(A szerző a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A kormányzati dokumentumok az utóbbi időben előszeretettel használják a „2013-as növekedési fordulat” kifejezést, amely megállapításuk szerint tartós, egyensúlyőrző és előretekintve is folytatódó dinamikus fejlődést eredményezett. Ezzel azonban homályban hagyják a 2010. évi kormányváltást követő első évek jellemzőit, melyekre a ma is létező, egycentrumú, lojalitásalapú gazdaság- és társadalomirányítást jelentő magyar modell kiépítése mellett a hagyományos ereszd meg – húzd meg gazdaságpolitika volt jellemző.

Emlékeztetőül: a többek között a magán-nyugdíjpénztári vagyon jelentős részének felélése révén történt élénkítést a Széll Kálmán terv formájában kemény szigorítás követte.^*A GDP-arányos államháztartási hiány a 2010. évi 4,6 százalékról 2011-ben 5,5 százalékra emelkedett, majd 2012-ben 2,6 százalékra csökkent, miközben a GDP a 2010. évi 0,7 százalékos és 2011. évi 1,8 százalékos növekedés után 2012-ben 1,5 százalékkal visszaesett. Ez utóbbi akkor is jelentős negatívum, ha tudjuk, hogy 2012-ben az EU egészében is 0,4 százalékos visszaesés volt. A gazdaságpolitikai váltást valójában az idézte elő, hogy a magyar kormány megértette, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés nélkül nem fog hozzáférni az EU-támogatásokhoz. A demokrácia és a piacgazdaság leépítésének folyamata viszont nem ütközött ehhez hasonló kockázatokkal járó ellenállásba.

2013 óta viszont valóban folyamatos – még ha igencsak hullámzó is, többek között a beáramló EU-transzferek nagyságától függően – a magyar növekedés, 2018-19-ben pedig 5 százalék körüli ütemével kétségkívül az egyik leggyorsabb az EU-ban. Minek köszönhető ez a növekedés? A Pénzügyminisztérium szerint mindenekelőtt a kormányzat és ezen belül a Pénzügyminisztérium lépéseinek, különösen a 2016. évi bér- és adómegállapodásnak, továbbá a gazdaságvédelmi, a versenyképességi és a családvédelmi akcióprogramnak. No meg a szélesebb értelemben vett adócsökkentésnek.

Az MNB szerint viszont a 2013 óta elért magyar növekedés mintegy fele a jegybanki programok (a növekedési hitelprogramtól a lakossági devizahitelek forintosításáig) eredménye. Az innovációs miniszter az innováció növekedésben játszott központi szerepét hangsúlyozza, kiemelve, hogy az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektorok részaránya mintegy 70 százalékos (magasabb, mint a német vagy az amerikai gazdaságban), s a kiváló magyar gazdasági teljesítmény részben ennek köszönhető. A külgazdasági és külügyminiszter pedig egyenesen úgy vélekedett, hogy a kiváló magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően 2019-ben minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke szerint az eredményes gazdaságpolitikai döntések alapját számos esetben a kamara fogalmazta meg a vállalkozói igények alapján, külön is kiemelve a szak- és felnőttképzés fejlesztésének szükségességét.

A kormányzat – és annak különböző részintézményei – tehát alapvetően a gazdaságpolitikának, s ezen belül is jelentős részben saját tevékenységüknek tulajdonítják a gazdasági sikereket. Anélkül, hogy az öndicséretek részletes elemzésébe belemennénk, nyilvánvaló ezek legalábbis egyoldalúsága. Különösen zavaró, hogy az EU-források – melyek nettó összege éves átlagban a GDP 3 százalékát teszi ki, s melyek nagysága 2020 után látványosan csökkenni fog – dinamizáló szerepéről szó sem esik, legfeljebb olyan bagatellizáló összefüggésben, hogy nem támogatást, hanem jogos járandóságot jelentenek.

A világgazdasági környezetről is csak újabb keletű romlásával összefüggésben esik szó, annak korábbi, s részben ma is érvényesülő kedvező hatásáról (az alacsony kamatokról és viszonylag kedvező energiaárakról) már nem. Emellett úgy tűnik, folytatódik a programcunami, miközben változatlanul hiányzik a magyar gazdaságot egységes rendszernek tekintő szemlélet. Ha úgy tetszik, nem történt meg a magyar gazdasági modell tényleges működésének, a gazdaságpolitika valós dilemmáinak átfogó elemzése, azok nyilvános megvitatása. Persze ez már önmagában ellentmondana az egycentrumú, tévedhetetlen rendszer hipotézisének.

Miközben a gazdaságpolitika vitái időnként napvilágra kerülnek – például a gazdaság élénkítésével kapcsolatban a Matolcsy-Varga vita a legutóbbi közgazdász vándorgyűlésen -, ennek előzményei, az egyes vitapartnerek mellett és ellen szóló tények homályban maradnak. Jól mutatja ezt, hogy a jelenlegi kormányzati közbeszéd számára az időszámítás a 2013. évi növekedési fordulattal kezdődik, a megelőző, sikertelen élénkítést, majd megszorítást hozó éveket mintha már feledésre ítélték volna. Ezeket a sok dicsekvésre okot nem adó éveket talán már csak Matolcsy György érzi a magáénak, pénzügyminiszterségének éveit az EU-ban a leggyorsabb és legjobb válságkezelésnek minősítve.

Ezek az évek más oldalról is tabusítva vannak, ebben az időszakban történt ugyanis a magyar modell alapvető kereteinek kialakítása, a független intézmények – törvénymódosítással, avagy lojális vezetők kinevezésével történő – bedarálása az Alkotmánybíróságtól az Állami Számvevőszéken át az MNB-ig. Ez a politikai tabusítás magyarázza, hogy például a versenyképességi, innovációs vagy kkv-fejesztési programok sokféle hasznos javaslatuk ellenére nem térnek ki a fő problémákra, a piaci versenyt akadályozó, a magyar modell lényegéhez tartozó tényezők elemzésére. Holott piaci verseny nélkül sem a versenyképességben, sem az innovációban nem várható áttörés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTabuk fogságában a magyar gazdaságpolitikaA magyar konvergencia program azt a látszatot kelti, hogy már sikerült megteremteni a tartósan gyors növekedés gazdaságpolitikai előfeltételeit.

A programcunami és a tabusítás okozta homály a kormányzati gazdaságpolitika, illetve PR lényegi elemének látszik. Így például a gazdaságvédelmi akcióterv címén egyaránt elképzelhetőek élénkítő és egyensúlyjavító intézkedések. A gazdasági döntéseket kísérő homály jól illeszkedik az éves költségvetések – irreálisan korai elfogadása és a szinte korlátlan évközi kormányzati beavatkozás lehetősége okozta – gazdaságszervező szerepének összehúzódásához, a parlamenti ellenőrzés formálissá válásához.

Ez a homály más oldalról eklektikus célokban ölt testet.

Például egyidejűleg él a 2020-ra tervezett 4 százalékos és az EU növekedését 2 százalékponttal meghaladó növekedés követelménye, mely utóbbi azonban (az Európai Bizottság előrejelzésével számolva) csak 3,4 százalékot jelent. Hasonlóképpen, miközben a 2020. évi költségvetés a 2019-re várt 1,8 százalékos hiányt idén 1 százalékra tervezi leszorítani, a napokban kilátásba helyezett újabb családvédelmi terv a háromgyermekes anyukák élethosszig tartó szja mentessége esetén jelentős (a Portfolio.hu számításai szerint 2-300 milliárd forintos) bevételcsökkenést tartalmazhat. Nem véletlen, hogy ezen elképzelés kapcsán a miniszterelnök is a Pénzügyminisztériummal való nagy harcról beszélt. S hasonlóképpen, az újra és újra felvetődő egykulcsos szja – a PM számításai szerint mintegy 7-800 milliárd forintos bevételkiesést okozó – ötlete nem igazán van összhangban a 2023-ra hiánymentesnek tervezett államháztartással. Nem beszélve e lépések gazdasági szempontokon túlmutató, a társadalom differenciálódását durván növelő hatásáról.

Az, hogy a növekedés fenntartása nemcsak adóügyi kérdés, kormányközeli közgazdászok számára is nyilvánvaló. Például Csath Magdolna, a Versenyképességi Tanács tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatokat érintő adócsökkentés piaci lehetőségek nélkül nem eredményez növekedést, a fogyasztás élénkítése pedig csak pillanatnyi élénkülést vált ki. Döntő a humántőke, így az iskolázottság és egészségi állapot fejlesztése, miként az innováció sem csak pénz, hanem sokkal inkább hozzáállás, társadalmi értékrend, bizalom kérdése. A fenntartható növekedés, az innováció érdekében fel kell tárni a hosszabb távú növekedést gátló, valós problémákat.

Természetesen ezek meglehetősen általános megállapítások. De a lényegük – nem az erőltetett növekedés fenntartására, hanem a fenntartható növekedés feltételrendszerére kellene koncentrálni – igencsak megszívlelendő. Ha az államközpontú magyar modell piackorlátozó jellegének megszüntetésére kevés is az esély, legalább a hosszabb távon nagy gondokat okozó, megalapozatlan keresletélénkítést el kellene kerülni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Nem gyűrűzik be” – mire jók a gazdaságvédelmi akciótervek?Nem világos, hogy milyen érdemi lépésekkel tudná élénkíteni a gazdasági növekedést a kormány, ha visszaesik annak üteme.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gazdasági növekedés gazdaságvédelmi akcióterv mnb Pénzügyminisztérium Olvasson tovább a kategóriában