(A szerző az ING szenior közgazdásza. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
A magyar kormány november 15-től (legalább) három hónapon keresztül 480 forintban maximalizálta a hagyományos 95-ös benzin és a dízel üzemanyag végfogyasztói árát. Hogy mindez mennyit számít az infláció elleni küzdelemben vagy épp a monetáris és fiskális politikában? Sokkal kevesebbet, mint hinnénk.
Kezdjük először a legkézenfekvőbb témával, vagyis azzal, hogy mit is jelent az üzemanyagárak befagyasztása az infláció szempontjából. A fogyasztói kosárban, amely az infláció számításának alapját képezi, mindössze 6 százalékot tesz ki ez a termékkör. Már ez is előrevetíti, hogy drasztikus dolgokra nem kell számítanunk.
A következő fontos lépcső a statisztikai hatás kiszámításához, hogy megnézzük, mennyivel is csökkent a fogyasztói ár. Habár első ránézésre jelentős árcsökkenésről beszélhetünk, ez csak az érzékelt infláció esetében igaz. A hivatalos inflációs mutatónál ugyanis nem azt kell megvizsgálnunk, hogy az árrögzítés előtt mennyi volt az üzemanyagok ára. Ezt a 480 forintos árat az októberi átlagos fogyasztói árhoz kell mérnünk, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal felmért. Ez pedig a 95-ös oktánszámú benzin esetében 487 forint volt, míg a dízel esetében 499 forint. Súlyozva ez gyakorlatilag két százalékos árcsökkenésnek felel meg, ha valóban 480 forint lesz a novemberi átlagár.
Ám ez sem feltétlenül biztos., hiszen a gyakorlatban a KSH árfelírási folyamata az adott hónap első és huszadik napja között történik. Vagyis hiába maximalizálták az árakat 480 forintban, és látjuk november 15-től mindenfelé a totemeken ezt a számot, ettől még a november havi átlagár lehet magasabb. A korábban felvett adatok ugyanis jóval magasabbak voltak, mint a maximalizált ár, így végül könnyen lehet, hogy az üzemanyag áremelkedésének mérséklését méri majd az átlag, nem pedig csökkenést.
De nézzük a legjobb esetet, a KSH 480 forintos üzemanyagárral számol, így tehát havi alapon két százalékkal csökken az ár. Ezt a fogyasztói kosárban betöltött 6 százalékos súllyal beszorozva megkapjuk, hogy nagyon csekély,
mindössze 0,1 százalékpont körüli inflációt visszafogó hatása lesz az intézkedésnek.
Ugyanakkor, mivel meglehetősen széles termékkört érint az árnyomás a magyar gazdaságban, így ez csak kozmetikázni tudja az inflációt, azt sem sokkal. Mindezek alapján csak halvány reménysugarat jelent a befagyasztás arra nézve, hogy elkerüljük a 7 százalékos inflációs mutatót novemberben. Ám hatalmas tétekben azért erre nem fogadnék.
Van azonban egy kétségtelenül fontos inflációs hatása ennek a lépésnek. Ez pedig az, hogy
az egyik legfontosabb felfelé mutató inflációs kockázatot üti ki a következő három hónapra.
Az olajárak vagy éppen a forint dollárral szembeni árfolyamának elszállása esetén sem emelkedik majd az üzemanyagok fogyasztói ára, így az ebből fakadó inflációs nyomás eltűnt. Mindez első ránézésre jó hírnek tűnik a fogyasztók számára.
Ugyanakkor fontos azt is látnunk, hogy ez a kikényszerített árcsökkentés az üzemanyagot értékesítő vállalatok kiskereskedelmi árrését nullára csökkenti, jobb esetben. Rosszabb esetben egyenesen veszteséget termel az eladás. Azok a cégek, amelyek az üzemanyagok mellett egyéb terméket is árulnak, várhatóan a kapcsolt termékek árát próbálják meg emelni, ezzel mérsékelve a veszteséget. A gyakorlatban tehát
lehet, hogy olcsóbban tankolunk, de ha a benzinkúton vesszük meg a motorolajat, az ablakmosó folyadékot, vagy éppen a shopban vásárolunk, már lehet, hogy ezt magasabb árak mellett tesszük meg.
Ez a statisztikai inflációt aligha érinti, de a zsebünket annál inkább.
A jelenlegi helyzetben nem számítok arra, hogy a kutak jelentős része bezárna, ám ez nagyon gyorsan változhat, amihez nem is kell túl sok minden. Elég, ha tovább élénkül a kereslet az olajpiacon vagy épp jön egy természeti katasztrófa, ami szűkíti a globális kínálatot. Egy szempillantás alatt elszaladhat a jelenlegi hordónkénti olajár a 82 dolláros szintekről, és máris emelkednek a költségek, csak épp árat nem tudnak növelni az üzemanyagkutak. És persze itt van a forint dollárral szembeni árfolyama is. Jelenleg 320 forint körül mozog a kereszt, de a dollár novemberben várhatóan tovább erősödik, így ez is drágítja a beszerzést.
Mindezek alapján tehát nagyon gyorsan kialakulhat egy olyan helyzet, ahol az eddigi nagyjából 30 forintos kiskereskedelmi árrés nullára csökkentése után annyival nőnek a költségek, hogy literenként akár több tíz forintos mínuszt generál az üzemanyagok eladása. Amennyiben pedig ez a helyzet áll elő, akkor bizony jöhet a fejvakarás.
Ha a kormány február közepén elengedi az üzemanyagok árát, akkor egy ilyen esetben (ha a következő három hónapban gyengül a forint és/vagy emelkedik az olajár)
a befagyasztás előtti szintekről akár 50 forinttal is emelkedhetne a fogyasztói ár. Ezt a választások előtt bevállalni rendkívül érzékeny politikai döntés.
Ugyanakkor, ha például újabb három hónappal meghosszabbítják a rögzítést, azzal már veszélybe kerülhet az ellátásbiztonság, hiszen
egyre több kút teheti ki az átmenetileg zárva táblát az egyre halmozódó veszteségek miatt,
hacsak időközben nem szakad be az olaj ára vagy épp nem kezd hatalmas erősödésbe a forint.
Ami tehát első ránézésre egy könnyű politikai győzelemnek és a lakossági hangulat gyors és egyszerű javításának tűnik, az három hónap múlva bizony komoly fejfájást okozhat, amikor dönteni kell a befagyasztás sorsáról.
De maradjunk most csak az előttünk álló három hónapnál. Ha tehát azt mondom, hogy a hivatalos statisztikai mutatóra ennek túlzottan nagy hatása nem lesz, csak a felfelé mutató kockázatokat szüntetni meg (ideig-óráig), akkor miként reagálhat erre a monetáris politika. A válasz egyszerű: nem kell figyelembe vennie, hiszen a jegybank számára nem az a fontos, hogy ma mennyi az infláció, hanem azt kell figyelnie, hogy a monetáris politika időhorizontján, vagyis hat-nyolc negyedévre előre tekintve mi várható. Ezért szoktak a jegybankok eltekinteni az olyan gyors árváltozású tételek okozta inflációs hatásoktól, mint az energia vagy a nyers élelmiszer árváltozása. Ezeknek csak a másodkörös hatása az érdekes, vagyis az, hogy mit okoz ez az árazási és bérezési döntésekben a későbbiekben.
Ebben a tekintetben a befagyasztás érdemi változást nem hoz. Ez ugyanis a lakossági árakat befolyásolja. Az üzleti vásárlók számára könnyítést nem jelent, hiszen ők a legtöbb esetben céges nagyfogyasztóként üzemanyagkártyával, egyedi szerződés alapján vásárolják az üzemanyagot. Persze az egyéni vállalkozók számára ez jelenthet könnyítést, ám mivel esetükben is lehetőség van költségelszámolásra, így ez megint kevésbé érinti az árazási döntést.
Mindezek alapján tehát aligha képzelhető el, hogy a befagyasztás hatására a termékek és a szolgáltatások ára kisebb mértékben emelkedik majd – kevesebb költséget hárítanak át –, mint a befagyasztás hiányában. A másodkörös hatások ebben tekintetben nem igazán relevánsak. Mindezek alapján úgy vélem, a 480 forintos üzemanyagártól aligha könnyebült meg a jegybank,
a kamatemelésnek ugyanúgy folytatódnia kell, ahogyan a befagyasztás előtt gondolkodtak.
Akkor tehát sem a statisztika által számszerűsített inflációra, sem pedig a monetáris politikára nincs érdemi hatása a döntésnek. De mi a helyzet a költségvetéssel, adókiesést ez csak jelent? Nos, az a helyzet, hogy itt is meglehetősen mérsékelt a hatás. A jövedéki adó ugyanis fix, tehát abból jó esetben a megugró fogyasztás miatt még többletbevétel is keletkezik. Persze a fogyasztói ár csökkenése az áfatartalmat is mérsékli, de ez csekély változást jelent.
Az októberi átlagárat figyelembe véve a 480 forintra csökkenő üzemanyagár literenként 2-5 forint áfakiesést jelent. Az idei átlagos havi üzemanyagforgalommal számolva ez nagyjából 1 milliárd forint kieső bevétel az államkasszának. Három hónapra körülbelül 3,2 milliárd forint. Ezt a kiesést pedig – ahogy fent jeleztem – mérsékelheti a többletfogyasztásból származó plusz jövedéki adó, de épp az élénkülő üzemanyagturizmus is. Ez alapján végül 3 milliárd forint alá is csúszhat az intézkedés költségvetési hatása, ami a büdzsé számára elhanyagolható veszteség.
Mindent egybevetve egy költségvetési szempontból olcsó, a jelenlegi helyzetben a lakosság hangulatát javító intézkedésről van szó, ami érdemben nem enyhíti az inflációs nyomást. Ugyanakkor részben megszabadít minket a felfelé mutató inflációs kockázatoktól. Ám, ha ez a gyakorlatban is megvalósul, vagyis tényleg „megóv” minket, mert drágul a kőolaj és/vagy gyengül a forint, akkor az három hónap múlva fájhat, mert vagy egy drasztikusan megugró üzemanyagárral szembesülünk vagy extrém esetben keresgélhetjük azt a benzinkutat, ami még hajlandó a veszteségek ellenére is nyitva tartani és kiszolgálni a kedves fogyasztót.
Közélet
Fontos