Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. szeptember 8. 12:55 Adat

Stabilan tartja az első helyet a magyar infláció mértéke az EU-ban, az augusztusi adat a vártnál is gyengébb

16,4 százalékkal nőttek az árak augusztusban az egy évvel korábbi szinthez képest a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. Az éves áremelkedés üteme ugyan lassabb volt a múlt hónapban, mint a júliusban (ekkor 17,6 százalék volt az infláció), ám az előzetes várakozások valamivel kedvezőbb adatot vetítettek előre a ténylegesnél.

  • Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter két hete 16 százalékosra becsülte az augusztusi inflációt. A kormányzati prognózis szerint szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben 7 százalékos áremelkedés várható.
  • A napokban megfogalmazott szakértői várakozások az augusztusi inflációt illetően 15,6 és 16,5 százalék között szóródtak a Portfolio felmérése szerint, a becslések átlaga 16,2 százalék volt. Július közepén azonban még 15 százalékos szint is elképzelhetőnek tűnt a gazdasági lap elemzése szerint.
  • Júliushoz képest átlagosan 0,7%-kal nőttek a fogyasztói árak, a cukor 54,6 százalékos és a járműüzemanyagok 8,2 százalékos drágulása kiemelkedő volt a két hónap között.

Felülnézet: a magyar inflációs adat tavaly november óta stabilan a legmagasabb uniós összehasonlításban, ami alighanem augusztusban sem változik.

  • Júliusban Magyarországon kívül már csak a cseh, a lengyel és a szlovák infláció haladta meg épphogy a tíz százalékos szintet. Az Eurostat statisztikái szerint augusztusra már Szlovákiában is egyszámjegyűre mérséklődött az áremelkedés üteme, igaz, az elmúlt hónapra vonatkozóan egyelőre kevés uniós országból érhető el információ.

Alulnézet: a cukor drágulása 12 hónapos időtávon összehasonlításban is kiemelkedő (67,9 százalék), ám a termékfőcsoportokat tekintve a leginkább a háztartási energia (34,7 százalék), az egyéb cikkek, üzemanyagok (19,8 százalék) és az élelmiszerek (19,5 százalék) drágultak egy év alatt.

  • Jelentősen csökkent a használt autók ára (nyolc százalék), ami a háztartások romló gazdasági helyzetéről is árulkodik.

Reakciók: elsősorban a havi adat mutat jelentős eltérést a megszokottól Virovácz Péter lapunkhoz eljuttatott megjegyzése szerint, élelmiszerkosár ára az árstopok kivezetése miatt nőtt, az üzemanyagok árának több mint 8 százalékos emelkedése sem lehetett váratlan az olajpiaci árváltozások tükrében.

  • Meglepetést hozott azonban a szolgáltatások mindösszesen 0,1 százalékos havi drágulása, ugyanis augusztusban jellemzően erőteljes a szolgáltatásinfláció. Úgy tűnik, hogy az összeomló kereslet hatására immáron a szolgáltatók átárazási ereje is drasztikusan lecsökkent a szakember szerint.
  • Az üzemanyagok áremelkedése önmagában 0,8 százalékponttal emelte a várakozásokat némileg felülmúló éves árindexet az ING szakértőjének számítása szerint.
  • Ugyanakkor az infláció lassulása a fogyasztói kosár egyre szélesebb körét jellemzi a Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint. A feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások árainak dinamikája is fékeződött, a maginflációs tételek átárazásának mértéke, hosszú idő után, újból megfelelt az év ezen időszakára jellemző tapasztalatoknak.

Mi várható? A monetáris politikára az augusztusi inflációs mutatók nem gyakorolnak érdemi hatást, szeptemberben a jegybank 13 százalékra vághatja az irányadó rátát Virovácz szerint, aki novemberre tíz százalék alá csökkenő éves alapú inflációt, továbbá 2023 egészére vonatkozóan 18 százalék közeli árindexet prognosztizál.

  • Az élelmiszerárakon nem fog múlni, hogy az év végére egyszámjegyűvé váljon az infláció a G7-bevásárlások során tapasztalt árváltozások szerint.
  • Szeptembertől a kedvezőbb bázishatások miatt nagyobb ütemben fékeződhet az infláció, olvashatók a Portfolion Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatójának és Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzőjének egybevágó vélekedései.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBár a cukor ára elszállt, nem kaptunk sokkot az árstop kivezetése utánHa nem sikerül a kormány 10 százalék alatti év végi inflációs terve, az nem az élelmiszerek miatt lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat áremelkedés fogyasztói árindex infláció Virovácz Péter Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2023. szeptember 19. 14:09 Adat

EU-s középmezőnybe kerültünk azzal, hogy kiemelkedően nőtt itthon egy fontos demográfiai mutató

Csak Csehországban nőtt jobban a 2010-es években a teljes termékenységi arányszám, mint Magyarországon.

Jandó Zoltán
2023. szeptember 19. 10:07 Adat

Már nem az oroszoktól függ az európai gázpiac

8 éve nem jött olyan kevés gáz Európába, mint szeptember elején.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 18. 09:51 Adat, Vállalat

Magyarország összeszerelőüzem lett a bicikliiparban

Több kerékpárt gyártunk mint Hollandia.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.