Világjárvány és világgazdasági válság idején szinte természetes, hogy jobban előtérbe kerülnek az önellátást szorgalmazó törekvések. Globális méretekben ez most elsősorban abban jelenik meg, hogy a fejlett világban szinte mindenki, de főleg az európai országok a Kínától való (elsősorban alapanyagokra vonatkozó) függőség csökkentéséről beszélnek. A kulcsfontosságú Németországban ez a vonal nagyon komoly része a gazdaság újraindításának, új alapokra helyezésének.
Amint azt korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, a magyar gazdaságpolitikában is erősebbnek tűnik most ez a törekvés, legalábbis a kommunikáció szintjén. Annak ellenére is, hogy a lehetőségeink ebben az irányban finoman szólva erősen korlátozottak, sőt egyenesen vitathatóak.
Egy szűkebb területen, az élelmiszeriparban a koronavírus-járvány első szakasza alatt kifejezetten erős törekvéseket láttunk arra, hogy a boltok a hazai árukat részesítsék előnyben. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara odáig ment, hogy kilátásba helyezte, ha az élelmiszerboltok nem a hazai termékeket preferálják, akkor lobbizni fog a kormánynál, hogy 15 óra után csak élelmiszert lehessen vásárolni az áruházakban. Ezzel pedig megszüntette volna azt az előnyüket, amely azokkal az üzletekkel szemben volt, amelyek 15 óra után nem lehetnek nyitva.
A kamarai fenyegetést komolyan kellett venni, erre abból lehet egyértelműen következtetni, hogy több áruházlánc is hamarosan kommunikálni kezdte, hogy milyen nagy arányban támaszkodik a hazai beszállítókra.
Arról kevesebb szó esett, hogy a kamarai akciót lényegében az váltotta ki, hogy hirtelen megugrott az olcsó import élelmiszerek aránya az üzletek polcain, mert a vevők ezt keresték (és több másik EU-s országban is sok eladatlan terméket ontott magából az élelmiszeripar). A kamara így valójában azért lobbizott, hogy a vásárlók többet fizessenek az élelmiszerekért, és így megmeneküljön a magyar élelmiszeripar.
Ez jól mutatja, hogy az élelmiszeripari önellátásra való törekvés az egységes, befelé teljesen nyitott uniós piacon egészen addig csak ábrándozás, amíg nem párosul hozzá magas hazai minőség és főleg hatékonyság.
Van azonban a járványnak egy másik hatása is, amit akkor láthatunk, ha a gazdaság legkisebb egységei felé lépünk. Az emberek jóval több időt töltenek otthon, vagy azért, mert részben vagy teljes mértékben onnan dolgoznak, vagy azért, mert munkaerőpiaci helyzetük rosszabbodott, elvesztették a munkájukat, esetleg csak alkalmi munkákat tudnak vállalni. Az otthon töltött idő pedig a kerttel rendelkező portáknál minden korábbinál jobban helyezi előtérbe azt a gondolatot, hogy az élelmiszerszükséglet jelentős részét otthon is meg lehet(ne) termelni.
A kiskerti otthoni gazdálkodás a fogyasztók szempontjából azért lehet aranybánya, mert ha a művelésre fordított időt és energiát nem árazzuk be magasan, akkor jóval olcsóbbá teszi az élelmiszert. A zöldségek és gyümölcsök ára az utóbbi időben nagyon megugrott, de eközben a vetőmag, a komposzt, és a víz nem tudott annyira drágulni, vagyis az olló a kiskertesek előnyére nyílik: a bolti árakhoz képest még olcsóbbá válik a házi zöldség-gyümölcs.
Ráadásul egy kiskerti zöldséget a boltban kapható bio párjával lehetne tisztességesen összehasonlítani, hiszen egy ügyes kertész otthon megteheti, hogy nem használ vegyszereket. Ekkor pedig a bolti termékhez képest még jóval nagyobbá válik az elérhető diszkont.
Egy családi költségvetés szempontjából persze többnyire nem ez a reális felvetés, mert a fogyasztók többsége nem a bio élelmiszerekről állna át a saját bio élelmiszerre. Ugyanakkor az is elég nagy előny, ha egy család a kiskertjével úgy tud átállni a bio zöldségekre, hogy közben még a konyhapénzt is csökkenti, illetve függetlenedik az élelmiszerek várható drágulásától.
A kiskertes önellátást ráadásul nem csak a gazdaságpolitikusok (importfüggőség csökkentése) imádják, hanem a környezetvédők is, teljes joggal. A helyben termelt élelmiszer helyben fogyasztása nullához közelíti a szállítási igényt, és részben a csomagolást is kiiktatja. Ha pedig termékfelesleg keletkezik, amelyet a kistermelők lokálisan eladnak vagy elcserélnek, az kiválóan illeszkedik a legjobb környezetvédelmi irányelvekhez.
De mennyire reális, és mi kell ahhoz, hogy egy négytagú család a kertjében megtermelje az éves zöldség- és gyümölcsfogyasztását? És ha még keresni is szeretne vele?
Ennek jártunk utána szakemberek segítségével.
A kiskertek terjedésének fő gátja két egyre inkább nyilvánvalóvá váló tévhit. Az egyik, hogy az önellátáshoz be kell vetni a teljes telket, ami “ronda”, az ember sokkal inkább egy füves parkot szeretne nézegetni az ablakából. A másik, hogy a teljes telket állandóan kapálni kell, ami rengeteg munka, és csak tönkremegy benne az ember. Tehát összességében nem éri meg.
Ezek az érvek azonban ma már nagyrészt nem állnak meg. A kiskertes gazdálkodók rengeteg hasznos olyan információt osztanak ma már meg, amellyel a területigény csökkenthető. Ezek a praktikák főleg arra vonatkoznak, hogy milyen növényeket, mikor és milyen kombinációkban érdemes ültetni ahhoz, hogy a területről egy szezonban többször is szedni lehessen a különböző terméseket.
A nagyobb portálok közül pár éve a 24.hu mutatott be például egy 28 négyzetméteres mintát, amelyről tényleg rengeteg terményt lehet leszedni egy évben. De ha kevésbé extrém területkihasználásban gondolkodik valaki, akkor például a Kertszövetség (pdf-ben innen letölthető) zsebkönyvéből is kiindulhat, amelyből kiolvasható, hogy egy négytagú család teljes éves fogyasztása kevesebb mint 100 négyzetméter megműveléséből kihozható. (A számokat egyébként a burgonya tudja leginkább elmozdítani, mert abból az éves átlagfogyasztás szerint egy négytagú családnak 100 kilogrammot kell megtermelnie. Ha ezt elhagyják, akkor jóval kisebb lesz a területigény.)
A munkába azért nem kell feltétlenül belerokkanni, mert pont ez a kiskertes innovációk egyik fő iránya: a megfelelő tervezés mellett olyan új fogások bevezetése, amelyek csökkentik az emberi munkaerőigényt. Ezek alkalmazásához azért nem kell egyetemet végezni, mert a tervezési munkát és a projekt menedzsmentet ma már szolgáltatásként is meg lehet venni, azaz egy programmal is el lehet végeztetni.
Amerikában ennek a műfajnak a Smart Gardener az éllovasa, amely évi 30 dollárért berendezi a haszonkertet, és pontosan megmondja, hogy mikor milyen munkát kell elvégezni benne. A program az irányítószám alapján azonosítja a helyi időjárási és földtani viszonyokat, a telek fekvése és a megadott termésigények alapján pedig optimalizálja az ültetési rendet és a kiskerti feladatok időpontjait.
Magyarországon az egy főre jutó éves zöldségfogyasztás a KSH 2018-as adatai szerint 84 kg, gyümölcsből pedig 52 kg. Egy négytagú családnak ezek szerint évente 336 kg zöldséget kellene ideális esetben megtermelnie, ami egy laikus számára első hallásra sok lehet, de valójában nem az.
A kertszövetségi adatok azt mutatják, hogy egy átlagos évben a kevesebb mint 100 négyzetméteres veteményesből 344 kg zöldség nyerhető ki. Ha pedig a családnak van még 50 négyzetmétere, akkor a további 100 kg burgonya termesztése sem lehet gond. És ha van már egy ilyen kert, akkor a 200 kg gyümölcsöt néhány fával és pár bogyósgyümölcs-ágyással igazán nem nagy teljesítmény elérni (ezek gondozása tényleg nem igényel sok munkát és különösebb képzettséget).
Ezzel le is van fedve a teljes család egész éves igénye, már “csak” a raktározáson kell gondolkodni.
Mivel a kiskerti terményeket a család elfogyasztja, olyan értéket termel, amely után nem kell adózni, és a termények bolti árát a családi bevásárlások költségéből ki lehet húzni, azaz nettó értéken jelenik meg a haszon.
A KSH, a kertszövetségi útmutató, a bolti élelmiszerárak és más adatok felhasználásával megnéztük, hogy mi történik, ha a családi kiskertes vérszemet kap, van még szabad telke, és a családi felhasználáson felül még annyi zöldséget szeretne megtermelni, amely fedezi az egyéb élelmiszerek (kenyérfélék, húsok és tejtermékek) éves bolti költségét is. A számolás célja tehát az, hogy a feleslegben keletkező zöldség eladásával annyi pénzhez jusson a család, amiből meg tudja venni a többi élelmiszert a boltban.
A KSH átlagos éves fogyasztási adataival és a jelenlegi diszkont áruházláncok (Aldi, Lidl és Penny Market) áraival számolva egy négytagú család manapság körülbelül 550 ezer forintot költ alap élelmiszerekre egy évben (természetesen zöldség és gyümölcs nélkül, mert azt a példánk szerint otthon termeli meg). Hogyan lehetne ezt az összeget kihozni a kertből?
A burgonyával együtt összesen 444 kg otthon termelt zöldségnek a jelenlegi éves átlagos piaci ár alapján számolt értéke körülbelül 300 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy ha a család a saját szükségleteinek a kétszeresét termeli meg, és a termés felét elfogyasztja, a másik felét pedig el tudja adni a piacokéhoz hasonló árakon, akkor évi bruttó 300 ezer forint jövedelemhez juthat (és feltételezzük, hogy az áru bio minőségéhez kapcsolható felárát nem tudja érvényesíteni eladáskor).
Mindebből pedig az következik, hogy ha a saját szükségletének háromszorosát képes megtermelni egy család (és ebből egyharmad részt elfogyaszt, kétharmad részt pedig el tud adni), akkor évi 600 ezer forint plusz jövedelemhez juthat. Ez körülbelül fedezi az egyéb élelmiszerek vásárlását, és még arra is hagy egy kis pénzügyi mozgásteret, hogy a kertműveléshez szükséges alapvető szerszámokat és alapanyagokat megvegyék.
Ezzel a mennyiséggel tehát a család elvileg lefedheti az éves teljes élelmiszerköltségét. A 600 ezer forintos éves bevétel pedig azért tökéletes, mert pont ez az az értékhatár, amely után őstermelőként még nem kell adót fizetni. Ezt a pénzt így ténylegesen el is tudja költeni a boltban a család, ebben az esetben húsra és tejre, anélkül, hogy az állam bármennyit is elvenne belőle.
A modell további nagy előnye, hogy a család majdnem függetleníteni tudja magát az élelmiszer-inflációtól, amely az utóbbi időben jóval magasabb a KSH által kimutatott átlagos áremelkedésnél. Ha ugyanis emelkedik a kenyérfélék, a húsok és a tejtermékek ára (a családi büdzsé kiadási oldala), akkor valószínű, hogy a megtermelt zöldséget-gyümölcsöt is magasabb áron tudja piacra vinni a kiskertes (azaz a bevételi oldal is nő).
A fenti példa csak abban sántít, hogy az egyszerűség kedvéért több körülményt nem vettünk figyelembe. A termés értékesítése például ilyen kis mennyiségeknél alapvető nehézségekbe ütközhet. Pár tucat kiló idényzöldséggel házalni vagy piacra állni fajlagosan túl sok időbe és pénzbe kerülhet. Ezen kívül azt is nagyvonalúan feltételeztük, hogy a termelő ugyanazt a 12 tipikus zöldséget termeszti eladásra is, amit magának, csak háromszoros mennyiségben, de ez nem feltétlenül életszerű vagy hatékony megoldás, ha valaki tervezetten eladásra akar termelni.
Az egyszerűsített gondolatkísérletet mégis érdemes lehet elvégezni, mert rávilágít arra, hogy az ilyen lehetőségeknek van egy sokkal komolyabb összefüggése is. Ahogy Zsebők Zsigmond élelmiszermérnök mondta nekünk, ha egy adott régióban sok ilyen, egyenként csak kisebb eladható felesleget termelő vállalkozó család lenne, akkor azok összefogására az élelmiszeripari szakemberek csodás helyi megoldásokat, kisebb helyi üzemeket tudnának fejleszteni.
A lehetőség nem abban van, hogy minden kistermelő kiáll a piacra a maradék 200 kg krumplijával, hanem abban, hogy ha sok ilyen forrás van, akkor lépésről-lépésre elkezdhet rá felépülni a helyi élelmiszergazdaság.
A vidéket járva szembeötlő, hogy a falvak kiüresednek, pedig a helyi élelmiszergazdasági termelés az egyik olyan lehetőség lenne, amely visszahozza az életet.
– mondja az élelmiszermérnök.
Ám ahhoz, hogy egy család vidékre költözzön és belevágjon a termelésbe, természetesen nem elég a saját élelmiszerigényét helyben megtermelni. Ez csak akkor vonzó lehetőség, ha legalább alapszinten egzisztenciát is lehet építeni rá, az pedig már szintlépés a kiskertezéshez képest.
Ám ha csak egy durva, elnagyolt, és elvi közelítést végzünk a fenti számok alapján, már akkor is látszik, hogy még ez sem lenne a lehetetlen kategóriája. Miután összeállítottuk a fenti családi kiskertes mikromodellt, a táblázatra ráengedtünk egy olyan verziót, amely azt feltételezi, hogy a család a saját termelésével minden élelmiszerigényét fedezi, és még havi 1000 euró jövedelemre is szert tesz (amelynek évi 600 ezer forint feletti részét őstermelőként viszonylag kedvező adózási és könyvelési feltételekkel fordíthatja nettó jövedelemmé).
Ekkor azt kaptuk, hogy durván 1000-1200 négyzetméteren kellene földet művelni, és évi 6 tonna zöldséget kellene leszedni róla. Ennek kezelése, illetve értékesítése már komolyabb vállalkozói feladat, de modellünk ebben az esetben már kissé félrevisz a valóságtól, mert gyakorlatias okokból nem valószínű, hogy ebben a méretben 12 fajta zöldséggel, és családi igényekre alapozva hatékony összeállítani a termelést.
Számolásunk mindenesetre nagyon hasonló eredményt hozott az élelmiszermérnök részben másfajta alapokra épülő modelljéhez, ott ugyanis az jött ki, hogy ha 800 négyzetméter földről sikerül egy évben 10 tonna termést lehozni, és a zöldséget-gyümölcsöt átlagosan 1,79 eurós kilónkénti áron értékesíteni, akkor a kis gazdaság elérheti a havi 1000 eurós jövedelmet.
Élet
Fontos