(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének docense.)
„A feltartóztatás folyamatát objektíven kell szemlélni. Legyenek együttérzők, de legyen az együttérzésük globális, minden érintettre kiterjedő!”, mondja a Donald Sutherland alakította McClintock tábornok az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának ülésén a Vírus című filmben, miután egy kisváros lebombázását ajánlja hallgatósága figyelmébe az ott tárgyalt helyzet megfelelő megoldásaként.
A 2019-nCoV koronavírus-járvánnyal kapcsolatban természetesen nem vetődik fel ilyen javaslat, ám a járvány mára olyan léptéket öltött, hogy nem könnyű megmondani, mi vezethet a legjobb eredményre a helyzet kezelésében. A válasz elvben kézenfekvőnek tűnhet. Megfelelő döntések a lényeges információk figyelembe vételével hozhatók, tehát tájékozódni kell, és ha az nem elég, akkor kutatni a válaszok után. Ha már mindent tudunk, át kell gondolnunk, melyek a döntési lehetőségek, és a lehető legjobbat kell választanunk ezek közül.
A jelenlegi helyzet kezelésében az egyik alapvető kihívás abból adódik, hogy sok mindent még mindig nem tudunk, és a járványról alkotott képünk ezért egyelőre folyamatosan alakul. Bizonyos dolgokat pedig nehéz lenne precízen megállapítanunk, és nem biztos, hogy valaha is sikerül.
Biztosan tudjuk már, hogy a tünetek jelentkezése előtt – sőt talán a tünetek elmúlta után is még egy darabig – átadható a fertőzés. Megtudtuk azt is, hogy a vírus akár a székleten keresztül is terjedhet, és ennek fényében egy lehúzós angol vécé vírusrészecskéket permetező biológiai fegyverként működhet – fontos tehát lehajtott fedő mellett használnunk ezt az alapvető funkciót, a kézhigiénére is ügyelve közben.
Nem tudjuk viszont, hogy hány embernél fordul elő a betegség tünetmentes lefolyása. Nem tudjuk, hány esetben történik meg, hogy valaki csak enyhe tüneteket tapasztal, egyszerű megfázásra gondol, és ezért soha nem regisztrálja senki fertőzöttként. Nem tudjuk a pontos halálozási arányt, hiszen nem tudjuk, mennyien fertőzöttek összesen, és nem tudjuk azt sem, hogy a jelenleg ismert esetek kimenetele – a most betegek sorsa — mi lesz. A fenti okokból nem tudjuk igazán pontosan megbecsülni a terjedési mutatót sem, vagyis hogy egy fertőzött átlagosan hány embernek adja át a fertőzést. Vannak alacsonyabb becslések (2,5) és magasabbak is (4,08). Márpedig ez a szám a kihívás jövőbeli méretét jellemzi: fertőzési ciklusonként ennyiszeresére nőhet a járvány, amennyiben nem sikerül az útját állni valahogyan.
Az egészen biztosan megállapítható, hogy a várható halálesetek száma a járvány jelenleg ismert méretéből következően mindenképpen jelentős lesz.
A betegekre a veszélyt többek között az Akut Légúti Distressz Szindróma, a társfertőzések és az esetleges szívkomplikációk jelentik. A súlyosan betegek intenzív kórházi kezelést igényelnek, és kapacitásokat kötnek le az egészségügyi rendszerben. Mivel egyes becslések 20 százalék körülire teszik a jelentős komplikációkkal járó esetek arányát, belátható, hogy a 2019-nCoV jelentette fenyegetés egyik legfontosabb eleme az a képessége, hogy bénítólag hat az érintett egészségügyi rendszerekre.
A fenyegetés további eleme a nem jelentéktelen halálozási rátából és az egészségügyi rendszerek leterheléséből következő reakció. A bevezetett karanténintézkedések és utazási korlátozások ellehetetleníthetik a gazdaság működését és embertömegek megélhetését sodorhatják veszélybe. A vesztegzár alá kerülők ellátása idővel egyre nehezebbé válhat, és ez instabilitáshoz vezethet. A 2019-nCoV így bizonyos értelemben a globalizációra – a globális közlekedésre, a turizmusra és a kereskedelemre, illetve a globális értékláncokon alapuló termelésre – nézve jelent fenyegetést.
A járvány feltartóztatására irányuló lépések magától értetődő haszna, hogy emberéleteket menthetnek meg. Amennyiben viszont gazdaságokat rendítenek meg, úgy hosszú távon – áttételesen – még emberéletekbe is kerülhetnek. Ez a dilemma annál erősebben jelentkezik, minél nagyobbra nő a járvány. A szabad mozgást korlátozó intézkedéseknek ezért általánosságban annál több értelme van, minél kisebb léptékben szükséges őket alkalmazni.
Ehhez képest a világ kormányzataitól az elmúlt hetekben azt láttuk, hogy haboztak meghozni ilyen intézkedéseket, mert a politikai és a gazdasági költségekre gondoltak ezzel kapcsolatban. Politikai költség lett volna Kínát elidegeníteni kapkodónak mondható intézkedésekkel – ma már Kínában sem vitatja senki a helyzet súlyosságát, úgyhogy ezzel kevésbé kell számolnunk. A gazdasági költségek azonban továbbra is számítanak, és annál nagyobbak lesznek, minél tovább nő a járvány, és minél kiterjedtebb és tartósabb korlátozásokra lesz szükség a feltartóztatás érdekében.
Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy a vakcinafejlesztés minden bizonnyal időigényes folyamat, az eredményessége pedig bizonytalan. Az intézkedésekkel tehát időt kell nyerni. Minél kevesebb eset behurcolására kerül sor, annál jobb. Ha szerény egészségügyi kapacitásokkal rendelkező országokban jelenik meg a fertőzés, óriási lehet a jelentősége a nemzetközi tehermegosztás keretében történő segítségnyújtásnak, amit a Világegészségügyi Szervezet (WHO) koordinálhat. Ennek elmaradása vagy elégtelensége ugyanis újabb inkubátorrégiók kialakulását teheti lehetővé.
Eközben pedig szem előtt kell tartani, hogy a 2019-nCoV koronavírus nem az egyetlen közegészségügyi kihívás. Az egészségügyi rendszerek működéséhez az is szükséges, hogy a fenyegetéssel szembeni fellépés során csak a ténylegesen szükséges mértékben vonjunk el erőforrást és figyelmet egyéb kihívások kezelése felől. Mind a közvéleménynek, mind a politikusoknak nehezére eshet megérteni az ilyen értelemben arányos válaszadás szükségességét.
A túlzott immunreakció is ölni tud – legyünk tehát aggodalommal, de legyünk aggodalommal globálisan, minden kihívásra kiterjedően.
Élet
Fontos