Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 31. 13:02 Világ

Egyre trükkösebb módszerekkel manipulálnak Közép-Európában az oroszok

Az orosz érdekeknek megfelelő félrevezető híradások nem számítanak újdonságnak, de egy új összefoglaló remekül bemutatja, milyen sokféle módon próbálják befolyásolni a megcélzott országok közvéleményét.

A Fireeye kiberbiztonsági szolgáltató cég kutatói szerint az általuk szellemíró*Így hívják azokat a szerzőket, akik úgy írnak könyvet, szakdolgozatot vagy éppen cikket, hogy az nem az ő nevük alatt jelenik meg. névre keresztelt dezinformációs kampány 2017 óta tart, a célkeresztben pedig az egyaránt NATO-tag, az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító Lengyelország, Litvánia és Lettország áll. Az elkövetők ugyan nem ismertek, de mivel minden esetben az orosz külpolitika érdekeinek megfelelő anyagokat terjesztenek, józan belátás alapján valószínűsíthető az orosz kötődésük.

A cég által bemutatott módszerek közül talán az a legérdekesebb, hogy hackerek feltörik internetes lapok szerkesztőségi rendszereit, és vagy régebbi cikkek tartalmát cserélik ki, vagy teljesen újakat publikálnak, majd közösségi médiafelületeken igyekeznek minél több emberhez eljuttatni, mielőtt a szerkesztőségben észlelik, hogy mi történt. Tavaly például így került ki egy litván hírportálra egy hamisított cikk arról, hogy az országban szolgáló, NATO-szövetséges német katonák megszentségtelenítettek egy zsidó temetőt.

Néhány további kitalált történet:

  • egy NATO-páncélos elütött egy litván gyereket,
  • egy NATO-hadgyakorlat nyomán lerohanják és megszállják Fehéroroszországot,
  • Litvánia első koronavírusos betege egy amerikai katonatiszt,
  • az Európában állomásozó amerikai parancsnoka a lengyel és a balti hadseregeket bírálta.

De ahogy a BBC írja, nem csak a média lehet cél. Egy lengyel katonai akadémia honlapján például az intézet parancsnoka nevében jelent meg egy az „amerikai megszállók” elleni harcra buzdító üzenet, nyilván az amerikai katonák jelenléte ellen lázítva. Általánosságban pedig az a cél, hogy a megcélzott országok közvéleményét szembefordítsák a NATO-val.

A fentiek mellett persze a kutatók dokumentáltak olyan jól ismert módszereket is, mint hogy a valóságban nem létező újságírók által jegyzett cikkeket, blogposztokat igyekeznek terjeszteni (oldalak feltörése nélkül), valamint e-maileket küldenek kormányzati hivatalnokok, katonatisztek és újságírók nevében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA legnagyobb hirdetők próbálnák észhez téríteni a Facebookot, egyelőre kevés sikerrelA hirdetők bojkottja nem fogja megroppantani a céget, de ha nem maradnak szövetségesei, könnyen feldarabolhatja egy új amerikai kormányzat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ álhírterjesztés hackerek informatikai biztonság NATO Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.