E cikk írásának kezdetekor 182 424 koronavírusos esetről számol be a Johns Hopkins Egyetem, a megjelenésekor pedig 198 178-ról. Abban tehát biztos lehetünk, hogy legalább ennyien már elkapták a betegséget a világon.
De ennél valójában sokkal több a beteg. Csak azt nem tudjuk, hogy mennyi.
Önmagában az elvégzett tesztek eredményeiből a minimumnál többre nem lehet következtetni, döntő részben ugyanis eleve csak olyan embereket vizsgálnak meg a járványügyi hatóságok, akiknél valamilyen oknál fogva – például mert a megbetegedés tüneteit mutatják, közvetlen kapcsolatban álltak már bizonyítottan fertőzött személyekkel, esetleg a járvány gócpontjaiban jártak a közelmúltban – jóval nagyobb valószínűséggel kaphatták el a vírust, mint a társadalom jelentős része.
Persze ez a gyakorlat egyáltalán nem meglepő, hiszen a vizsgálatok elsődleges célja a betegek gyors felkutatása, hogy a kezelésük és az izolálásuk mielőbb megtörténhessen. Mégis, a legtöbben a fertőzöttek valós számát próbáljuk megbecsülni, és nem csak a természetes kíváncsiságunk miatt, hanem mert ez az egyik legfontosabb információ, ami alapján tervezni lehet az egészségügyi ellátórendszer várható leterheltségét, értékelni a járvány megfékezésével kapcsolatos intézkedések szükségességét, és összehasonlítani a fertőzés lefutását a világ országai között.
Országonként eltérő protokollok, következmények és adatok
Feltételezhetnénk, hogy legalább arra használhatók a fertőzöttek számáról szóló adatok, hogy összevessük a járvány előrehaladását az egyes országokban, még ha a fertőzöttek tényleges számát nem is határozhatjuk meg. A tesztelés lebonyolítását nézve viszont hatalmas különbségek vannak az országok között, így a létrejövő adatokból is más-más típusú következtetéseket lehet majd levonni.
Jól példázzák mindezt az olasz és a dél-koreai eljárásrendek közötti eltérések. Olaszországban jócskán leszűkítették a tesztelésre kiválasztott esetek körét, míg Dél-Koreában épp ellenkezőleg, emberek százezreit vetették vizsgálat alá.*Akiket ráadásul fejlett adatelemzési technológiák használatával választottak ki, például a mobiltelefonok cellainformációiból következtettek, hogy ki járt a gócpontok területén. A Reuters múlt heti adatai szerint az olaszok több, mint 73 ezer teszten voltak túl, miközben ez a szám a dél-koreaiak esetében 222 ezer.
A járvány eddigi következményei és az általunk ismert adatok alapján az ázsiai ország csinálta jól: Dél-Koreában sikerült elkerülni az általános vesztegzárat és féken tartani az fertőzöttek és az elhunytak számát, ami Olaszországról nem mondható el.*A cikk írásakor a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Olaszországban 27 980 kimutatott fertőzött és 2158 halott volt, míg Dél-Koreában a regisztrált fertőzöttek száma 8320, a halottaké pedig 81 volt. (A két ország összehasonlítása azért is érdekes, mert a lélekszámuk nagyjából hasonló – 50-60 millió fő – és az első fertőzötteket mindkét helyen január végén regisztrálták.)
A gyakorlati következmények mellett az adatok is egészen másként alakulnak a két országban, hiába beszélünk ugyanarról a kórokozóról. Dél-Koreában, ahol alapvetően mindenkit igyekeznek letesztelni, akit érinthetett a fertőzés, a járványban érintett lakosok kor szerinti megoszlása csaknem*Azért csak nagyjából, mert a 20-29 évesek jelentősen felülreprezentáltak a fertőzöttek között – ennek egyik oka lehet egy közelmúltbeli vallási esemény, amit jórészt fiatalok látogathattak, és sokukat alávethették a vizsgálatnak a Medium cikke szerint. megegyezik azzal, ahogy a teljes népesség oszlik el a korkategóriák között. Ehhez képest az Olaszországban kimutatott fertőzések sokkal nagyobb arányban esnek az idősebb korcsoportokba, mint amekkora részt kitesznek ezek a korosztályok a lakosságból – ez persze nem csoda, hiszen a mediterrán országban döntő részben a betegség tüneteit mutató embereket vizsgálják.
A koreai adatok arra utalnak, hogy fertőzésnek a lakosság egésze nagyjából egyformán kitett, legalábbis korcsoportok szerint. A tényleges vírushordozók megoszlása vélhetően a világon mindenütt hasonlóan alakul, tehát az olasz statisztikák leginkább az ottani vizsgálati protokoll hiányosságát fedik fel: a tüneteket nem mutató, csak a vírust hordozó és azzal fertőző – a COVID19 természetéből fakadóan jellemzően fiatalabb – eseteket nem detektálja.
A halálesetek számából már ki lehetne indulni
Ha a valós fertőzöttek számát szeretnénk becsülni, akkor érdemesebb a koronavírus okozta halálesetek számából kiindulni. Ezeket az adatokat a tesztelési eljárásrend elvileg kevésbé torzítja, hiszen minden országban elvárható, hogy a végzetes esetekre fény derüljön. Igaz, Magyarországon akad olyan példa, ami ezt is kérdésessé teszi. Mindenesetre az eddigi tapasztalatokra épülő számítások szerint
mire bekövetkezik egy koronavírus-okozta haláleset, addig körülbelül ezren is megfertőződhetnek.
E becslés hátteréül többek között a Japán partjainál vesztegzár alá helyezett tengerjáró hajó, a Diamond Princess utasai körében gyűjtött tapasztalatok szolgálnak. A fedélzeten a vírus szinte zavartalanul terjedt (a szigetország azóta elismerte, hogy hibát követett el a hajó karantén alá vonásakor), miközben a teszteket mindenkin el lehetett végezni. A szakértők így értékes ismeretekhez juthattak például a vírus alap szaporodási rátájával*Ez a mutató jellemzi, hogy egy fertőzött átlagosan körülbelül hány embernek adja át a betegséget. Értéke a koronavírus esetében 2,2, míg az influenzát nézve 1,3., a tünetek kialakulásának időtartamával, illetve a fertőződés exponenciális függvényt követő dinamikájával kapcsolatban.
Mielőtt azonban nekilátnánk szorozgatni, érdemes azt is megjegyezni, hogy az elméleti exponenciális fertőzési ütem csak a járvány kezdeti szakaszában jellemző, valamint a kormányzati és a lakossági erőfeszítések is vírus terjedésének gyakorlati lassítására irányulnak.
Növelni kell a tesztek számát, ez biztos
A fentebbiek tükrében ami bizton állítható, hogy
a lehető legtöbb tesztet kell elvégezni, minél szélesebb körben,
amire az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is buzdítja a kormányokat. A szervezet ajánlása szerint világszerte minden koronavírus-gyanús esetet ki kellene vizsgálni (persze az adatok összehasonlíthatósága végett arra is hasznos lenne egy általános iránymutatás, hogy pontosan ki számít gyanúsnak), és le kellene tesztelni a vírusra a pozitív esetekkel a vizsgálat előtti két napban kapcsolatba került embereket is.
Magyarországnak finoman szólva is van hova felzárkózni az elvégzett tesztek számát illetően. Az Our World in Data múlt pénteken publikált összesítése szerint a középmezőnyben vagyunk az egymillió lakosra jutó mintavételek számát nézve – igaz, március 17. reggelén a hivatalos adatok szerint már 1587 mintavétel történt az országban, vagyis az egy millió lakosra eső tesztek száma 162-re nőtt.
A hatóságok azonban személyiségi jogokra hivatkozva elzárkóznak attól, hogy részletesebb adatokat közöljenek a felderített fertőzöttek korra vonatkozó adatairól, a mi kérdéseinkre sem válaszoltak. Vagyis még arról se tudhatunk, hogy a vizsgálatok mennyire összpontosulnak a lakosság azon csoportjaira, amelyek jobban kitettek a fertőzés veszélyeinek. Pedig Olaszország és Dél-Korea összehasonlításából jól látszik, hogy mennyire fontos ez az információ, és az is, hogy érdemes az ázsiai példát követni.
