Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. december 17. 17:59 Pénz, Világ

Focizni a zavarosban, avagy milyen üzleti modellel jött ki a Liverpool FC a gödörből

(A szerző a Merseyball című futball gazdasági kötet társírója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Kezdjük rögtön némi iróniával. Miközben az Egyesült Államokban olyan szocialista a profi sport szabályozási környezet, hogy már-már művészetnek számít veszteségesen működtetni egy klubot, addig a magát szociáldemokrata védelmezőként definiáló Európában a futball mostanra a szűrő nélküli vadkapitalizmusról szól.

Míg a négy tengerentúli major sport top bajnokságaiban (NFL, NBA, MLB, NHL) legfeljebb akkor keletkeznek pénzügyi üzemzavarok, amikor a ligák és a játékos szakszervezetek viszonylag átlátható, média előtt nyilvános keretek között összevesznek az újraelosztási torta néhány százalékán, és emiatt tízévente egy-egy szezon késve indul el, addig az öt kiemelt európai futball bajnokság (Premier League, La Liga, Serie A, Bundesliga, Ligue 1) mögött olyan laza védőhálók húzódnak, amelyek óriási egyenlőtlenségeket és esetenként látványos összeomlásokat hoznak.

Jó példa erre az angol Leeds United története, amely néhány évvel azután, hogy 2001-ben Bajnokok Ligája elődöntőt játszhatott, az angol harmadosztályban találta magát. Az ő történetük jól mutatja, hogy egy aktuális jó eredmény, de még a klub körüli nimbusz is vajmi keveset ér a világ messze legnépszerűbb sportágának prominens csapatai között akkor, amikor szorul a hurok.

És innentől kezdve lehet átérezni azt is, hogy mennyire elveszhetett volna az észak-angliai ködben a Liverpool FC, ha 2010 októberében néhány nap leforgása alatt szerencsétlenül alakul a sorsa.

Yanks out, yanks in

A csapat szurkolóinak bevett szólama volt a “Yanks out!”, amely az előző tulajdonos-páros, Tom Hicks és George Gillett ellen irányult. A két texasi üzletember abba bukott bele, hogy a hosszú évtizedekig felemás sikerrel, de stabilan működő LBO (leveraged buyout) dominálta befektetéseiket a 2008-as pénzügyi válság ellehetetlenítette, ami magával rántotta az általuk birtokolt Liverpool FC-t is. A hirtelen felszáradt olcsó hitel lehetőségek kártyavárként döntötték be a céghálót.

Az események gyorsan negatív spirálba kerültek, melynek végén egy ezen a szinten bizarr adásvétellel a bostoni központú Fenway Sports Grouphoz került a csapat. Az ominózus 2010-es eladásnál a részint hitelezők által delegált három menedzsment tag a tulajdonosok feje felett játszotta át a klubot az egyik ajánlattevőnek úgy, hogy Hicks-ék még az aláírások előtti percekben is ki akarták rúgni őket.

Végül a londoni legfelsőbb bíróság mondta ki egy héttel később, hogy az üzlet jogerős, az összege pedig 300 millió dollár volt. Ebből azonban egy centet sem láttak az előző tulajdonosok, mivel mind a hitelezőknek ment, összességében 150 milliós mínuszban szálltak ki a klubból 3 év után.

Rögtön látszott, hogy az új tulajdonosokat más fából faragták. A Fenway Sports Group vezetői – élükön John W. Henry-vel – jórészt az elméleti matematika és fizika oldaláról indultak. Egyedi befektetői filozófiájuk eredményességét mutatja, hogy Henry Wall Street-i bekötöttség nélkül vált dúsgazdag befektetővé.

A szisztéma lényege az előrelátás és tervezés, a hosszú távú profit előtérbe helyezése volt a röviddel szemben. Henry önéletrajza hemzseg az olyan esetektől, amelyek a piaci közvélekedéstől eltérő megközelítésből erednek, valamint nagy piaci mozgások, összeomlások kivárására és előrelátására támaszkodnak – hiszen a köztes időkben ez a módszer csak minimális hasznot hoz. A legjobban talán az az ügy szemlélteti mindezt, amikor Henry egyik befektetési alapjában a tízéves ciklus összes nyereségének felét 5 hónap eredménye adta.

Szintén jó ütemérzékkel, még 2008 előtt lényegében minden pénzét kivitte a tőzsdéről és sport-, valamint szórakoztatóipari portfóliót épített fel társaival, melynek legismertebb eleme a Boston Red Sox baseballcsapat lett. A Red Soxot igazi alvó oroszlánként vásárolták meg, és míg őket megelőzően 86 éve nem nyert World Series-t a klub, 2002-es érkezésük óta négyszer is a baseball bajnoka lett.

Henryékhez fűződik a Moneyball nevű, adatalapú keretfejlesztési innováció sikerre vitele is, amelyet a nagyközönség a Brad Pitt főszereplésével készült, hasonló című filmből ismerhet.

A Moneyballal kapcsolatban rengeteg párhuzamos értelmezés kering, és kétségkívül nehéz is volna rögtön pontos definíciót adni rá. A nyertes formula röviden arról szólt, hogy a baseball 3 játékostípusából (dobó, ütő és elkapó) az elkapók újkeletű matematikai modellek alapján jóval fontosabb szereplői egy meccs kimenetelének, mint azt évtizedeken keresztül a szakma gondolta. Ezt kihasználva egy konkurenseihez mérten kisebb büdzsével gazdálkodó csapat a piacon alulértékelt játékosok sorának szerződtetésével fel tudja venni a versenyt a nagyágyúkkal is. Az újítás nem a Red Sox nevéhez fűződik, ők a első adaptálók voltak, akik aztán felfejlesztve learatták a babérokat – ahogy az az üzlet sok területén lenni szokott.

Esések és kelések a káoszban

Henryék ehhez az adatalapú szemlélethez nyúltak akkor is, amikor hozzájuk került a Liverpool, de több fronton is magas falakba ütköztek. Az angol bajnokság leggazdagabb, nyersanyagcézárként dollármilliárdokat forgató tulajdonosaival nem tudtak versenyezni, mivel azok a szabályozatlanság miatt annyit költöttek a csapatukra a saját pénzükből, amennyit csak akartak – bármiféle megtérülési cél nélkül.

Nem segített az sem, hogy az USA-ból áthozott alapvető klub menedzsment felépítés – ahol az edzők fölött áll egy nagy hatalmú klubigazgató – testidegen volt. A szigetországi trénerek torkán egyszerűen nem lehetett lenyomni, hogy nem ők veszik a játékosokat. Mindeközben pedig a foci statisztikai fejlettsége is rendkívül gyerekcipőben járt, de jár még ma is a baseballhoz képest. A Fenway Sports Group tehát óriási fába vágta a fejszéjét, amikor kedvező csillagállás alatt olcsón jutott hozzá a Liverpoolhoz.

Tragacspiac a pályán

A limitált forrásból táplálkozó fenntartható csapatfejlesztésnek az egyik – és tán egyetlen – kitörési pontja az, ha jóval nagyobb arányban válnak be az igazolások, mint a vetélytársaknál. Noha a játékosok saját magukhoz mért sikere az új csapatnál komplex kérdés, több széleskörű elemzés is arra jutott, hogy a Premier League-ben mindössze az igazolások körülbelül 40%-a tekinthető jónak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi 60 használhatatlan, inkább arra vonatkozik, hogy a klub teljesítményére gyakorolt hatás, az igazolási díj, a bérezés, valamint a piaci inflációt is figyelembe vevő továbbértékesítés összessége nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Ahhoz, hogy megértsük, miért ilyen alacsony ez a ráta, Akerlof “tragacspiaci elméletét” visszük a focipályára. A tragacspiac abból indul ki, hogy egy autó vásárlásakor lényeges asszimetria húzódik a nepper, valamint a vásárló kezében lévő információk között, így utóbbi alárendelt pozícióban van. A futballistáknál ez abban nyilvánul meg, hogy az eladó klub van a játékosról szóló információk birtokában, szóljon az teljesítménybeli, orvosi vagy akár személyiségjegyekben megmutatkozókról.

Mivel sem a klubnak, sem a játékosnak, sem az ügynöknek nem az az érdeke, hogy “asztal fölé kerüljön minden lap” és így elúszhasson az üzlet, ezért a vevő akár több tízmillió fontos rizikót is vállal a vásárláskor.

Az FSG játékospolitikája két módon nyúlt alá ennek a jelenségnek. Az egyik, hogy a legújabb haladó statiszikai módszereket felhasználva hosszú időn át rengeteg oldalról megmérik a kiszemelt játékosokat, jelentősen bővítve a klub rendelkezésére álló információs halmazt. Jó példa erre a 2014-es világbajnokságon berobbant, akkor 19 éves Divock Origi leigazolása a torna után. Optikailag impulzusvásárlásnak hathatott, ám a belga csatár legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy már 16 éves kora óta elemezték a játékát az irodákban.

Többször megesett az is, hogy a kiszemelt labdarúgóra várni kellett, ilyenkor inkább nem vettek senkit a helyére, átmeneti frusztrációt okozva a szakma és a rajongók körében is. A másik megoldás pedig az, hogy a menedzsment és a vele nagyon jól együttműködő Jürgen Klopp edző a már bevált játékosok megtartásába invesztál, mintsem értékesíti őket egy-két erősebb szezon után és próbál az így keletkező hólabdákból építkezni. Emiatt a Liverpool a jelenlegi csúcs sikerei során felívelt bevételei ellenére is csak szolidan profitábilis lenni, mivel a béremelésekkel a bérkeret elég nagyra nőtt.

Ez az attitűd a foci normáihoz képest rendkívüli türelmet és magabiztosságot követel, hiszen egy-egy játékos radarra kerülése és révbe érése között akár 5-6 év is eltelhet. Itt viszont vissza tudunk nyúlni John W. Henry befektetési elveihez, amelyekben a hosszú ciklusok vége az érdekes.

A Liverpoolnál is közel egy évtizedbe került, míg ez a rendszer kialakult és megszilárdult, hogy aztán az utolsó hónapokban az angol, európai és klubvilágbajnoki serlegeket is elnyerhessék. Kiszállni viszont nem most akarnak…

Pénz Világ foci Henry Liverpool FC moneyball üzleti modell Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2021. január 18. 10:20 Pénz

Februárra újabb hideghullámot áraznak az energiapiacon

Az egy évvel ezelőttihez képest a feje tetejére állt az európai energiapiac jó része, de ebben elsősorban nem a koronavírus-járvány a ludas, hanem az időjárás.

Váczi István
2021. január 7. 10:24 Pénz

Az előző válság 13 ezer milliárd dolláros adósságát kell törleszteni idén

A hét legnagyobb fejlett gazdaságnak plusz négy nagy feltörekvőnek mennyi államadósságot kell visszafizetnie, mint bármikor az utóbbi tíz évben.

Váczi István
2021. január 6. 14:40 Pénz

Visszatért a 20 évre fixen kamatmentes lakáshitel Dániában

Dániában van a legrégebben negatív tartományban a jegybanki alapkamat, ami egy ideje a lakossági hitelek árazásában is tükröződik.

Fontos

Hajdu Miklós
2021. január 18. 06:32 Közélet

A beoltások felpörgetését tényleg nem a magyar ellátórendszer kapacitásai nehezítik

Ha a számokat nézzük, az ellátórendszer korlátai nem látszanak, a szűk keresztmetszet egyelőre az, hogy nincs elég oltás, és sokan nem is akarják felvenni.

Avatar
2021. január 17. 16:25 Élet

Nemcsak anyagiakban, de boldogságérzetben is egyre jobban szétszakad a társadalom

A jövedelem természetesen befolyásolja a boldogságérzetet, de összességében inkább az számít, hogy milyen az ember társadalmi státusza, és ez is szétszakadóban van.

Kasnyik Márton
2021. január 17. 06:29 Világ

Öt dolog, amit a Trump-korszakból tanultam

Őrült Királyként, saját hazugságaiba gabalyodva fejezi be elnökségét, de már korábban is kemény tanulságokkal szolgált Donald Trump politikai pályafutása.