Képzeljük el, hogy valaki, miután sokadik felszólításra sem fizette be adóhátralékát, besétál a NAV-hoz, felteszi a lábát az ügyintéző asztalára, és közli, hogy ha eltekintenek a késedelmi kamattól, a bírságtól, na meg az eredeti hátralék 20 százalékától, akkor a maradékot hajlandó kifizetni. Majd hozzátenné, hogy átnézte az utóbbi pár év költségvetését, és úgy látja, hogy a magyar állam számára nem okoz gondot ez a kis engedmény.

Ez nyilván nem egy életszerű szituáció, mégis hasonló helyzetbe került sok egészségügyi beszállító, de persze nem úgy, hogy ők tartoznak az államnak, hanem fordítva.

A cégek régóta kénytelenek voltak hozzászokni, hogy akár egy évig is várniuk kell, mire megkapják a kórházaknak szállított áruik ellenértékét, de azért az év végi adósságrendezés keretében ez eddig mindig megtörtént. Decemberben azonban a kormány úgy döntött, hogy csak részleges konszolidációt hajt végre, a számlákat tételesen átnézik, és az adósság rendezéséről központosítottan tárgyalnak.

Azok a cégek kaptak meghívót, amelyeknek több mint 100 millió forinttal tartoznak az egészségügyi intézmények. A tárgyalások felvezetése és az ott elhangzottak eléggé nyomasztók. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely múlt heti szokásos tájékoztatóján úgy fogalmazott^*A felvételen 1:17:47-nél., hogy a beszállítókkal a Pénzügyminisztérium egyesével tárgyal,

„és reméljük, hogy nehezen visszautasítható ajánlatokat tesz”.

Mint a Portfolio cikkéből kiderült, ez azt takarta, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20 százalékáról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százaléknyi összeget. A tárca ugyanis állítólag megvizsgálta az érintett cégek utolsó ötévnyi gazdálkodását, és ez alapján úgy látja, hogy nem okoz számukra gondot a 20 százalékos elengedés. A Népszava hétfői cikke szerint ezt azzal az ígérettel toldották meg kormányzat részről, hogy a cégek gesztusát figyelembe veszik a későbbi központosított közbeszerzéseknél.

Mindez úgy hangzik, mintha a kormányzati illetékesek az ünnepek alatt a Keresztapa közös megnézésével készültek volna fel a probléma megoldására. „Az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani” – mondja Don Corleone magyar fordításban, de az angol eredetiben ennél is fenyegetőbben hangzik.^*I’m gonna make him an offer he can’t refuse. A kellően határozott fellépés kedvéért mindenesetre a tárgyalásokon állami oldalról nemcsak a Pénzügyminisztérium és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ képviselteti magát, hanem a Belügyminisztérium és a NAV is.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kormányzat a napokban visszavett a lendületből. A számos érintett céget tömörítő Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László a G7-nek azt mondta, hogy most már csak példaként hangzik el a 20 százalékos elengedési igény, a lényeg az, hogy a kormány minden ilyen jellegű felajánlást szívesen vesz. És már nem beszélnek arról állami oldalról, hogy cserébe a cégek előnyben részesülhetnek a jövőbeli beszerzéseknél. Ami persze nem is csoda, hiszen ez mindenféle szabállyal szembemenne.

Azt a főtitkár sem tudja, miért kerültek ismét elő ezek az ötletek, amelyek 2012-ben egyszer már felbukkantak, csak akkor 10-15 százalék lett volna az engedmény mértéke. Mivel az akkorinál sokkal jobb helyzetben van a központi költségvetés, valamilyen politikai szándékra tippel.

„Gulyás Gergely a december 12-i kormányinfón azt mondta, hogy a kormány egyre idegesebb az évről évre újratermelődő adósság miatt. Ha a kormány ideges, a miniszterelnök feladatot oszt ki a miniszterének, és számon kéri őt. Ráadásul 2019-ben gyorsult is az adósságnövekedés üteme. Erre kellett valami választ kitalálnia a miniszternek, ami nyilván nem lehet az, hogy az egészségpolitika mulasztott”

– mondja Rásky László.

A kórházi adósságokról elég hosszan beszélt Orbán Viktor januári nemzetközi sajtótájékoztatóján. Egyrészt kijelentette, hogy fel kell számolni a jelenséget egyszer és mindenkorra, másrészt azt mondta, hogy

„olyan nagy értékű, külföldi tulajdonú cégektől befogadott szolgáltatások okozzák az adósság nagy részét, amelyek egyébként ezeknél a cégeknél extraprofitot eredményeznek”.

Ezt Rásky László szerint azért nehéz értelmezni, mert az olyan közfinanszírozott, de magáncégek által (is) végzett ellátásoknál, mint a képalkotó diagnosztika vagy a művesekezelés, nem jellemző adósságok kialakulása, és ezek a pénzek nem is folynak keresztül a kórházakon. A nagy gépbeszerzések – az egyikkel kapcsolatban nemrég tett súlyos megállapításokat a GVH – általában uniós forrásokból történnek, ott szintén nincs adósság.

Ahol jellemző a tartozások halmozódása, azok a fogyóanyagok, műtéti eszközök, és csak kisebb részben egyes szolgáltatások (például szerviz), másrészt a főtitkár szerint irreális túlárazást keresni, a magyar árszínvonal ezen a téren az európai alsó harmadban van. Hozzáteszi, az év végén 70 milliárdosra becsült kórházi adósságállományon belül 50-60 százalékos az orvostechnikai beszállítók részesedése.

E-mailben megkerestem a kormányt, hogy segítsenek a miniszterelnök szavainak értelmezésében, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A jelek szerint ezúttal a multik ellen csak retorikai a kirohanás, legalábbis az adósságról folyó tárgyalásokon ugyanolyan elbánásban részesülnek a magyar és a külföldi tulajdonú cégek. Ettől függetlenül az előbbiek nehezebb helyzetbe kerülnek – nem először. 2015-ben egy részben hasonló központosított adósságrendezésen dolgozott a kormány, de akkor a tőkekövetelés egy részének elengedése nem került szóba, csak az, hogy a cégek mondjanak le a késedelmi kamatról és a behajtási költségátalányról. Akkor 500 milliós követelésnél húzták meg a határt, így 23 céggel tárgyalt a kormány, és április végéig sikerült is velük megegyezni, május végéig pedig kifizette számukra a tőketartozást. A kisebbekről viszont megfeledkeztek, őket csak július végéig fizették ki, miközben a pénz megvolt a teljes adósságrendezésre.

Pedig egy multi leányvállalata lényegesen könnyebben kezeli a késedelmes fizetésből eredő likviditási problémákat, mint egy magyar kkv. Most mégis újra kiszúrtak velük. Miközben zajlanak a tárgyalások, az idei szállítások után sem fizetnek rendesen a kórházak, mivel a vezetőik nem tudják, mire lő a kormány, milyen kifizetések minősülnek problémásnak. „Minimum két hónapra fizetésképtelenné tették a magyar egészségügyet” – fogalmaz Rásky László. Közben kiderült, hogy nincs kapacitás a kormányzat részéről a számlák átnézésére, vagyis ha voltak túlárazások, azt nem fogják megtalálni.

A vonatkozó kormányhatározat és a tárgyalóbizottság kommunikációja alapján azt is tudni lehet, hogy márciusban ki lesznek fizetve a számlák. Meglepő lenne, ha a cégek nagy volumenben mondanának le a jogos tőkekövetelésük egy részéről, így

az egész központosított adósságrendezés egy olyan fegyelmező gyakorlatnak tűnik, amivel csak azt érik el, hogy a magyar kkv-k még nehezebb helyzetbe kerülnek.

Megkérdeztem a Pénzügyminisztériumot egyebek mellett arról, hogy az esetleges megtakarításnál ez a folyamat nem okoz-e több kárt a magyar üzleti környezet romló megítélésén keresztül, illetve konkrétan a magyar cégeknek, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Arra is van példa, hogy a kórházak fizetési gyakorlata bedöntsön egy szépreményű magyar vállalkozást. Az egyebek mellett biztonsági tűket gyártó debreceni Dispomedicor pár éve még az egyik legígéretesebb magyar egészségügyi gyártó cégnek számított, tavaly október vége óta azonban csődvédelem alatt próbálják megmenteni. Mint az ügyvezetővel, korábbi tulajdonossal készített interjúból kiderül, a problémák gyökere részben a kórházak késedelmes fizetésében keresendő, ez ugyanis olyan finanszírozási igényeket támaszt, amelyeket a céget hitelező egyik bank nem akar vállalni. A gondok másik csoportja pedig ahhoz kapcsolódik, hogy olyan uniós anyaghasználati, higiéniai előírásokat szem előtt tartva hajtottak végre beruházásokat, amelyeket a hazai egészségügyben a pénzhiány miatt egyszerűen nem tartanak be, és efölött mindenki szemet huny.

Abban nincs vita a szakmán belül, hogy sok mindenen kellene változtatni a kórházak gazdálkodásában, és vannak területek, ahol hatékonyabban is el lehetne költeni a forrásokat. De arról már finoman szólva is megoszlanak a vélemények, hogy ez önmagában elég-e, nem olyan mértékben alulfinanszírozott-e az egészségügy, hogy többletforrás nélkül csak akkor nem termelődik újra a kórházak adóssága, ha tovább csökkentik az ellátás színvonalát. Az mindenesetre biztos, hogy cége létét kockáztatja az a magyar vállalatvezető, aki kizárólag a hazai egészségügyi piacról akar megélni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA migránsok helyett most már az oktatástól és az egészségügytől rettegnek a magyarokAhol három éve még az emberek 40 százaléka félt a migrációtól, most már csak 11, az egészségüggyel viszont háromból két magyar szerint komoly gondok vannak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adósság egészségügy egészségügyi költés kórházak Olvasson tovább a kategóriában