Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. április 11. 07:28 Adat

A budapesti autósok harmada eltűnt a járvány miatt

Március második felében kiürült Budapest, a közösségi közlekedésben 80-90 százalékos utasszámcsökkenést mértek. Látványosan visszaesett az autós közlekedés is. Kicsit olyan érzésünk lehetett, mintha az évtizedekkel korábbi Budapestre csöppentünk volna, a többsávos utakon alig néhány autót lehetett látni, dugóknak pedig híre-hamva sem volt.

Nem volt eddig azonban pontos adat, hogy mekkora is a visszaesés. Bár a Wazestats jól mutatja, hogy visszaesés volt, ezt csak 20 ezren használják maximálisan egy nap, ami nagyon kis része az akár napi egymilliós budapesti autósnak. A Budapest Közút automata forgalomszámláló berendezései azonban sokkal pontosabb képet adnak.

Március második felében 37 százalékkal csökkent a Duna-hidak forgalma, míg az M1-M7 bevezetőn 31 százalékkal kevesebb autóst mértek.

Ezek az adatok kisebb visszaesést mutatnak, mint a hasonló időszakban mért Waze felhasználói szám, ami 61 százalékos visszaesést mutatott, ha szintén az év 10. és 11. hetének átlagát hasonlítottuk össze a 12. és 13. hét adataival*Március 16-án, hétfőn, az év 12. hetében léptek életbe a jelentősebb korlátozások (bezárták az iskolákat), majd március 17-én, kedden lezárták a határokat a külföldiek előtt, minden rendezvényt betiltottak, éttermek/kávézók 15 óráig tarthatnak azóta nyitva, és csak elvitelre kiadni vagy házhoz szállítani lehet.
. Ez azonban logikus is: ha nincsenek dugók, nincs is igazán szükség a Waze segítségére.

 

Nem volt azonban egyenletes a forgalom visszaesése: a városon belüli forgalmat leginkább a Duna-hidakon lehet mérni. Ezek mindegyikén van automata forgalomszámláló berendezés, ezáltal biztosan nem marad ki egy autós sem. A Budapest Közút adatai az M0 északi és déli hídjainak adatait nem tartalmazzák, de azok jelentős részben tranzitforgalmakat bonyolítanak. 

A fővárosiak hétköznapokon 34 százalékkal kevesebbet autóztak, hétvégéken pedig 51-gyel. Érdekes, hogy már ekkora forgalomcsökkenés is meg tudja szüntetni a dugókat, és sokkal jobb levegőminőséget teremt.

 

A fővárosból induló és ide érkező minden hatodik autós az M1/M7 közös bevezetőjét használja. A többi út közül az M3, M5 és M2-vel együtt már a forgalom 40 százalékát lefedi.

 

Ezért az ingázók és a távolabbról a városba érkező utazók szokásainak vizsgálatára az M1-M7 bevezető kiválóan alkalmas. Ahogy az alábbi grafikonon látható, itt valamivel kisebb volt a visszaesés, mint a városon belüli forgalmakban.

Érdekes azonban, hogy a városból kifelé és befelé utazók aránya felborult, míg a Pest és Buda között közlekedők aránya között nem volt ilyen változás.

Az is látható, hogy a hétvégéken nagyobb volt a visszaesés: szombat és vasárnap 55 százalékkal esett a forgalom, míg hétköznapokon csak 28 százalékkal. Ez azt jelzi, hogy a kirándulást, szabadidős programokat csökkentették sokkal inkább. Talán azt is mutatja, hogy a Balatonra kevesebben indultak, az egyre jobb idő ellenére.

 

Kevesebben, de többet bérautóznak

Megkerestük mindhárom budapesti közösségi autómegosztó céget is, közülük egyelőre a GreenGótól és a ShareNow-tól kaptunk választ. (Összesen már több mint ezer applikációval használható autó van Budapesten, a Mol Limónak 470, a GreenGónak 300, a ShareNow-nak 240 járműve bérelhető.)

A GreenGónál csak kisebb mértékű keresletvisszaesést mértek. Érdekes módon egyre nagyobb utakat tettek meg az autókkal: februárban még 30-35 perc alatt átlagosan 7-8 kilométert tettek meg a felhasználók. A járvány első hetében, március 9-ével kezdődően 1-2 perccel megnőtt az átlagos bérlési idő.

A ShareNow-nál is hasonlóak a tapasztalatok: március első két hetében még növekedett a használat, majd ezt követően érezhetően visszaesett. Az adatokból azt látják, hogy sokan vannak, akik nem tudnak otthon maradni, például minden nap munkába járnak az autóikkal.

A GreenGónál azt látták, hogy amikor március közepén a cégek jórészt átálltak home office-ra, akkor 15-20 százalékos csökkenés következett be – aminél a cég nagyobbat várt.

Más közlekedési formákhoz képest ez jóval kisebb visszaesés, csak a kerékpárhasználat tudott jobb eredményt (növekedést) elérni.

Ehhez az is kellett, hogy a cég aktívan kommunikálja, hogy kétnaponta fertőtlenítik az autókat – áprilistól az applikációban is mutatják, mikor fertőtlenítették az adott autót. Talán ugyanilyen fontos volt, hogy ingyenessé tették a regisztrációt, és 30 százalékos kedvezményt adtak a használatra.

A Mol Limo is ugyanekkora kedvezményt ad, és ők is elengedik a regisztrációs díjat, a havidíjas felhasználóik pedig egy ezer forintos kupont is kapnak. A ShareNow is ingyenessé tette a regisztrációt, a használat után pedig levezethető kedvezményt ír jóvá a járványhelyzetre való tekintettel. A rendszeres fertőtlenítés náluk is fontos szempont, ők a kesztyűtartóban is elhelyeznek fertőtlenítő kendőket.

A Mol Bubi kerékpármegosztó esetében is újdonságokat hozott a járványidőszak: a bonyolult és időigényes személyes regisztrációt eltörölték, és jelképes, 100 forintos havidíjat vezettek be, így a drasztikusan visszaeső mobilitás ellenére rekordokat értek el a márciusi bérlésekkel.

Az autómegosztásban is eddig nehezen elképzelhető változásokat hozott a járvány. A GreenGónál napi bérleti plafont vezettek be: 6800 forintnál nem lesz drágább egy nap a bérlés, akármennyit autózik valaki. Ez pedig már a hagyományos autóbérlőkkel is bőven versenyképes*A ShareNow-nál is van napi bérlés, de az 17 ezer forinttól indul.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBudapesten jobban tisztult a levegő a veszélyhelyzet kihirdetése után, mint karácsonykor szokottA koronavírus megfékezésére vonatkozó igyekezet mellékhatásaként a levegőszennyezést sikerült mérsékelni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMárcius közepéig alig volt nyoma a koronavírus hatásának az áruszállításbanAlig volt látható a teherautók forgalmán, hogy járvány veszélyhelyzet van. A fővárosban azonban az autós és közösségi közlekedés is jelentősen visszaesett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat autóeladások autóforgalom koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 15:00 Adat, Élet

Kettészakította az országot a minimálbér-emelés és a bevásárlóturizmus

Durván 70 milliárd forinttal többet hagytak a vásárlók a boltokban, mint egy éve, de a növekedés keleten volt jóval nagyobb ütemű.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.