocsi nélkül 14 óra is lehet. Meg egy jelentős összeg.
Az otthoni kenyérsütés terjedésében főszerepet játszik egy makói háziasszony, Limara. Tudását az internetről és saját konyhájában szerezte, mára 100 ezren követik.
A szlovénok után négy közép-európai ország állampolgárai mehetnek elsőként Horvátországba nyaralni, a tervek szerint május 29-től.
A turizmus annyira fontos iparággá vált Európában, hogy a gazdaság miatt egy világjárvány idején is promotálják a külföldi nyaralásokat.
Néhány ismerős keresésével több tízszázalékos kedvezmény kapható egyes termékekre, de a kereskedő számára is több előnnyel jár a közösségi vásárlás.
Eddig a kölcsönzött dolgozók fele, 70-75 ezer ember veszíthette el a munkáját, de az állományban lévők 30 százalékának sincs feladata. Ez borús jövőt vetít előre.