Október első felében jelentette be a madridi önkormányzat, hogy sterilizálná az egyre jobban elszaporodó barátpapagájokat. Spanyolországban sokan tartották háziállatként a Dél-Amerikában őshonos papagájok egyedeit, amíg 2011-ben ezt be nem tiltották. Korábban számos papagáj kiszabadult a fogságból vagy szabadon engedték őket a gazdáik, és mára egyre láthatóbb a jelenlétük.
A becslések szerint 2005-ben még csak 1700 papagáj élt Madridban, idén azonban már 12 ezret regisztráltak. Amellett, hogy nagyon szaporák, a papagájok több problémát is okoznak. Hatalmas, akár 200 kilós fészektelepeket építenek, gyakran villanypóznákra, amelyek áramkimaradásokat vagy tüzeket okozhatnak. Az óriási fészkek a járókelőket is veszélyeztetik a madridi hatóságok szerint. A lakóktól sok panasz érkezik a fészkek környékén felhalmozódó ürülékre és a papagájok lármájára. A madarak jelenléte az őshonos madarak élőhelyét is beszűkíti, és betegségeket is terjesztenek.
Az elmúlt években számos hasonló problémát okoznak a nagyvárosokban a papagájokhoz hasonló, invazívnak nevezett fajok. Az örvös sándorpapagájok Dél-Franciaországban terjedtek el, a helyi élővilágra egyre nagyobb veszélyt jelentő kaliforniai vörösrák 22 ezer példányát távolították el berlini tavakból idén. Angliában idén nyáron több invazív fajnak is hadat üzentek, mint a kaukázusi medvetalp vagy a bíbor nebáncsvirág. Arról pedig mi is beszámoltunk, hogy a világ nagyvárosai mellett a magyar településeken is egyre gyakrabban tűnnek fel vaddisznók. A bálványfák pedig lassan az összes magyarországi erdőt veszélyeztetik.
A klímaváltozással egyre gyakoribbak lesznek az inváziós fajok a nagyvárosokban. Ez valóban számos konfliktussal járhat az erőforrásokért az újonnan érkező és az őshonos fajok között. A CityLab cikke szerint azonban jóval jellemzőbb, hogy az új fajok mindössze egy vákuumot töltenek be, amelyet az emberi tevékenység teremtett meg.
“Számos esetben az őshonos fajok már azelőtt eltűntek, hogy az újak betöltötték volna az üres helyet” – mondta az újságnak Ian Rotherham, aki invazív fajokat kutat egy sheffieldi egyetemen. Szerinte egy újonnan érkező faj gyors szaporodásában szerepet játszhat az, hogy az ember annyira megváltoztatja az adott környezetet, hogy az már az faj őshonos élőhelyéhez hasonlít.
Roterham szerint egy őshonos faj számára például ellenséges élőhellyé válhat egy légszennyezett és műtrágyázott terület, az ő helyüket pedig olyan fajok tölthetik be, amelyek már hozzászoktak ezekhez az életkörülményekhez. Szerinte fontos különbséget tenni az invazív és a nem őshonos fajok között. “Nagy-Britanniában a becsléseink szerint a nem őshonos állatok mindössze egy százaléka honosodik meg – azaz közvetlen emberi segítség nélkül fennmarad -, míg ezeknek a meghonosodott állatoknak mindössze az egy százaléka válik invazívvá” – mondta.
Tehát az invazívnak nevezett fajok – ahogy a vaddisznók esetében is – alapvetően az emberi tevékenység miatt terjednek el, és viszonylag kevés faj válhat invazívvá. Ezzel együtt azonban okozhatnak komoly problémákat, akár súlyos éhezést is. Például az indiai Pándzsáb államban a gyapotültetvények kétharmada tönkrement 2015-ben a molytetvek miatt.
A tudós szerint a fentiekből adódóan az invazív fajok irtása rendkívül nehéz, mivel hatékonyabb módja lenne a féken tartásuknak, ha a számukra kedvező életkörülményeken változtatnának. Példaként a szülővárosát, Sheffieldet ellepő ártéri japánkesefűfüvet említi. A növény nagyjából száz évvel ezelőtt jelent meg az iparváros súlyosan szennyezett folyópartjainál. Mióta elkezdtek tisztulni a folyók, visszatértek a vidrák, akikről kiderült, hogy imádják a japánkeserűfüvet, így most mindkét faj jól érzi magát.
Élet
Fontos