Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. január 18. 06:19 Adat

Itt az omikron, de Magyarország nem szigorít – kellene?

A járványgörbék ismét felfelé tartanak Magyarországon, de újabb szigorításról egyelőre szó sincs, annak ellenére sem, hogy több európai ország is élt ezekkel az eszközökkel az omikron variáns megjelenésekor. Megvizsgáltuk, hogy az elmúlt közel két év adatai mennyire támasztják alá a szigorítások szükségességét, hogyan hatottak a korlátozások, illetve tavaly tavasz óta az oltások a járvány ellen.

A koronavírus-fertőzések első hullámaiban még nem sok eszköz volt annak elnyomására a lezárásokon, korlátozásokon kívül, és összességében ezek az intézkedések működőképesnek is bizonyultak – elemzésünk szerint

a szigorítások után két hónappal jellemzően érdemben enyhül a járvány szorítása

az európai országokban, már ami a többlethalálozásokat*A járvány éveiben és megelőző öt évben mért halálozási adatok átlaga közötti százalékos különbség. illeti. Az oltások mellett viszont némileg háttérbe szorulhat a korlátozások szerepe a járványkezelésben, a koronavírus pusztítását inkább a vakcináció fékezheti.

A járvány megfékezésére irányuló intézkedések szigorúságát százfokú skálán mérő Stringency Index – aminek magasabb értékei szigorúbb szabályokra utalnak –

egypontos emelkedéséhez a két hónappal későbbi többlethalálozási adatok közel egynegyed százalékpontos mérséklődése társult

a 2020 tavaszától napjainkig tartó időszakban, harmincegy európai ország adatai alapján. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy különösen a járvány 2020-as hullámainál volt érzékelhető, amint az intézkedések a régióban 3-6 hét alatt kifejtették a hatásukat.

2021-re azonban megváltozott a helyzet, a lezárások mellett már az oltások is a járvány elleni védekezés eszközévé váltak. Amennyiben csak 2021 adatait vizsgáljuk, és figyelembe vesszük az egyes országok lakosságának átoltottságát is, akkor már alig mutatkozik valamilyen összefüggés az intézkedések és a két hónappal későbbi többlethalálozási adatok között (igaz, az elemzési lehetőségek is jóval korlátozottabbak erre az időszakra nézve, erről bővebben a cikk végén lehet olvasni).

A jelenleg elérhető legfrissebb, 2021 októberére vonatkozó halálozási adattal az országokban két hónappal korábban – vagyis augusztusban – hatályos intézkedések súlya és az akkori átoltottság is negatív összefüggésben állnak, a kapcsolat ereje azonban az oltások esetében sokkal erősebb, mint a szabályozásoknál*A korrelációs együttható az októberi többlethalálozás és az augusztusban mért átlagos átoltottság között -0,66, míg az októberi többlethalálozás és az augusztusi intézkedések átlagos szigorúsági pontszámai között -0,14..

Ezeket az adatsorokat azonban több szempontból is érdemes óvatosan értelmezni. A járványstatisztikák térbeli és időbeli összehasonlíthatóságát eleve éles vita övezi, továbbá a szigorításokat jellemző indexet is érik kritikák.

Kérdésesek az oksági viszonyok is: egy adott hónapban az aktuális intézkedéseket vagy az éppen akkor tapasztalt átoltottságot aligha befolyásolhatja közvetlenül a két hónappal később mért többlethalálozás, azonban meglehet, hogy ahol bizonyos tényezők miatt eleve súlyosabb volt a járvány (például a lakosság rosszabb egészségi állapota vagy foglalkoztatási szerkezet), ott a kormányok kénytelenek voltak szigorúbb intézkedéseket hozni, majd a lakosság, átélve a járvány pusztítását, nagyobb hajlandóságot mutatott az oltások beadására – összességében tehát a járvány ereje ellenkező irányban is hathat a szabályozásra és az oltakozásra.

A járványkezelésben ráadásul egyáltalán nem közömbös, hogy az egyes országokban mennyire jellemző a jogkövető, illetve az egészségtudatos magatartás, milyen erős a kormányzat és az intézmények iránti bizalom, és egyáltalán meddig tart az emberek türelme a szabadságukat olykor súlyosabban is korlátozó szabályokkal szemben. Ezeknek a társadalmi jellemzőknek a hatását a hosszabb, az intézkedések következményeit 2020 eleje óta mérő idősor elemzésekor valamelyest ki tudtuk szűrni*Panelregressziós modell által., de az oltások megjelenése óta nem telt még el annyi idő, hogy ezt megtehessük*Ebben az esetben mindössze hét időpont megfigyelésére volt módunk, ami messze elmarad a finomabb elemzésekhez szükséges adatmennyiségtől..

Az mindenesetre jól látszik a fentebbiekből, hogy ha egy kormány elejét szeretné venni a koronavírus pusztításának, abban a sikeres oltási program egyértelmű segítséget jelent, de az óvintézkedések erőssége sem közömbös.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat korlátozások koronavírus koronavírus-oltás többlet halálozás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2023. május 26. 20:13 Adat, Élet

Olyan sok magyar él rabszolgasorban, mint Sopron vagy Tatabánya teljes lakossága

Változatos formában, de máig sokan süllyednek rabszolgasorsba, Magyarországon főleg a kiszolgáltatott, alacsony státuszú embereket fenyegeti a kényszermunka.

Torontáli Zoltán
2023. május 26. 14:32 Adat, Vállalat

Egyre inkább kiszorulnak a magyar vállalkozások az élmezőnyből a hazai e-kereskedelemben

Az Alza, a kifli.hu vagy akár az IKEA is szinte a semmiből jőve vált hirtelen vezető szereplővé. Meddig jut a Pepita.hu vagy a Pelenka.hu?

Torontáli Zoltán
2023. május 24. 12:16 Adat

Az átlag magyar annyit keres, mint egy jól kezdő Suzuki-munkás

Közel nyolc százalékkal csökkent az átlagember reálbére, ez a kereset a jobb betanított munkások pozíciójának felel meg.

Fontos

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.