Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 27. 12:33 Világ

Hihetetlen kupleráj az amerikai hadsereg könyvelése

Az amerikai vitán felül a világ legerősebb hadserege jelenleg, de jó esély van arra is, hogy pénzügyi téren a legkaotikusabb.

Az ország védelmi minisztériuma három évvel ezelőtt gyürkőzött neki először annak, hogy egységes elvek szerint tekintsék át a könyvelését, és azóta egyre hajmeresztőbb számok jelennek meg. Tavaly már 35 ezer milliárd dollár értékben hajtottak végre könyvelési helyesbítéseket a Pentagonban, ami azért megdöbbentő szám, mert nagyobb, mint a teljes amerikai GDP. 2017-ben 29, egy évvel később 30,7 ezer milliárd dollárt volt ez az érték. Emellett eltörpül az amerikai védelmi költségvetés 738 milliárd dolláros összege.

Ezek alapján nem meglepő, hogy a védelmi minisztérium nem ment át története első könyvvizsgálatán 2018-ban, ahogyan 2019-ben sem. Tavaly az eszközök soron 2,7 ezer milliárd dollárnyi tétellel akadt probléma, a kötelezettségeknél pedig 2,6 ezer milliárdnyival. Csalásnak nem találták nyomát az auditorok, de számos megoldandó problémára felhívták a figyelmet, köztük a könyvelési helyesbítésekre.

A kormányzati ellenőrzési hivatal*Government Accountability Office korábbi becslése szerint az egyik 2018-as negyedévben a helyesbítések 96 százalékát nem támasztották alá megfelelő dokumentumokkal. Rengeteg összeget duplán, háromszorosan vagy négyszeresen is lekönyvelnek, miközben a számlák között mozog – mondta Todd Harrison védelmi költségvetési szakértő.

Az amerikai haderőnemek havi és negyedéves alapon hajtanak végre könyvelési helyesbítéseket, amelyeket a védelmi minisztériumban összesítenek, majd továbbítanak a pénzügyminisztériumnak. Egy kaliforniai demokrata képviselő szerint 2017-ben 546 533, egy évre rá 562 568 helyesbítés volt. Ő ezt a gyakorlatot ahhoz hasonlította,

mint amikor egy egyszerű festéssel tüntetik el a rozsdát, ami az alapproblémát ugyebár nem szünteti meg.

A Pentagon szóvivője úgy reagált a kritikákra, hogy a helyesbítésekre gyakran azért van szükség, mert olyan elavult szoftvereket használnak, amelyek nem felelnek meg a mostani könyvviteli szabályoknak. Hozzátette: egy korábban nem rögzített 800 millió dolláros szállítói kifizetés feldolgozása összesen 5 milliárdos könyvelési helyesbítést is generálhat a számlák közötti mozgás miatt, a helyesbítések összege azonban valójában nulla.

Ahogy a Bloomberg cikke megjegyzi, a védelmi minisztérium pénzügyeinek állapota nem vált ki olyan figyelmet, mint egy légicsapás vagy a csapatok külföldre vezénylése, de jól mutatja, hogy mennyire képes hatékonyan bánni a forrásaival.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyelőre használhatatlan a valaha megépített legdrágább hadihajó13 milliárd dollárba került az amerikai Ford repülőgép-hordozó, de átadása után másfél évvel több nélkülözhetetlen rendszer még mindig nem működik rajta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok könyvelés könyvvizsgálat pentagon Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.