Könyörtelen dolog a technológiai fejlődés, a pénzügyi világban például állítólag ki akarják dobni az Excelt: a nagy cégek pénzügyi főnökei, a CFO-k egy csoportja nagy hangon beszél arról, hogy ideje nyugdíjba küldeni az egyszerű kezelőfelületű, de annál többet tudó táblázatkezelő programot.

Főleg az zavarja a modern pénzügyeseket, hogy az Excelben nehéz automatikusan frissíteni az adatbázisokat a folyamatosan keletkező új adatokkal, ezért rengeteg ember mechanikusan dolgozik azon, hogy kiszedje az adatsort az adatbázisból, berakja Excelbe – és az egész nem sokkal később már el is avul, ahogy jönnek az új adatok, ezért kezdheti a munkát elölről. Nem olyan jó többen együtt dolgozni a programban, és a beszívható adatpontok számának is vannak korlátai (egymillió sor és 16 ezer oszlop a határ). A nagy cégek már inkább felhőalapú rendszerekben, vagy az adattudósok által használt statisztikai eszközökben látják a fantáziát, az ósdi Excelt pedig a legszívesebben kidobnák. A cikk nagy felhördülést, sőt, ellenállást okozott a népes Excel-táborban, lendületes kritikák is születtek.

Pedig az Excel, illetve elődjei és klónjai nélkül teljesen más lenne a világ, amiben élünk.

A táblázatkezelő program nem csak egy eszköz, hanem egy világnézet: a valóság a számok szerint

– jelent meg egy, az Excel elődprogramjaira rácsodálkozó, és jelentőségüket rögtön felismerő 1984-es cikkben a Wired magazinban. A cikk megállapította, “egy virtuális szekta alakult a táblázatkezelő körül, gurukkal, beavatásokkal és elvont rituálékkal”. Ezzel együtt nem vicc a program, sőt, a reneszánsz idején kialakult (és a kapitalizmus történetében is kulcsszerepet játszó) kettős könyvelős könyveléshez képest olyan volt az elektronikus táblázatkezelő, mint egy ceruzavázlathoz képest egy olajfestmény.

Mielőtt lett volna Excel, a könyvelők papíron dolgoztak. Ha mondjuk a csokoládégyáros meg akarta tudni, hogy mi lett volna a profitjával, ha egy kicsit többet költ kakaóbabra, akkor a könyvelői napokat dolgoztak, amíg megkapta tőlük az eredményt. Az ilyen számításokat nagy méretű, papír íveken számolták ki, egy-egy számítással a cég bonyolultságától függően elment egy fél vagy egy egész nap – aztán még egy, amíg megnézték, volt-e hiba a számolásban. Ha hibáztak, dolgoztak még egy-két napot.

Egészen a hetvenes évek legvégéig így volt ez, amikor is Dan Bricklin, a táblázatkezelő-programok modernkori feltalálója saját elmondása szerint épp egy unalmasabb üzleti órán ült a Harvard egyetem egyik nagy előadójában, és elkalandoztak gondolatai. Mi lenne, ha a tanárnak nem kellene minden egyes számítást újra elvégeznie a táblán (kréta, szivacs), hanem a tábla magától elvégezné ezt a műveletet? Bricklin rövidesen kitalálta azt a cellás kezelőfelületet, amit azóta is ismerünk, lefejlesztette a prototípust, ami aztán pár évre rá mindenhol elterjedt.

Ez a cellás felület a mostani tudásunkkal teljesen magától értetődőnek tűnik, de Bricklin nézőpontjából egyáltalán nem volt az. Az Apple II-höz (ez volt az első személyi számítógép, amin a program futott) nem volt még egér, ezért először egy videójáték-pedállal lehetett cellát váltani. A számítások pedig eredetileg hangot is adtak, de ennek akkor nagy memóriaigénye volt, ezért Bricklin inkább kikapcsolta a 27 kilobájtos programban. A felhasználók egy részének először nem is esett le, hogy a táblázatkezelővel számolni is lehet, nem csak a számokat szépen elrendezni, ezért számológépet ragasztottak a billentyűzetük mellé, mesélte Bricklin a Qz-nak.

A dolog annyira sikeres lett, hogy maga Steve Jobs arról beszélt egy interjúban, hogy ha nincs a VisiCalc, akkor ő se jut messzire, mert nem terjedt volna el az Apple II a professzionális körökben. Ezért különösen igazságtalannak tűnik, hogy Bricklin nem lett szupergazdag az ötletéből: abban az időben, amikor feltalálta a megoldást, még nem volt egyértelmű a szoftverszabadalmak kérdése. A VisiCalc egy klónja gyorsabban kapcsolt, így övék lett a nagy pénz.

Akit érdekel, itt kipróbálhatja az 1979-es VisiCalc-ot, itt pedig maga a feltaláló meséli el a történetét:

A táblázatkezelő programok elterjedése természetesen feleslegessé tette azt a rengeteg embert, akik korábban egész nap sötét irodákban végezték az unalmas számításokat a papír íveken. Logikus lett volna, hogy mindenki az utcára kerüljön, de nem teljesen ez lett az eredmény. A nyolcvanas évek elején kétmillió amerikai dolgozott hagyományos könyvelőként, volt ezen felül egymillió könyvvizsgáló és auditor, illetve 3-400 ezer pénzügyi elemző (összesen 3,3 millió állás). Mostanra a számok így néznek ki: egymillió könyvelő, 1,6 millió könyvvizsgáló és auditor, illetve 2,1 millió pénzügyi elemző (4,7 millió állás).

Magyarul a könyvelők száma tényleg feleződött, de aki időben megtanulta használni a VisiCalc-ot vagy később a Lotus 1-2-3-at (IBM, 1984), vagy később az Excelt (Microsoft, 1987), az biztosan talált állást. A rokon területeken ugyanis kétszer annyi új állás jött létre, mint amennyi megszűnt.

Ennek az az oka, hogy a technológiával olcsóbb lett pénzügyi számításokat végezni, és a cégvezetők (a könyvelők megrendelői) teljesen felpörögtek, mindent tudni akartak arról, hogy hogyan lehetne más eredményre jutni abból, amit éppen csinálnak. Ezt most már pillanatokon belül meg is tudták. Ez jelentősen növelte a cégek mozgásterét, a korábbi könyvelőket pedig sokkal több és érdekesebb munkával látta el. A sok olcsó és gyors pénzügyi számítás lehetővé tette, hogy gyors növekedésnek induljanak a nagy auditorcégek, és a modern pénzügyi rendszer bonyolult értékpapírjait sem lehetne elképzelni azok nélküli a pénzügyi modellek nélkül, amelyeken táblázatkezelő programokon dolgozik nap mint nap több százezer ember.

A könyvelés fizikai, mechanikus részét tehát elvette a program az emberektől, így viszont olyan feladatok jöttek létre, amiket a gép továbbra sem tudott elvégezni. (Ezt hívja a közgazdaságtan Jevons-paradoxonnak vagy visszapattanó hatásnak: hiába teszi a technológiai fejlődés hatékonyabbá egy erőforrás felhasználását, a fogyasztók annyira rákapnak, hogy mégis nő a kereslet.)

Az Excel-függőségnek persze ára volt. Minden nagyon precíznek tűnik a táblázatkezelőkben, de nagyon könnyű hibázni. Egyaránt Exceles hibák miatt vesztett a JP Morgan több milliárd dollárt 2012-ben, és lett közröhely tárgya Kenneth Rogoff közgazdász (és ez egyáltalán nem ritka, itt van egy szép gyűjtemény a legdurvább Exceles hibákról, ez a tanulmány pedig rendesen feldolgozza a témát).

Az új riválisok hiába fejlettebbek és jobbak, közben sokkal specializáltabbak is, ezért nem alkalmasak mindenre, és nehezebb átlátni, mit is csinálnak pontosan. Viszont amikor valaki fapadosabb táblázatkezelőt használ, rákényszerül, hogy végiggondolja, mit is akar kezdeni valójában a számokkal. Ezért valószínűleg még sokáig velünk marad a meglepően sokat tudó Excel, aminek nyelvét több millió ember beszéli világszerte.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech excel könyvelés lotus táblázatkezelő viscalc Olvasson tovább a kategóriában