Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 30. 13:03 Vállalat

Megötszörözi termelését egy Magyarországon is jelen lévő akkumulátorgyártó

A magyar gazdaság szempontjából is érdekes információkat ismertetett a második negyedéves jelentése közzétételekor az SK Innovation. A kőolaj-finomítással, petrolkémiával és akkumulátorgyártással foglalkozó dél-koreai vállalatcsoport beszámolt arról, hogy az utóbbi ágazatában idén elkezdődött a termelés a magyarországi (komáromi), valamint a kínai (csangcsoui) üzemében, így idén az akkumulátorgyártó kapacitása már eléri a 20 gigawattórát.

Összehasonlításként, amikor 2019 februárjában a cég bejelentette a komáromi beruházás második ütemét, akkumulátorgyártó kapacitása még csak 4,7 gigawattóra volt. Már akkor azt a célt tűzték ki, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártói legyenek, 2022-ra 60 gigawattóra kapacitás elérése volt a terv.

Ennél most még tovább mentek. Ahogy a Korea Times idézi az elhangzottakat, a második magyar egység, valamint két egyesült államokbeli gyár beindításával a kapacitás 2023-ra 71 gigawattórára nő. 2025-re pedig 100 gigawattóra az új cél. Ennek menetrendjét még nem véglegesítették, és nyilván az is kell a megvalósulásához, hogy az elektromos autók térnyerése abban az ütemben folytatódjon, ahogy arra az SK Innovation vezetése számít.

Így néz majd ki az üzem a második ütem elkészülte után. Forrás: SK Innovation

Ezekhez a számokhoz képest a vállalat jelenlegi helyzete kevésbé fényes, bár ez a koronavírus-járvány közepette annyira nem meglepő. A csoport forgalma a második negyedévben közel 45 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, 7200 milliárd vonra (nagyjából 1800 milliárd forint). Ami az eredményt illeti, üzemi szinten közel 440 milliárd vonos veszteséget könyvelt el, igaz, ez már jóval kedvezőbb, mint az első negyedéves 1775 milliárdos mínusz. (Tavaly a második negyedévet 498 milliárdos nyereséggel zárták.)

Az akkumulátorgyártó ágazat az első negyedévben 114, a másodikban 105 milliárdos veszteséget hozott össze. Az utóbbiban az eladások a cég szerint már jobban alakultak, de sok egyszeri kiadás volt a külföldi gyárakhoz kapcsolódóan. Az eredmény javulására a negyedik negyedévben számítanak, amikor elkezdik szállítani az akkumulátorokat a Hyundai új elektromos autóihoz.

Az SK Innovation első komáromi beruházását 2018-ban jelentették be, a másodikat egy évre rá. A kettő együtt közel 340 milliárd forintos fejlesztés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA BMW debreceni gyáránál is nagyobb a most bejelentett komáromi beruházásA dél-koreai SK Innovation szerint kulcsszerepe lesz a komáromi gyárnak abban, hogy piacvezető legyen az elektromos autókba való akkumulátorok gyártásában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátor akkumulátorgyártás elektromos autó SK Innovation Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. február 17. 13:32 Pénz, Vállalat

Féláron eladó a milliárdos állami támogatás után bedőlt kisvárdai csigafeldolgozó

Az üzemet 2019-ben adták át, de egy percig sem működött nyereségesen, két évvel később bedőlt, és azóta is eladhatatlan.

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.