(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A Portfolión Palócz Éva erős érveket sorakoztatott fel amellett, hogy a külföldi cégek nagyban hozzájárulnak a hazai termelékenységi szinthez, és az „összeszerelő üzem” – amit sokan kárhoztatnak – inkább segíti a hazai gazdaság növekedését. Ráadásul a külföldiek sokkal termelékenyebbek, és még magasabb bért is fizetnek. Véleménye szerint az alacsony hazai bérszint okai a magyar tulajdonú vállalatok, hisz ez náluk a túlélés záloga.

Válaszcikkünk első részében az Eurostat adataira alapozva kifejtettük, hogy

• a külföldi tulajdonú vállalatok termelékenysége minden országcsoportban magasabb, mint a hazai cégek termelékenysége.
• A külföldi tulajdonú cégek termelékenysége ugyanúgy differenciált, az EU fejlett 15 országában ugyanazon multinacionális vállaltok leányvállalatai többnyire kétszer termelékenyebbek, mint az újonnan csatlakozott 13 vagy azon belül a visegrádi országokban működő leányvállalatok.
• A termelékenységi különbségek legfőbb forrása elsősorban a kevésbé fejlett országokba kihelyezett tevékenységek hozzáadott értéktartalma, másrészt a bérekben meglévő arbitrázs, ami miatt ugyanazt az értéket sokkal kisebb bérrel lehet előállítani.

Mindezek miatt elmaradt a felzárkózás, és a termelékenységnövekedés alapvetően a külföldi tulajdon részarányának növekedéséből ered, sem a külföldi, sem pedig a hazai tulajdonú vállatok nem közeledtek (2008-2017) a fejlett régióhoz.

Ebben a részben azt vizsgáljuk, igaz-e az a sokszor elhangzó érv, hogy a külföldi tulajdonú cégek hozzájárulnak a többletfoglalkoztatáshoz, és igaz-e az, hogy többet fizetnek.

A külföldiek többletfoglalkoztatása valószínűleg igaz volt a rendszerváltás utáni első két évtizedben. A 2008-as válság utáni tények azonban már többnyire cáfolják ezt. Először is érdemes szemügyre venni, hogyan alakult a foglalkoztatás tulajdonosi kör szerint egyes országcsoportokban.

Az látszik, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben és utána csatlakozott országokban (EU13) lényegében a hazai tulajdonú vállalatok foglalkoztatása vándorolt át a külföldiekhez (esetleg külföldre). 630 ezerrel csökkent a feldolgozóipari foglalkoztatás a hazaiknál, és 335 ezres többletet mutatnak fel a külföldiek. A visegrádi országok esetében 104 ezer fővel nőtt a nettó feldolgozóipari foglalkoztatás, viszont 162 ezer fővel csökkent a hazai tulajdonúak létszáma. Magyarországon 45 ezer főt veszített a hazai tulajdonú feldolgozóipar, és 48 ezret teremtettek a külföldiek.

A foglalkoztatás tehát nálunk néhány ezres nettó pluszt mutat, miközben 2008-tól rengeteg állami támogatást adtak cégeknek munkahelyteremtés címén.

2008 és 2017 között feldolgozóiparunk jellemzően a hozzáadott érték termelése szempontjából pozíciót vesztett, függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi tulajdonú volt-e a vállalat. Palócz Éva felveti, hogy a külföldi cégek termelékenyebbek. De vajon termelékenyebbek-e a sokat kárhoztatott összeszerelő üzemek, az egyszerű munkát végző külföldi cégek? A választ csak a pénzügyi beszámolók alapján lehet megadni. A termelékenységi differenciákat a tevékenység, a termékek innovációs háttere, az eszközfelszerelés, a menedzsment színvonala és a dolgozók képzettsége, tudása is befolyásolja.

Rendelkezésünkre áll az összes 10 főnél több foglalkoztatottal rendelkező, magántulajdonban lévő, folytonosan működő feldolgozóipari cég (szám szerint 1725) adata a 2014-2017 időszakra.^*A mintába minden olyan magánvállalat bekerült, amelyik 10 fő fölötti létszámmal folytonosan működött 2014 és 2017 között, nem alakult át, nem jutott a végelszámolás vagy a felszámolás sorsára, nem volt egyik évben sem negatív a saját tőkéje, és teljes (nem egyszerűsített) pénzügyi beszámolót adott be. Tehát a minta lényegében a nagyobb vállalatok köréből kerül ki, számban kétszer ennyi vállalat maradt ki, elsősorban az alacsonyabb árbevétel és a 10 főnél kisebb létszám miatt. E csoport a magyar feldolgozóipar foglalkoztatottjainak több mint 40 százalékát adja, és itt termelik meg az ágazati hozzáadott érték több mint kétharmadát. Tehát az átlagnál nagyobb és termelékenyebb vállalatok vannak a mintánkban.

Az egyszerű munkát végzőket úgy választottuk le, hogy az adott cégnek az átlagbérét hasonlítottuk össze az adott alágazat átlagával. Ahol az átlagbér alacsonyabb volt, az „alacsony bérű” lett, míg az átlag felettiek „magas bérűek”. Az eredmények statisztikailag is érdemi (szignifikáns) különbséget mutattak.

Az alacsony bért fizető 350 külföldi cég átlagos létszáma 419 fő, közel 40 százalékuk kimondottan nagyvállalat, átlagosan 876 fő foglalkoztatottal. A teljes versenyszférában – nemcsak a feldolgozóiparban – 2017-ben a termelékenység a középvállalatoknál (50-249 fő között) 7,6 millió, a nagyvállalatoknál (250 fő fölött) 10,91 millió forint volt^*Saját számítás. KSH, A vállalkozások teljesítménymutatói létszámkategória szerint, vagyis ennek a 350 vállalatnak a termelékenysége nem, vagy alig tesz hozzá a termelékenység országos emelkedéséhez. A magas bért fizető külföldiekhez képest alig több mint fele a termelékenységük, tehát a kívánatos, a felzárkózást segítő cégek a magas bért fizető, nagyobb hozzáadott értéket előállító külföldi tulajdonú vállalatok.

A magyar tulajdonú, átlag fölött fizetők kétharmada középvállat (111 fő átlaglétszámmal), és csak 7 százaléka nagyvállalat (772 fő), így jobbak a külföldi alacsony bérűeknél átlagban 34 százalékkal. A magyar tulajdonú alacsony bérűek lemaradása a külföldi alacsony bérűekhez képest nagyon kicsi, statisztikai szempontból nem szignifikáns. Ez azt jelenti, hogy ezek az egyszerű munkát – összeszerelést – végzők teljesítményben nem jobbak, mint a hasonló méretű magyar tulajdonú cégek. 

Tehát az egyszerű munkát végző – vélhetően nagyrészt összeszerelést folytató – cégek termelékenysége nem, vagy alig emeli a magyar átlagot.

Kérdés az, hogy kell-e kormányzati segítség ilyen munkához, illetve helyette nem a magyar cégek felzárkóztatására kellene-e koncentrálni. Ne adj Isten, nem a hazai fejlett cégek támogatásával kellene-e inkább a hazai átlagos hozzáadott értéktartalmat növelni?

Az kétségtelen, hogy a külföldi magas bérűek más osztályban fociznak. Ezek a cégek döntően hozzájárulnak a termelékenység átlagának a növekedéséhez. Az viszont nehezen képzelhető el, hogy itt komoly fejlesztési tartalékok vannak még, azaz a feltételezhetően kiváló menedzsmenttel rendelkező külföldi cégekhez képest a magyar tulajdonú, termelékenységben már ma is versenyképes, menedzsment- és tőkeproblémákkal küzdő társaságok sokkal inkább kínálhatnak kiugrási lehetőséget. Összességében tehát nem minden kiváló, ami külföldi, a kép differenciáltabb, az átlagok sok mindent elfednek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZsákutca a hazai gazdasági fejlődés?A multik térnyerésére alapozó növekedési modell kifulladt, ezen az úton haladva nem fogunk felzárkózni vagy közeledni a nyugat-európai gazdasági centrumhoz.

Igaz-e, hogy a külföldiek többet fizetnek dolgozóiknak? A 2017-es Audi-sztrájk rámutatott arra, hogy a kereset és az alapbér igen különböző, sok túlórával, sok hétvégi műszakkal irigylésre méltó volt a fizikai dolgozó keresete is. Éppen ezért az 1725 vállalatunk bérszerkezetét a munkaerő-felvétel adatai alapján, a képzettség függvényében (felső-, közép-, alapfokú), de a műszakpótlékok és túlórák nélkül vizsgáltuk meg.^*A Bértarifa felvétel használatát az NGM mint adatgazda engedélyezte, azokat az MTA KRTK Adatbankja dolgozta fel. A Bértarifa felvétel 2016-os adatait vizsgáltuk. A vizsgált évek mindegyikében több mint 1800 9 főnél több dolgozót foglalkoztató feldolgozóipari cég szerepelt az adatbázisban. 2016-ban a vállalatok 50 százaléka szerepel a mintánkban, a feldolgozóiparban foglalkoztatott dolgozók 51 százaléka dolgozik az adatfelvétel szerint ezeknél a vállalatoknál. A létszám és a szakképzettségi szintre vonatkozó létszámok súlyozott adatok, amelyek az iparági jellemzők alapján lettek a becsülve. Ezen súlyozás alapján becsült létszám a mintánk létszámának a 92,8 százaléka, ami jórészt mintánk sajátosságából, a relatíve nagyobb vállatok jelenlétből ered. A becslés egy reprezentatív mintán alapul, és véletlenszerűnek tekinthető az is, hogy a mi mintánkból melyik vállalat került be a felmérésbe, az adatok mégsem tekinthetők statisztikai egzaktsággal reprezentatívnak. A Bértarifa felvételen alapuló számításokat Czethoffer Éva végezte. Az átlag itt is sok mindent elfed, ezért szétválasztottuk a képzettségi összetétel és a bérszint hatását.

Az átlagbérekre jelentős hatással van a foglalkoztatási szerkezet. Ahol több a képzett dolgozó, ott magasabb a bér. A külföldi cégek közül az egyszerű munkát végző alacsony bérűek is az átlag alatt fizetnek, csakúgy, mint az ugyanígy jellemezhető hazai tulajdonúak. A magasabb termelékenységű cégeknél az átlagot mind a foglalkoztatási szerkezet pozitív eltérése, mind az alapbérek javítják.

Természetesen nem zárható ki, hogy az egyszerű munkát végző cégeknél is lehet sokat keresni, sok túlórával, éjszakai műszakkal és ledolgozott hétvégével. Ennek ellenére korántsem áll meg az, hogy a külföldiek „kétszer annyit fizetnek”. Egyelőre egyáltalán nem fenyeget az a veszély, hogy béreikkel a külföldi tulajdonúak kiáraznák a hazai tulajdonú vállalatokat. A cikk első részében említett bérarbitrázs^*Ha ugyanazt a tevékenységet ugyanazon gépekkel, ugyanazon módon végzik a dolgozók Stuttgartban vagy Ingolstadtban, mint Kecskeméten vagy Győrben, akkor ugyanazt a piaci értéket (Mercedes vagy Audi gépkocsit) is állítják elő. Csakhogy itthon ugyanazért a munkáért a magyar piaci béreket fizetik, nem a németet. miatt ez nem is érdekük még hosszabb távon sem.

Nagyon fontos az, hogy legalább szakmai szinten megvitassuk ezeket a problémákat.

Bekerültünk egy egyirányú utcába, sőt még az sem biztos, hogy ez egyúttal nem egy zsákutca-e.

Túléltük az átmenetet, soha nem látott szintre emelkedett az itthon maradók foglalkoztatottsága. A termelékenységi dinamizmus az átmenet első évtizede után lecsendesült, sőt közel stagnálásba ment át. Ebben mind a hazai, mind pedig a külföldi tulajdonú cégeknek van felelőssége. Régiónkban az utolsó évtizedben inkább csak azt lehet a hazai cégek szemére vetni, hogy nem nőtt teljesítményük jobban, mint az itt működő multi-leányoké.

A probléma részben a nemzetközi kapcsolatokban gyökerezik. A globális ellátási láncok részévé váltunk, ahol a gesztor fennhatósága alatt dolgozunk, és itt bizony nem mi fújjuk a passzát szelet. Nehéz bekerülni, de könnyű kiesni. A leosztott, megszerzett munka meghatározza annak az értékét is. Ez igaz a hazai és a külföldi tulajdonúakra is, azokra, akik sokat exportálnak, és részeivé váltak a globális ellátási láncnak.

Ideje lenne a kitörésen gondolkodnunk. Valóban, igaza van Palócz Évának, nem a külföldiek okozzák a magyar cégek nagy részének alacsony termelékenységét, de a külföldiek sem segítik a felzárkózást. Csak a magyar tulajdonú vállalatok hozhatják el a felzárkózást, képzett munkaerővel, innovációval, gyarapodó menedzsmenttudással. Csak ez hozhat közeledést a bérszínvonalban, és csak ez kényszerítheti ki a multiknál is a nagyobb hozzáadott értéket eredményező termelés idetelepítését. Ha ezt nem sikerült elérni, akkor nincs kijárat, zsákutcában vagyunk, vagyis tartósan a periférián.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLassan zárkózunk fel bérekben, maradnak a periférián a visegrádi országokTermelékenységben nincs közeledés a V4-ek és legfontosabb európai gazdasági partnereik között, így pedig hosszú távon nincs bérfelzárkózás sem.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat bérek felzárkózás külföldi befektetők multik termelékenység Olvasson tovább a kategóriában