Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. augusztus 17. 15:09 Adat

Egy grafikonon az Orbán-család milliárdossá válása

Ismét egymilliárd forint feletti osztalékjövedelme volt különböző céges érdekeltségeiből a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek. A bányászati és kapcsolt vállalkozások 2010 előtt is hoztak évi néhány tízmillió forintot, de az igazán nagy pénzeket az elmúlt öt-hat évben vette ki belőlük az Orbán-család. A vállalatoknak a kilátási sem rosszak, több jel is arra utal, hogy a következő években folytatódhat az eddig tapasztalt dinamikus növekedés.

Bár a nagyobb cégek közül 2019-ben egyiknek sem ment rosszul, árbevétel-rekordot csak a Nehéz Kő Kft. döntött, melynek az eredményeiről már augusztus elején beszámoltunk. A jelentős részben a többi Orbán-vállalatnak, illetve egyéb kormányközeli cégeknek dolgozó, szállítmányozással foglalkozó társaság már évi közel 3 milliárdos árbevételt termel, és masszívan nyereséges is.

Mondjuk nem annyira, mint a család legfontosabb cége, a Dolomit Kft., amely az elmúlt években valami egészen elképesztő profithatékonysággal működik. Az 51 százalékban Orbán Győző tulajdonában lévő társaság már 2018-ban is hihetetlen profirátát ért el: az árbevétel 41 százaléka maradt meg adózott nyereségnek. Tavaly azonban még ezen is sikerült javítani, és 2019-ben a bevétel 45 százaléka gazdagította a tulajdonosokat.

 

Orbánék a profitot ezúttal sem hagyták a vállalatban, szinte teljes egészében kifizették osztalékként. Az elmúlt években a cégek kisöprése evidenciává vált, korábban azonban egyáltalán nem volt az. A 2014-et megelőző években nem is termelt annyi nyereséget a csoport, mint mostanában, de amit hozott, annak a jelentős részét is a vállalatokban hagyták, jellemzően néhány tízmillió forintnyi osztalék jutott csak az Orbán-családnak*A három legnagyobb vállalatban jelenleg csak idősebb Orbán Győzőnek van tulajdonrésze, korábban azonban a család más tagjainak is volt.. A 2013-as 153 millió a korábbi évekhez képes már jelentős növekedés volt, de ez még mindig sehol nem volt ahhoz képest, amennyit azóta évről-évre hoznak a vállalatok.

Az elmúlt hat évben a három legnagyobb cégéből több mint 6,8 milliárd forinttal gazdagodott a miniszterelnök családja.

A milliárdos osztalékhoz eleinte a korábbi évek nyereségének kifizetése is hozzájárult, most azonban már nincs erre szükség, minden évben megtermelik az ehhez szükséges profitot a cégek. A Gánt Kő Kft. kivételével pedig az előző néhány évben szép fokozatosan nőttek is a vállalatok: a Nehéz Kő hat év alatt meghatszorozta árbevételét és stabilan nyereségessé vált, a Dolomit pedig amúgy sem alacsony forgalmát ugyanebben az időszakban duplázni tudta.

 

A csoport kilátásai is jók. A Magyar Narancs tavaly tavasszal arról írt, hogy a Dolomit Kft. megtízszerezné a kitermelést gánti bányájában, a Gánt Kő Kft. pedig szintén tavaly kapott újabb kutatási engedélyt majdnem 23 hektárnyi területen a már működő Orbán-bányák közelében. Könnyen lehet azonban – amint erről korábban írtunk – hogy ezeken a területeken is a Dolomit Kft. bányászhat majd, a két cég tevékenysége ugyanis összefolyik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚj területen robbanthat Orbán Viktor családjaMajdnem 23 hektárnyi területen kapott kutatási engedélyt Orbán Győző bányászati cége a Fejér megyei Gánt közelében, ahol a családnak már több bányája is van.

Mindenesetre a Dolomit Kft. 2019-ben úgy tudta elérni a hatalmas nyereségét, hogy közben elég nagy értékben, összesen 420 millió forintért szerzett be különböző műszaki berendezéseket, gépeket és járműveket. Ez szintén arra utalhat, hogy növekedéssel számolnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat dolomit kft Orbán Győző Orbán Viktor Orbán-bányák Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.