(A szerzők a Merseyball című futballgazdasági kötet társírói. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Sok, és nem annyira sok millió

Decemberben robbant a hír: Szoboszlai Dominik klubot vált, méghozzá rekordösszegért a magyar játékosok közül. Korábban Dzsudzsák Balázs tartotta a rekordot a maga 19 millió eurós árával, viszont a  legújabb magyar csillagért 20 milliót utalt át a Lipcse a Salzburgnak. Détári Lajosért, az akkor még klasszis magyar labdarúgás csillagáért sem adott ennyit az Olympiakosz, Albert Flórián vételi díjáról pedig beszélni sem érdemes, hiszen végig a Fradiban rúgta a bőrt.

Ha ezekben az időben eltérő összehasonlításokban valami furcsát érzünk, akkor az nagyon is helyes bizalmatlanság. A forintot vagy az eurót mértékegységként nem úgy és nem olyan stabilnak találták ki, mint a méterrudat, hanem igen változékonynak. Egy futballjátékos ára nagyban függ az adott környezettől, valuták relatív értékétől, és mindenekelőtt: kereslettől és kínálattól, mellyel a futballklubok jelennek meg ezen a különleges piacon. Na de lehet-e így is azt mondani, hogy a Szoboszlai Dominikért kifizetett összeg átigazolási rekordnak számít? Ehhez értelmezzük az inflációnak nevezett jelenséget a futball világában.

Mit jelent az infláció a futballban?

Az inflációt szokás pénzromlásnak csúfolni, de ha nem élelmiszerként gondolunk a pénztárcánk tartalmára, sokkal helyesebb ezt a folyamatot tartós és általános árszintváltozásnak nevezni. Ha a szóban forgó termékek ára nő, akkor inflációról, ha csökken, deflációról beszélünk. Az általános magyar infláció 2020-ban például 3,3 százalékos volt.

Egy-egy terméket specifikusabban is vizsgálhatunk, ilyenkor piacának kínálatát és keresletét elkülönítjük a gazdaság többi szegmensétől. Ha például ingatlanokat árusítunk vagy éppen vétel előtt állunk, érdemes csak az ingatlanokból kialakított fogyasztói kosár értéknövekedését, illetve -csökkenését megfigyelni. Az ingatlanok árszínvonala általában hektikusabb az általános inflációénál, tehát nagyságrendileg nagyobb kilengések és trendszerű változások figyelhetőek meg itt. Hasonlóan a focisták piacán: a fociklubokat főként a futballjátékosok árcéduláinak mozdulása érdekli, a saját vizsgált kosarukba kenyeret például a legkevésbé sem vennének be, amikor azt mérlegelik, hogy mennyit fizessenek egy-egy kiszemeltért.

Ahogy az ingatlanpiacon, úgy a labdarúgásban is a kereslet mozgatja az árakat, és most alapvetően magára a játékra való keresletre gondolunk. A klubok azokat a bevételeket tudják elkölteni az átigazolási piacon, amit a különböző bevételi piacokon (szponzori, közvetítési jogok, fogyasztói piac) megtermelnek. Mint mindenhol, itt is az egész középpontjában a fogyasztó áll. Ha kiélezett egy bajnokság, akkor sokan fogják a helyszínen és a tévékészülékek előtt nézni a mérkőzéseket, így a bajnokságot jól el lehet adni a világ minden tájáról érkező szponzorok felé. Amennyiben megvizsgáljuk a modern klubok főkönyveit, akkor azt találjuk, hogy bevételeik legjelentősebb hányada a közvetítési jogok piacáról származik. Tehát alapesetben a növekvő közvetítési jogdíjak befolyásolják az átlagos árszínvonal-emelkedést az átigazolási piacon.

Emellett ott vannak még az olyan események is, amikor egy-egy klub transzfertevékenysége olyan láncreakciót vált ki, ami nem várt árszínvonal-emelkedést eredményez. Erre jó példa lehet 2017 nyara, amikor Neymar a PSG-hez igazolt, így a Barcelona lépéskényszerbe került, és áron felül kellett megvásárolnia Dembelét a Dortmundtól vagy fél évvel később Coutinhót a Liverpooltól. Ezen egyszeri események után a legtöbb esetben a piac megnyugszik, a következő évben némi defláció figyelhető meg, majd az árszínvonal-emelkedés mértéke visszaáll arra az ütemre, ami a nem várt esemény bekövetkezése előtt volt megfigyelhető.

Inflált vételi díj

Futballisták inflációjának mérése viszont nehézségekbe ütközik. Például hogyan mérjük, ha az átigazolási díjakat csak szivárogtatják, sosem nyilvánosak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések miatt több módszertan alakult a futballista infláció mérésére. Az irodalomban leginkább elterjedt a Paul Tomkins és Graeme Riley által kidolgozott úgynevezett Transfer Price Index módszertan. Ők egy saját adatbázist alkottak az összes angliai – számukra elérhető – átigazolási díjból, és ezekből bizonyos súlyozásokkal alkották meg az inflációs indexeket 1992-ig visszavezetve.

A Merseyball című futballgazdasági könyv hazai szerzői ugyanezt az adatbázist és módszertant néhány frissebb adattal kiegészítve húzták ki az inflációs mértékeket egészen a közelmúltig.

Az angliai első osztály adatai alapján látható, hogy az elmúlt két évtizedben számos alkalommal akadt deflációs év, illetve, hogy az általános inflációhoz képest a foci világa valóban jóval hektikusabb. A focisták bére szintén követi ezt a hektikusságot, de kevésbé szélsőséges eloszlást követ, így a deflációs évek is igen ritkák.

Ha egy átigazolási díjat a múltból a jelenre számolunk át ennek segítségével, akkor megkapjuk, hogy a múltban fizetett ár ma reálértéken mennyi lenne, vagyis ezzel a technikával összehasonlíthatóvá válnak időben eltérő igazolási díjak. Ezeket a mai árfolyamra hozott díjakat neveztük el a könyvben inflált vételi díjnak, vagyis IVD-nek.

Ki a legdrágább e vidéken?

Ki lehet így a legmagasabb IVD-jű magyar játékos? Szoboszlai Dominik árát nem kell átszámolnunk, hiszen ez az átigazolás most történt, de Dzsudzsák vételárát igen. Utóbbi a 2011/2012-es szezon téli átigazolási időszakában váltott klubot 19 millió euróért. Azóta átlagosan 2,658-szorosára nőttek az árak az európai átigazolási piacon, azaz,

ha az akkor ereje teljében lévő 25 éves játékos ma szeretne klubot váltani, akkor a Dinamo Moszkvának 50,5 millió eurót kellene fizetni Dzsudzsák játékjogáért.

Ez az ár jelentősen magasabb, mint az a 20 millió euró, amit Szoboszlai játékjogáért fizetett a lipcsei csapat. Fontos kiemelni, hogy ez az 50,5 millió euró nem Dzsudzsák értéke, de ha a játékos – minden egyéb körülményt változatlannak feltételezve – ma, és nem 2012 januárjában szeretne klubot váltani, akkor ennyit kellene érte fizetni. A „méterrúd” ma már ennyit mutatna.

A koronavírus hatása a futball piacára

A nagyon dinamikusan emelkedő futballpiacot a koronavírus-járvány és az élsport megállása, majd a nézők kiesése érzékenyen érintette. A futballisták piacán még jó ideig ne számítsunk megbízható számokra a szerződésbeli titkok miatt. Az viszont bizonyosan elmondható, hogy a futballklubok kiadásainak jelentős többségét az átigazolási díjak és a bértömeg teszik ki. Sőt, a játékosoknak és személyzetnek fizetett bérek egy profi európai klubnál általában bőven 50 százalék felett vannak az összbevételt tekintve.

Mivel ezzel szemben jelentősen csökkenő bevételi oldal áll – hiszen kevesebb volt a mérkőzés, nincsenek nézők, a szponzorok a válság miatt kevesebbet fektetnek be -, a bérek viszont nem alakíthatóak ilyen gyorsan, így az átigazolási díjtömeg minden bizonnyal csökkenni fog. Ez egyrészt kevesebb átigazolást, másrészt viszont alacsonyabb díjakat fog eredményezni. Egészen biztosan állítható, hogy 2020 deflációs év volt a futballban az átigazolások tekintetében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz a történet jól bemutatja, hogy miért nem mindig aranybánya a fociHa van rengeteg pénzed, vegyél egy angol klubot, önts bele még több pénzt, és várd a megtérülést. Ami talán sosem jön el.

Ahogy persze a vírus okozta válságnak a gazdaságban, úgy a futballban is eltérő hosszú távú hatásai lehetnek. Fontos például észrevennünk, hogy egy futballklub bevételi oldala egész más piacon van jelen – fogyasztók vásárlóereje -, ami egészen eltérő inflációval találja szemben magát, mint a focisták átigazolási díja és bére. Ez az olló egyre szélesebbre nyílt, és most látszólag záródik valamelyest, de a piac biztosan elkezd rendeződni a következő időszakban. A klubok bevételeinek jelentős része a jövőben is a közvetítési jogdíjakból származik majd. Az európai piac mára eléggé telített, viszont Amerikában és Ázsiában nagy, kihasználatlan lehetőségek vannak. Ezekben a dinamikusan fejlődő gazdaságokban a vásárlóerő várhatóan erősödni fog a járvány lecsengése után is, az emberek egyre többet tudnak majd fizetni szórakoztatóipari termékekért, így hajlandók lesznek egyre drágább előfizetéseket vásárolni, hogy láthassák kedvenc csapataikat hétről hétre játszani.

Ilyen és ehhez hasonló komplex folyamatok eredménye, hogyan alakul általában a futballisták árszínvonala. Az IVD nem használható előrejelző csodamutatóként, de a klubok döntéshozói folyamatainál a pénzügyi döntések reálértékét érdemes figyelembe venni, amihez az IVD ad egy kézzel fogható megoldást. Visszamenőleg pedig remek segítségünkre lehet, amikor azt keressük, ki az évszázad legértékesebb magyar futballistája.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFocizni a zavarosban, avagy milyen üzleti modellel jött ki a Liverpool FC a gödörbőlA tragacspiaci elméletet leküzdve, végtelenül sok türelmet és magabiztosságot követelő módszerrel, 10 év alatt mászott ki a csapat a gödörből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat infláció labdarúgás labdarúgó keresetek Premier League Olvasson tovább a kategóriában