(Ez a cikk a Cégérték magazinban megjelenő teljes írás rövidített és szerkesztett változata, a teljes kutatás itt olvasható.)

Ahhoz képest, hogy milyen fontos szerepet játszott a modern Magyarország történetében a privatizáció, nagyon keveset tudunk arról, hogy mi lett a magyar magánszemélyek által megvásárolt állami cégekkel. Ezekről a tranzakciókról ugyan nincsen hivatalos összesítés, ám egy, a 2010-es évek elején az internetre kikerült Excel-adatbázisból^*Excelben itt érhető el.
kiindulva, majd a cégek történetét a nyilvános adatok alapján végigkövetve mégis össze lehet rakni, hogy mi történt velük.

Kutatásunk alapján 621 vállalat került az államtól magyar magánszemélyek kezébe a központosított^*Tehát nem decenentralizált. privatizáció keretében, javarészt a kilencvenes években.

Ezeknek kevesebb, mint 10 százaléka, csak 60 vállalat tekinthető ma magyar tulajdonú közép- vagy nagyvállalatnak.

42 százalékuk, tehát 262 cég megszűnt, de ezen túl további 67 cég (a kiinduló helyzet 11 százaléka) beolvadt más vállalatokba, tehát ezek sem léteznek már önálló entitásként. Az eredetileg magyar magánszemélyek által vásárolt cégek nem elhanyagolható része, összesen 119 cég külföldi kézbe került – javarészt még 2008 előtt.

Csak 85 olyan vállalat van, amelyik EBITDA-eredménye alapján ma legalább középvállalatnak minősül (ehhez 300 millió forintos eredmény kell), és 30 olyan vállalat van, amelyek mutatója meghaladja az egymilliárd forintot. Ez alapján ma a legsikeresebb az egykori Chinoin a 41 milliárd forintos EBITDA-jával, ám a cég esete különleges: itt valójában már megvolt a külföldi vevő (a francia Sanofi), de az állam – mivel stratégiai jelentőségű cégről van szó – csak fokozatosan engedte át az irányítást. Itt tehát csak papíron volt magyar az államtól vásároló fél. De a Dunaferr is gyorsan külföldi kézbe került.

A cégek teljesítményét jól követő árbevétel-arányos EBITDA mutatókat összehasonlítottuk a V4-régió hasonló cégeinek értékeivel.^*Az EMIS adatbázis segítségével. Ebből kiderül, hogy a privatizált magyar vállalatok ma az összes iparágban elmaradnak a hasonló méretű cseh, lengyel és szlovák cégek teljesítményétől.

A közép- és nagyvállalatoknál csak a mezőny fele tudta növelni az árbevételét az utóbbi 20 évben (inflációval korrigálva), éves szinten átlagosan 5 százalékkal nagyobb mértékben pedig csak 13 cég tudott növekedni – köztük a Libri, a Waberer’s, Sole-Mizo és a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. A többség azonban stagnáláshoz közeli állapotban volt, vagy egyenesen visszaesett árbevételben.

A kis- és a középvállalatok közötti átmenetbe 61 cég tartozik elemzésünk szerint. Ezek tudatos stratégiát végrehajtva akár fel is kapaszkodhatnak a középvállalatok közé, de nem ígér sok jót, hogy jelenleg sérülékenyebbek náluk. Vannak köztük sikeres történetek, például a Líra könyvkereskedő, vagy az exportpiacokon erős pozíciókat kialakító Kaposplast és Cargill Magyarország. A kisvállalatoknál már nagyobb a baj, az átlagos nyereségrátájuk igen alacsony, az ide tartozó 146 vállalat közül mindössze 9 tudta növelni árbevételét a privatizáció óta eltelt időben. Ezek tehát leszakadó cégek, amelyek egy része nagy eséllyel a megszűnők táborát fogja gyarapítani.

A megmaradó vállalatok között gyakori stratégia volt, hogy a romló eredményekre válaszul a meglévő ingatlanállomány hasznosítására tértek át az eredeti tevékenység helyett. Az induló vállalati kör egytizede váltott ingatlanhasznosításra, hogy – alacsonyabb szinten – stabilizálja helyzetét, köztük a Héliker üzletlánc, az Athenaeum Nyomda és a Masped.

A tőzsdén csak néhány vállalat kötött ki. Az IBUSZ és a Gardénia Csipkefüggönygyár már elhagyta a részvénypiacot, de a többségében magyar tulajdonban lévő ÁNY, BIF és Pannergy, illetve a néhány éve külföldi befektetőnek eladott Waberer’s egyaránt a magyaroknak privatizált cégek között voltak. Volt néhány állami visszavásárlás is, ezek között a Malév és a Hollóházi Porcelángyár története ismert.

Érdekes sorsa volt a más vállalatokba beolvadt cégeknek. Egy részük nagy külföldi vállalatok részeként kötött ki, például a Spar, a Csepeli Transzformátorgyárat megvásárló Siemens-leány, vagy a korábbi Fórum szálloda vevője, az Intercontinental. De ide tartoznak a francia Colas, illetve az osztrák Lasselberger, a Wienerberger és a Leier itthoni cégei is. A másik magyar vállalatokba beolvadt cégek kevésbé voltak sikeresek, bár kivétel is akad (például a Graboplast, amely a Kecskeméti Parkettagyárat olvasztotta magába).

Az elemzésből az is kiderül, hogy meglepő módon nem érte meg sokat fizetni a cégekért: vételártól függetlenül hasonló eloszlást mutattak az adatok a vállalatok mai állapota (önálló, beolvadt vagy nem működő) és mérete (EBITDA) szerint.

Ahol beazonosíthatóak a magánszemély tulajdonosok ma, ott jellemzően 60 évnél öregebb üzletembereket találunk, akik 80 százalékban maguk is részt vesznek a cég menedzsmentjében. A cégek felénél nincs is önálló, független menedzsment, csak a tulajdonos-ügyvezető. Negyedüknél viszont nyitva van a családon belüli generációváltás lehetősége, mivel a tulajdonosok bevontak családtagokat a cégvezetésbe. (A megszűnő cégeknél gyakoribb volt, hogy a tulajdonosok nem hoztak be sem független menedzsmentet, sem családtagot. Ezek elmaradása tehát kockázati tényező.)

A korábbi állami cégek, amelyeket aztán központosítva privatizáltak magyar magánszemélyeknek, nem alkotják ma a magyar gazdaság gerincét.

A száz legnagyobb magyar magáncég közé mindössze 4 vállalat fért be ebből a körből. Ha összevetjük az egykor magyaroknak privatizált száz legnagyobb céget a száz legnagyobb magyar céggel, legalább hatszoros különbséget látunk: a privatizált magyar cégek értéke nem éri el a 300 milliárd forintot, miközben a top 100 értékét tavaly 1913 milliárd forintra értékeltük. (Az időközben külföldi tulajdonba kerülő közép- és nagyvállalatokkal együtt számolt, 85 darabos mezőny értékét 600 milliárd forintra becsüljük.)

A selejtező tehát igen erősre sikeredett, az egykori szocialista vállalatok közül kevés került olyan helyzetbe, hogy egy jövőben kialakuló magyar Mittelstand alapja legyen. Már ha egyáltalán lesz ilyen. Ha lesz, akkor úgy gondjuk, hogy a tranzakciós piacnak nagy szerepe lesz a létrejöttében.

A Concorde MB Partners munkatársai és a Cégérték szerkesztősége köszönetét fejezi ki a Bankárképző Mentorprogramjának, hogy a program keretében ez a munka megszülethetett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Olvasson tovább a kategóriában