Arról, hogy megoldja-e a növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, ha a gazdagabbak magasabb adókulcsot kapnak, vagy ez annyira visszafogja a gazdasági növekedést, hogy végső soron mindenki rosszabbul jár, néhány könyvtárnyit átvitatkoztak már a közgazdászok az utóbbi évtizedekben (és korábban). A Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten megjelent féléves gazdasági előrejelzésével együtt megjelent költségvetési tanulmánykötet kiemelt helyen foglalkozik a kérdéssel, és arra a megállapításra jut, hogy
semmilyen tapasztalati bizonyíték nem támasztja alá, hogy a gazdagok erőteljesebb megadóztatása rontaná a gazdasági növekedést.
Az IMF szerint ugyan valamilyen mértékű egyenlőtlenséggel együtt kell élni piaci viszonyok között – tehetség, erőfeszítés, szerencse, említ három elfogadható okot a szervezet –, de ha ennek a mértéke “túlzott”, annak nagy ára lehet. Morzsolódik a társadalmi kohézió, kiéleződik a politikai helyzet, és végső soron a gazdasági növekedés is alacsonyabb lesz. Egy fontos lábjegyzetben azt is megállapítják a tanulmány szerzői, hogy a jövedelmi létra alján lévők nagyobb arányban költik el a pénzüket, mint a gazdagok, ezért a növekedés szempontjából nálunk bizonyos szempontból jobb helyen van a pénz.
A kérdés inkább csak az, hogy milyen módokon lehetséges ezen a csökkenteni. Erre két alapvető módja van az államnak: az adók (mit veszünk el a gazdasági szereplőtől és hogyan) és a transzferek (mit adunk vissza nekik).
Az IMF az adók terén már oda jutott, hogy “az optimális adóelmélet alapján a jelenleginél lényegesen magasabb adókulcsokra lenne szükség a jól keresőknél”, már csak azért is, mert, ahogyan az IMF felhívja rá a figyelmet, a jövedelmi ranglétra alsó negyedében lévőkön az utóbbi években nőtt az adóteher (mint látható, Magyarország az európai lista elejénél van; nálunk egyébként a progresszív adókulcsok megszüntetése mellett az adójóváírás 2011-es eltörlése rontott sokat az alacsony keresetűek adóterhein).
A tanulmányban még egy olyan, nem is olyan régen még a főáramon kívüli dolgot is megfontolásra érdemesnek tart az IMF, mint az univerzális alapjövedelem. A tanulmány szerint ez egy bátor, előre néző ötlet, ami különösen a technológiai változások miatt létrejövő problémákra adhat választ. Nagyjából arra jutnak, hogy azokban az országokban, ahol jelenleg semmilyen szociális háló nincs, ott azonnali és kedvező hatása lehetne az alapjövedelemnek az extrém szegénységre (itt főleg az olajexportőr országokat emelik ki), ahol viszont már van létező, aprólékosan kidolgozott szociális rendszer, ott viszont sokan nagy veszteségeket szenvednének el az átalakítás miatt. Ezzel együtt az IMF a fejlett országoknál sem veti el teljesen az ötletet: a munkaerőpiac változó igényei miatt egyre fontosabb lehet a fejlett országok polgárainak, hogy legyen egy biztonságot kínáló mechanizmus, amire számíthatnak.
A kilencvenes-kora kétezres évek keménykezű, kínálatoldali reformokat kikényszerítő IMF-jére mindenesetre már rá sem lehet ismerni, a szervezet egy ideje már olyan tanulmányokban néz szembe saját múltjával, mint a “Neoliberalizmus: túlértékelve?”
(AFP/Europress)
Világ
Fontos