Rendkívülinek és végeláthatatlannak tűnhet a mostani infláció, a helyzetet csak néhány történelmi példához viszonyítva könnyebb józanabbul értékelni. Magyarországon például a nyolcvanas évek végétől a kétezres évekig a mostaninál sokkal gyorsabb ütemben romlott a pénz, 1991-ben (amely történelmi távlatokban semmiképpen sem volt rég, és még sokan élénken emlékezhetnek rá) például 35 százalékos inflációt rögzített a Központi Statisztikai Hivatal.
Igaz, a rendszerváltást követő áremelkedést a piacgazdaságra való átállás okozta: leginkább kormányzati döntések álltak a két számjegyű infláció hátterében, mint például a forint eleinte alkalmankénti, majd a Bokros-csomag következtében csúszó rendszerben történő leértékelése. Az állam tehát ahelyett, hogy fékezte volna a pénzromlást, épp annak fokozásával igyekezte jobb helyzetbe hozni az exportáló vállalkozásokat az import visszaszorítása mellett.
A mostani, a világ szinte minden országát érintő inflációt viszont jelentős részben az ellátásban fellépő zavarok okozzák – a chipektől kezdve az építőanyagokon keresztül a szállítási kapacitásokig a gazdaság mindenféle szektoraiban áruhiány tapasztalható.
Noha merész vállalkozás analógiát vonni a mostani helyzet és a korábbi inflációs időszakok között, adódtak már korábban is hasonló világgazdasági körülmények olyasforma következményekkel a pénz értékét nézve, amilyeneket manapság is átélünk.
Történelmi párhuzamokat keresve talán a második világháborút követő időszakot érdemes a leginkább felidézni, különösen az Egyesült Államokban. A hadigazdálkodás évei után ugyanis a termelés csak akadozva állt helyre, sok országban a fogyasztók oldalán viszont jókora mértékű potenciális kereslet halmozódott fel. Amerikában hiánycikké váltak a gépkocsik és a háztartási berendezések, hiába nőttek tehát nagyot a lakossági megtakarítások a háborús évek alatt, a felhalmozott pénzből sok fogyasztási cikket csak nehézkesen lehetett beszerezni. Ezek a körülmények mind az inflációt fokozták, amit ráadásul a háború alatt bevezetett árkorlátozások eltörlése is felerősített.
Ebben az időszakban Magyarországon is szélsőséges volt a pénzromlás mértéke, sőt az 1946. július 10-én bekövetezett 348,46 százalékos magyar infláció hosszú évtizedekig megdönthetetlen világrekord volt. Az áruhiány mellett Magyarországot azonban pénzhiány is sújtotta, sőt a háborús jóvátételi kötelezettségek is hatalmas terhet róttak a gazdaságra. Mindez az Ideiglenes Kormányt a bankóprés beindítására ösztönözte, amire a (szovjet) Vörös Hadsereg is jogot kapott, az ellenőrizetlenül kiszórt pénz pedig gyorsan elértéktelenedett: egy kiló kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő volt, a következő év májusában 8 millió, majd 1946 júniusának végén már 5,85 milliárd pengőt kellett érte fizetni. Nem csoda, hogy a pénz használata helyett virágzásnak indult a cserekereskedelem, illetve aki tehette, igyekezett magának megtermelni az élelmiszert és előállítani az életvitelhez szükséges árucikkeket.
Visszatérve az Egyesült Államok esetére, a belföldi és a külföldi termelés helyreállásával a szélsőségesen jelentkező fogyasztói igények is egyenletessé váltak. Időközben lankadt a beruházási aktivitás is, ami az újrainduló termeléssel egyrészt az árak mérséklődésével, másrészt enyhe gazdasági visszaeséssel is járt. Magyarországon végül a forint bevezetésével, és a költségvetés szigorú felügyeletével sikerült megtörni a hiperinflációt, amiben az újrainduló ipari termelésnek is fontos szerepe volt.
Nem csoda, hogy az amerikai kormány kifejezetten igyekszik az ellátási láncokat övező problémákat enyhíteni, például kikötők nyitva tartásába való beavatkozással. Hasonló törekvésként értékelhető a visegrádi régióban a karanténszabályok enyhítése is, amivel a fertőző dolgozók termelésből való kiesését próbálják minimalizálni. Fertőzések esetén Kína azonban még mindig elkötelezett a szigorú lezárások mellett, így az országnak igencsak kiszolgáltatott félvezető-piacon például egy darabig aligha lehet a korábbi kínálati körülmények helyreállására számítani.
Pénz
Fontos