Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 21. 12:54 Vállalat

A világ legnagyobb akkumulátorgyárát építik meg Lengyelországban

Az elektromos autók akkumulátorainak gyártásával is foglalkozó dél-koreai konszernek közül a Samsung és az SK Innovation hazánkat választotta európai bázisul, az LG viszont Lengyelországot, a riválisokat is meghaladó léptékben. A lengyel sajtó arról ír, hogy a cég Wroclaw közelében található gyára jelenleg a legnagyobb Európában, miután pedig elkészül a most elhatározott negyedik ütem, a világon is a legnagyobb lesz.

Ezekkel a címkékkel persze ebben a szegmensben érdemes óvatosan bánni, hiszen több országban is hatalmas gyártókapacitásokat létesítenek, de a magyarországi üzemekkel kapcsolatban megismert számok alapján nem tűnik alaptalannak a fenti minősítés. Ha elkészül az üzem negyedik üteme, az LG lengyel gyárában 10 ezren dolgoznak majd, évente összesen akár 100 gigawattórás kapacitással rendelkező akkumulátort legyártva.

Gödön a Samsung SDI a jelenleg is zajló fejlesztés lezárultával a tervek szerint 4300 fővel termel majd – jelenleg valamivel 2300 feletti a létszám –, a Komáromban termelő és bővítő SK Innovation pedig konszernszinten és 2025-re tervezi elérni a 100 gigawattórás kapacitást. Ezen belül a komáromi egységnek – a második gyár elindulása után – nagyjából 20 százalékos részesedése lesz.

Az LG gyárának negyedik üteme közel 303 millió eurós (közel 110 milliárd forint) beruházás, összesen pedig 3,1 milliárd eurót fordít a lengyelországi üzem megvalósítására a dél-koreai vállalat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem hiszi el Brüsszel, hogy muszáj kitömnünk pénzzel a magyar SamsungotA cég szerint az állami támogatás kompenzálja azért, mert a drágább gödi bővítést választotta Kínával szemben. Az Európai Bizottság ezt egyelőre nem így látja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátorgyártás elektromos autók Lengyelország LG samsung sdi SK Innovation Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.