Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. február 27. 13:37 Pénz

Pár százmillió még kell, hogy alkalmas legyen a foci Eb-re a 190 milliárdból épülő Puskás

Újabb szerződést köt az új Puskás stadion építésében eddig is komoly szerepet vállaló mérnökcégekkel a Nemzeti Sportközpontok (NSK). Az Óbuda-Újlak Zrt. és a Főber Zrt. 312 millió forintot kap azért, hogy ellássa a mérnöki, tanácsadói, műszaki ellenőri és kockázatelemzési feladatokat az olyan kiegészítő építési, illetve szerelési munkák során, amelyekre a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzései miatt van szükség.

Hogy pontosan milyen munkákról van szó, az nem derül ki a közbeszerzési dokumentumokból, de gyaníthatóan a 190 milliárdos új stadiont és környékét kell felkészíteni a foci Eb-re. Erre utal legalábbis, hogy a feltöltött fájlok nevében szerepel a Puskás szó, illetve az is, hogy az NSK – legalábbis a hivatalos indoklás szerint – azért választotta ki tenderezés és így verseny nélkül a két céget, mert már az aréna építéséhez is ők nyújtották ezeket a szolgáltatásokat.

Az Óbuda-Újlak és a Főber alkotta Puskás Mérnök konzorciumot még 2017 márciusában bízta meg az NSK a stadionhoz kapcsolódó munkákkal.

Azért a feladatért 2,34 milliárd forintot kaptak.

A mostani szerződés azért kissé furcsa az előző fényében, mert a leírás szerint már ott sem csak közvetlenül a Puskás építéséhez kapcsolódó feladatokkal kellett foglalkoznia a két cégnek, hanem az egyéb épületek bontásához és átépítéséhez is ők asszisztáltak. Sőt, az akkori tenderben külön felhívták a figyelmet arra is, hogy az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (az UEFA, illetve a FIFA) vonatkozó előírásait figyelembe kell venni a munka során.

Nem teljesen egyértelmű az sem, hogy a most megrendelt szolgáltatások még a 190 milliárdos építkezéshez kötődnek, vagy függetlenek attól, és ez Eb miatt újabb építési beruházásra is szükség lesz. A közbeszerzési gyakorlat alapján azonban inkább utóbbi tűnik valószínűnek, hiszen, ha a korábbi feladatokat terjesztették volna ki, akkor az eredeti szerződést módosítják, és nem folytatnak le egy új közbeszerzést.

Mindenesetre az NSK újabb fejlesztésre egyelőre nem írt ki tendert. Ha viszont erre sor kerül, akkor a mérnöki szerződés alapján jó eséllyel tízmilliárdos fejlesztésre lesz szükség az eddigieken felül a 2020-as foci Eb miatt. A korábbi tapasztalatok alapján ugyanis az ilyen jellegű szolgáltatások költsége a beruházás 1,5-3 százalékára rúg, amiből a mostani megrendelés alapján 10-20 milliárd közötti összeg adódik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyon jól fizet a Puskás stadion építéseAz arénát építő mindkét cég megduplázta árbevételét 2017-ben, nyereségük pedig ennél is gyorsabban nőtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Foci Eb Nemzeti Sportközpontok Puskás Ferenc stadion Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.