(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A Portfolión Palócz Éva erős érveket sorakoztatott fel amellett, hogy a külföldi cégek nagyban hozzájárulnak a hazai termelékenységi szinthez, és az „összeszerelő üzem” – amit sokan kárhoztatnak – inkább segíti a hazai gazdaság növekedését. Ráadásul a külföldiek sokkal termelékenyebbek, és még magasabb bért is fizetnek. Véleménye szerint az alacsony hazai bérszint okai a magyar tulajdonú vállalatok, hisz ez náluk a túlélés záloga.

A kép véleményünk szerint sokkal differenciáltabb. Az ördög részletekben rejlik, így a sommás következtetések helytállósága is megkérdőjelezhető. A G7-en többször írtunk a problémáról, és abban feltétlenül egyetértünk, hogy a külföldi cégek termelékenysége nagyobb, és ennek jótékony hatása van a hazai növekedésre. Nélkülük nehéz lett volna az elmúlt 25-30 év. Mielőtt azonban ezen tovább lépnénk, érdemes a részletekre is figyelni. A tények elgondolkodtatóak.

A külföldi tulajdonú feldolgozóipari cégek Európa minden országcsoportjában termelékenyebbek:

Az ábrán azt látjuk, hogy az EU legfejlettebb centrumországaiban és az unió egészében a hazai feldolgozóipari vállalkozások termelékenysége a multik 50 százalékán vagy kicsivel fölötte van. Ráadásul a helyzet 2015 után még romlott is a leggazdagabb országokban, a helyi vállalkozások és a nemzetközi tőke közötti olló tovább nyílt. A régiónkban évtizedes távlatban összességében inkább stagnálás mérhető, az utóbbi években Kelet-Európában a helyiek kicsit közelebb kerültek a külföldiekhez.

Ezt ne értsük félre! Fontos, hogy a helyi cégeinket az itt működő, a fejlett nyugatiakat pedig a náluk működő külföldi cégek mutatóihoz viszonyítjuk, a nyugati mérce pedig természetesen mindkét csoportban magasabban van. Ebből sajnos az is következik, hogy a mi régiónkban a multik is a kevésbé termelékeny, kisebb értéket előállító munkafolyamataikkal vannak jelen.

Ezzel pedig el is érkeztünk az egyik legfontosabb megállapításhoz: a külföldi feldolgozóipari multiknak az idetelepülő, kisebb hozzáadott értéket előállító csoportja (már) nem húzza felfelé a magyar termelékenységet, ez a gazdasági növekedési modell mostanra kifulladt. Az egyetlen pozitív hatás, amit ezek a cégek kiválthatnak, hogy kiszorítják a gyengébb helyieket. Ma tehát ott tartunk, hogy a külföldiek termelékenységre gyakorolt jótékony hatása jó esetben a hazainál gyorsabban növekvő külföldi befektetések térnyeréséből ered. A külföldi cégeknél dolgozók foglalkoztatása és aránya emelkedik, az elvileg növeli a termelékenység átlagát.

De jó-e nekünk az, ha külföldiek leányvállalatainak az országa leszünk?

Ahogy az ábrán látszik, a Magyarországon vagy akár a V4 országaiban működő külföldiek termelékenysége nem közeledett a fejlett országokban működő társaikhoz, vagyis, ha csak ilyen cégekből állna a hazai gazdaság, a felzárkózás sohasem következne be. Olyannyira igaz ez, hogy a Magyarországon működő külföldiek még le is maradtak nemcsak a EU15 országaihoz, hanem az EU átlaghoz  képest is.

Ráadásul, miután az itthoni leánycégek éppen azokhoz a nemzetközi vállalati csoporthoz tartoznak, amelyek az uniós átlagot meghatározzák, nehéz elképzelni, hogy menedzsmenteszközeik és technológiájuk néhány száz kilométerrel keletebbre kisebb termelékenységet eredményez. Ez különösen azért sem valószínű, mert sokszor elhangzik, hogy Kelet-Európában nagyon rövid idő alatt (közel) ugyanazt a termelékenységet el lehet érni, mint a nyugati leányoknál.

Mi lehet akkor az oka annak, hogy nálunk a külföldiek rosszabbak, mint otthon? Az egyik ok az, hogy hozzánk az egyszerű(bb), kisebb hozzáadott értékű munkafolyamatokat telepítik, mint például az összeszerelést. Ebben kevesebb a szellemi hozzájárulás, nincs kutatás és fejlesztés, nem itt van a marketing, a pénzügy, a logisztika, hanem sokszor csak a termelési funkciót telepítették át hozzánk.

A másik ok a bérekben megnyilvánuló arbitrázs. Nehéz elképzelni, hogy egy Mercedes gépkocsi vagy egy tonna olaj ára nagyon eltérő legyen az Európai Unión belül. A piac az így kialakuló, haszonnal kecsegtető különbséget, az arbitrázst azonnal kihasználná. Ez viszont nem igaz a bérekre, a foglalkoztatásra. Ha ugyanazt a tevékenységet ugyanazon gépekkel, ugyanazon módon végzik a dolgozók Stuttgartban vagy Ingolstadtban, mint Kecskeméten vagy Győrben, akkor ugyanazt a piaci értéket is állítják elő. Csakhogy itthon – ahogy Palócz Éva helyesen megállapítja – ugyanazért a munkáért a magyar piaci béreket fizetik, nem a németet. Ennek az arbitrázsnak a hasznát a piaci árverseny miatt részben a fogyasztók realizálhatják (ha csak német munkaerőt használna a Mercedes vagy az Audi, az autói is drágábbak lennének), de a nagyobb rész járadékjellegű jövedelem, ami a cégcsoporton belül csapódik le valahol.

Ugyanezen arbitrázs másik kihasználási módja, ha a munkaerő mozog: ezért lehetett itthon alig találni valamirevaló építőipari szakembert a válság előtt. Ekkor a hasznot a munkavállalók és a munkaszervezők realizálták, mivel a német építési munkákat nem lehet Magyarországra hozni. Igaz, a kapcsolódó tranzakciós költségeket (utazás, lakhatás) is ők fizették meg. Ugyanez a helyzet az orvosoknál is: a kórházi betegek nem mozgathatók határokon át.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLassan zárkózunk fel bérekben, maradnak a periférián a visegrádi országokTermelékenységben nincs közeledés a V4-ek és legfontosabb európai gazdasági partnereik között, így pedig hosszú távon nincs bérfelzárkózás sem.

Mi a gond azzal, ha a külföldi cégek az alacsonyabb hazai bérek hasznát zsebre teszik? Az, hogy nincs olyan mechanizmus, amely a külföldi tulajdonú cégeket a nagyobb hozzáadott értékű tevékenység keletre telepítésére ösztönözné és előbb-utóbb gazdasági felzárkózáshoz vezetne. Sőt! Minél nagyobb a bérkülönbség, annál inkább érdemes az egyszerű munkát ide telepíteni.

Ráadásul még államilag ösztönözzük is, hogy ilyen tevékenységeket telepítsenek hozzánk. Ennek eredménye sokszor a magyar cégekénél sem sokkal nagyobb hozzáadott érték, és az egyszerű, tömegtermelést végző szakmunka iránti kereslet megugrása.

A külföldiek térnyerésével behajtottunk egy olyan egyirányú utcába, ahol csak második és harmadik körös bedolgozó munka van, az ezzel járó alacsony hozzáadott értékkel. A globális ellátási láncban elfoglalt hely, az üzleti döntési központok távolsága, a gyenge alkupozíció kevés reményt ad a kitörésre és a felzárkózásra. A magyar gazdaságnak a mai fejlettségi szinten ez már zsákutca, ebben a modellben nincs benne a centrumhoz való felzárkózás, vagy legalább a közeledés lehetősége. Ha ez utóbbi cél, akkor ezzel a stratégiával nem leszünk eredményesek.

(A cikk második részében azzal foglalkozunk majd, hogy közelebbről megvizsgálva a külföldiek valóban többet fizetnek és termelékenyebbek-e, vagy ebben is differenciáltabb a kép.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA multik, és azon belül a németek igen jól jártak a kormány gazdasági akcióprogramjávalA német hátterű vállalkozások a hozzáadott érték 13,5 százalékát adják, de ehhez a támogatások 21,5 százalékát kapták meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat bérek felzárkózás külföldi befektetők multik termelékenység Olvasson tovább a kategóriában