Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. június 22. 10:21 Világ

Nem kér az orosz és kínai atomtechnológiából Csehország

Bár korábban felmerült, hogy Paks II. államközi szerződéses konstrukcióját lemásolva Csehország is a Roszatommal építteti meg a tervezett új atomerőművi blokkjait, azóta nagyot változott a helyzet.

A Dukovany-ban működő atomerőmű új blokkjainak megépítésével kapcsolatos projektet kezelő cég – amely a többségében állami tulajdonú CEZ energetikai csoport része – három vállalattól kért részletes információkat, és ezek közt nincs orosz vagy kínai, csak amerikai, dél-koreai és francia. Erről kormányzati szinten született döntés, írja a lengyel money.pl. (Lengyelországban élénk figyelemmel kísérik Csehország atomenergetikai lépéseit, nemcsak a közelsége miatt, hanem azért is, mert a tervek szerint náluk is épül majd egy sor atomreaktor a következő években.)

Ahogy a CEZ szóvivője elmondta, az előminősítés során kért információk elsősorban a tulajdonosi szerkezetre, az állami kapcsolatokra, a kapcsolódó érdekeltségekre, a beszállítói láncokra vonatkoznak, továbbá az adott cég folyamatban lévő projektjeivel kapcsolatban felmerült problémákra és a technológiatranszferre.

Vélhetően csak az októberi parlamenti választás után születik döntés arról, hogy ténylegesen mely vállalatokat hívnak majd meg a tenderre. A 12 milliárd euróra becsült összegű beruházáshoz a tervek szerint nem kapcsolódik majd államközi hitel.

Csehország atomenergetikai terveiről részletesen írtunk pár éve, amikor felmerült a paksi szerződéses konstrukció lemásolása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar trükkel építhet a Roszatom Csehországban atomerőművetOlyan ügyesen játszotta ki Magyarország az EU-s szabályokat, hogy már a csehek is azzal fenyegetőznek, hogy példát vesznek rólunk. Oroszország örülhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.