Merkel még egész sokáig kancellár maradhat, Kohl rekordját is megdöntheti

A német szavazók gondoskodtak róla, hogy ne legyen egyszerű a kormányalakítás a tegnapi választás után. Hacsak nem alakul ismét nagykoalíció a kereszténydemokraták (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) részvételével, először jöhet létre hárompárti kormánykoalíció az ország második világháború utáni története során.

Ennek alapvetően az az oka, hogy a három legnagyobb párt egyike sem ért el olyan jó eredményt, mint amiben 2021 valamely pontján reménykedett. A 16 éve Angela Merkel vezetése alatt kormányzó CDU/CSU 24,1 százalékot kapott, ami nemcsak története leggyengébb szereplése, hanem egyben sokkal rosszabb annál, mint amit a nyár eleji felmérések mutattak a pártnak.

Az SPD 25,7 százalékos eredménye jelentős javulás 2017-hez képest (akkor 20,5 százalékon végeztek), ám valamivel kevesebb, mint amiben az utóbbi hetek felméréseinek többsége alapján reménykedhettek a szociáldemokraták. A 14,8 százalék a Zöldek történetének legjobb eredménye, ám csalódás ahhoz képest, hogy az év első felében ennél lényegesen erősebbre mérték a pártot.

Ezek a relatív leszereplések vezettek oda, hogy a pártprogramok alapján aránylag könnyen összehozható SPD-Zöld koalíciónak nem lenne többsége a parlamentben. Sőt, még akkor sem, ha a tőlük balra álló Baloldalt (Linke) is bevennék. Utóbbi ugyanis határozottan leszerepelt: 4,9 százalékkal elmaradt a parlamenti küszöbtől, és csak annak a szabálynak köszönhetően kap mégis listás mandátumokat, amely szerint három egyéni képviselő győzelme esetében annak a pártnak is járnak ezek, amely 5 százalék alatt marad.

A 10,3 százalékot szerző szélsőjobboldali AfD-vel senki sem akar együttműködni, így még inkább felértékelődik a 11,5 százalékot begyűjtő liberális FDP. Az ő elképzeléseiket nem lenne könnyű összeegyeztetni az SPD-ével és a Zöldekével, egy CDU/CSU-FDP felállásnak viszont nem lenne többsége. Szóba jöhet még, hogy a Zöldeket édesgessék az utóbbi csoporthoz, de ez megint kemény dió, ráadásul azt a kritikát is kiváltaná, hogy a győztes pártot kihagyják a kormányzásból.

Németországban az államfőnek nincs olyan szerepköre, hogy bárkit felkérjen kormányalakításra, a pártot egymás közötti tárgyalásai során dől el, végül milyen összetételű kormány alakul. A fentiek alapján most már az az alapforgatókönyv, hogy hónapokon át tartó egyeztetések következnek, amelynek során Angela Merkel kormánya ügyvivőként a helyén marad.

A búcsúzó kancellárnak a 2017-es választás után fél évre volt szüksége, hogy összehozza a többséget utolsó kormánya számára, ez számít eddig rekordnak, de akár még ez is veszélybe kerülhet. De ahhoz csak három hónapra lenne szükség, hogy

december 19-én Angela Merkel megdöntse Helmut Kohl rekordját, és ő legyen az ország második világháború utáni leghosszabb ideig hivatalban lévő kancellárja.

Vagyis miközben Merkel az utóbbi hetekben-hónapokban elköszönt a világpolitika sok szereplőjétől, könnyen lehet, hogy legalábbis uniós találkozókon láthatjuk még német kancellárként.

A fentiek alapján egyébként még a nagykoalíció folytatását sem lehet kizárni. Ezt elvileg a CDU/CSU és az SPD sem szeretné, de a legutóbbi választások után a mostanihoz hasonló patthelyzetet – amikor is az FDP nem volt hajlandó csatlakozni egy kereszténydemokrata-zöld tengelyhez – csak így sikerült feloldani. Ha pedig minden kötél szakadna, új választásokat kellene kiírni, de ennek Németországban nincs hagyománya, sokkal valószínűbb, hogy sok hónapnyi tárgyalás után, de lesz új kormány.

Addig is érdemes elolvasni korábbi cikkeinket arról, hogy milyen pártprogramokat kellene összehangolni, illetve mik voltak a várakozások a tegnapi szavazás előtt.