Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. augusztus 26. 11:55 Világ

Kiürül Magyarország szomszédsága, ha így megy tovább

Szerbiában a nyugdíjasok száma jövőre már meghaladhatja a munkaképes korban lévőkét, a kedvezőtlen demográfiai alapfolyamatok mellett elsősorban a kivándorlás miatt. Az országot évente átlagosan 50 ezer ember hagyja el, akik nagy többsége aktív vagy fiatalkorú, miközben nagyjából 10 ezer olyan ember tér vissza, aki korábban hosszú időn keresztül dolgozott Nyugat-Európában, a nyugdíjas éveit viszont szülőhazájában akarja tölteni, ahol sokkal többet ér a nyugdíja.

Ahogy az Economist körképéből kiderül, a legtöbb régiós, balkáni országban a helyzet még ennél is rosszabb, a jelenlegi folyamatok alapján ezek az országok az évszázad közepére elveszíthetik a rendszerváltás korabeli népességük negyedét, harmadát vagy akár a felét is. (Magyarországnak az ENSZ a jelenlegi szinthez képest 12 százalékos csökkenést jósol 2050-re.)

 

Igaz, a folyamatok nyomon követése sokszor nem egyszerű a térségben a kettős állampolgárságok miatt. A nyugaton dolgozó moldovaiak szinte mindegyike román állampolgár, a horvátok között pedig egyharmadra becsülik azok arányát, akiknek Bosznia-Hercegovina a szülőföldje. Emellett pedig sokan nem jelentik be odahaza, ha nyugatra települnek.

Rövid távon a térség kormányai nem bánják az elvándorlást, mert az egyrészt csökkenti a munkanélküliséget, másrészt a hazautalások segítik a gazdaságot. Hosszú távon azonban a munkaképes korú lakosság egy részének távozása fenntarthatatlanná teszi ezekben az országokban az amúgy sem túl magas színvonalú állami szolgáltatásokat, ami ördögi körként újabb embereket késztethet távozásra.

Emellett a demográfiai alapfolyamatok is kedvezőtlenek. Bosznia-Hercegovinában az egy nőre jutó gyermekszám 1,3, Horvátországban 1,4, és még a korábban magas termékenységi rátájú Koszovóban is 2-re esett. (Magyarországon évek óta 1,49.) A brit lap által megszólaltatott szerb demográfus szerint ennek az az egyik oka, hogy a térségben nagyon kevéssé védik a terhes nőket a munkahelyi diszkriminációtól, könnyen elbocsáthatják őket.

Emellett pedig ebben a régióban összességében a bevándorlásra sem nagyon lehet számítani, hiszen például a Bosznia-Hercegovinából Horvátországba áttelepülő horvátok értelemszerűen az előbbi országból fognak hiányozni, ráadásul jó páran nem is maradnak Horvátországban, hanem továbbvándorolnak Nyugat-Európába.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA népesség közel ötöde kivándorolt Lettországból az ezredforduló ótaLitvánián kívül nincs nagyon más ország, ami a nyomába ér a lett emigrációnak Európában. A diaszpórával való kapcsolattartásért külön nagykövet felel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Balkán kivándorlás népesség népességcsökkenés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.