A jövedelmek változását nézve kettős képet mutat Magyarország: noha a medián kereset forintban mérve megkétszereződött 2010 és 2021 között, a rosszabbul és jobban kereső ötven százalékot elválasztó béradat vásárlóerejét nézve Magyarország a legszegényebb uniós országok körében rekedt ebben a tizenkét évben az Eurostat múlt heti elemzése szerint.
A helyzet azért különösen ellentmondásos, mert a jövedelmek névleges változása, tehát a nemzeti valutában, árszínvonallal való kiigazítás nélkül 2010-ben és 2021-ben számolt mediánok különbsége kiemelkedő Magyarországon. A 96 százalékos nominálbér-növekedés a harmadik legerősebb adat az unióban, ennek azonban csak a töredékét érzékelhették a valóságban a munkavállalók a forint árfolyamának romlása és az infláció miatt. (A medián bér az az összeg, amelynél egy országban ugyanannyi ember keres többet, mint amennyi kevesebbet.)
Szembetűnő mindeközben az eurót használó mediterrán országok kimaradása a jövedelemnövekedésből: a múlt évtizedben Cipruson, Olaszországban és Spanyolországban tíz százalék alatt maradt a névleges nettó mediánbér emelkedése, Görögországban pedig mintegy negyedével csökkent is a középosztály bérszínvonalát jellemző adat. A görög eset azért is figyelemre méltó, mert a vásárlóerő-paritáson számolt mediánbér 2021-re a magyar szint alá süllyedt, így a 12 éve még középmezőnyben szereplő Görögország szorította ki a Magyarországot a három legszegényebb uniós tagállam csoportjából. (Az alábbi grafikon lejátszását az ábra bal alsó sarkában lévő ikonra kattintva lehet újraindítani.)
A déli országok lecsúszása mellett a Baltikum, különösen Észtország felkapaszkodása is látványos a fenti ábrákon. A múlt évtized elején még Magyarországgal együtt az uniós rangsor vége felé található országok – sőt, a lett és a litván mediánbérek vásárlóereje eleinte el is maradt a magyarországitól – két éve már a lista közepén szerepeltek, Csehországot és Lengyelországot utolérve.
A medián bérek névértéke és vásárlóereje Magyarországon 2016 után került különböző növekedési pályára, amikor négy év után 2-3 százalékos szinten beindult az infláció. Ezt követően 2019-ig szűkült az eltérés a nominál- és reálértékek változása között, de a koronavírus-járvány éveiben ismét jócskán elmaradt a vásárlóerő növekedési üteme a forintban mért mediánbér-emelkedéstől.
Hasonló különbségek – igaz, a mostaninál jóval kisebb mértékben – a 2008-as válság idejében is mutatkoztak, majd a válságból való kilábalás éveiben nagyjából azonos mértékben nőttek évről évre a medián fizetések és azok valódi értéke. A bérek 2005-ös medián név- és vásárlóértékeihez hasonlítva a későbbi adatokat is jól látszik, hogy a 2008-ra kialakult szakadék mértéke a válság évei alatt és azokat követően alig változott, de az évtized második felétől egyre mélyült. Összességében a forintban kifejezett mediánbér 2005-höz képest 2,7-szeresére nőtt 2021-re, míg ugyanez a különbség a vásárlóerőt nézve 1,8-szoros.
Az olló 2022-ben még tovább nyílhatott, ugyanis hiába nőttek a korábbinál meredekebb ütemben az átlagkeresetek, a reálbérek hónapról hónapra közeledtek a 2018-as szinthez. A tavalyi jövedelemváltozásokat egyelőre a KSH adataival jellemezhetjük, így Magyarország pozíciójának változása a fenti rangsoron még kérdéses, erre nézve mindenesetre nem sok jóval kecsegtet, hogy a reálbércsökkenés hátterében az európai összehasonlításban meglehetősen kedvezőtlen inflációs adatok állnak.
