Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. december 1. 15:49 Világ

A nagyon kényelmetlen valóság a klímaváltozással kapcsolatban

Egy kényelmetlen igazság: hogyan fordították a szervezetek a klímaváltozást a mindennapi üzletmenet részévé – ez a beszédes címe annak a nemrég megjelent tanulmánynak, amely azt vizsgálja, mi lett a nagy hévvel meghirdetett környezettudatos programokkal öt nagy cégnél. A mintát Ausztráliában vették, de minden bizonnyal általános jelenségre hívja fel a figyelmet. A cégek kénytelenek visszafogni a klímaváltozás elleni küzdelemből, ha anyagi érdekeik azt diktálják.

A kutatók tíz évig vizsgálták öt nagy (meg nem nevezett) ausztrál cég üzletmenetét, a mintát különböző iparágakból vették, a cégméret 1500 és 36 ezer dolgozó között változott. Mindegyik a klímaváltozás elleni küzdelmet tűzte a zászlajára 2005-ben, 2015-re azonban kivétel nélkül vissza kellett fogniuk ezirányú törekvéseiket.

A tanulmány szerzői három jól elkülöníthető szakaszra bontották a tíz éves periódust. Az elsőben a cégek meghatározták az akciók kereteit, és nagyívű programokat vázoltak fel, olyan szavakat előtérbe helyezve, mint az innováció, a lehetőség, a vezetés vagy a minden fél számára előnyös helyzet. Elhatározták, hogy csökkentik a karbonlábnyomukat, megújuló energiákat fognak használni, és csökkentik a tevékenységük által okozott üvegház hatású gázok kibocsátását.

A második fázisban konkrét lépéseket tettek a megvalósításhoz. Csökkentették az energiafogyasztásukat, odafigyeltek arra, hogy minél zöldebb beszállítókat keressenek, és többnyire még egy vezető beosztású alkalmazottat is delegáltak a program felügyeletére.

A harmadik fázisban azonban az akciók gellert kaptak. A kutatók ezt a szakaszt normalizációnak nevezik, amikor a piac törvényei előtérbe kerültek. A részvényesek, a pénzügyi elemzők és még a cég felső vezetői is nyomás alá helyezték a programokat, arra hivatkozva, hogy az túl sokba kerül, és nem engedhetik meg maguknak.

A gyártócégek nem tudtak már kellően odafigyelni arra, hogy ne fosszilis energiaforrásokat használjanak, és ebben sajnos az ausztrál nagypolitika is támogatta őket. Új vezérigazgatók jöttek, akik “vissza az alapokhoz” stratégiát hirdettek, azzal magyarázva a váltást, hogy 

annak idején nagyon jól hangzott ez a környezettudatos irány, de most nem olyan idők járnak, amikor ezt meg lehet engedni.

Az eredmények a kutatók szerint egyértelműen azt mutatják, hogy nem lehet a klímaváltozás elleni küzdelmet szabadon a cégekre bízni, mert a piac törvényei gátolják a legjobb tervek megvalósítását is.

Fotó: AFP/Europress

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ klímaváltozás környezetszennyezés vállalatok Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.