Szinte kizárólag Vlagyimir Putyintól függ, hogy mi történik a következő hetekben az olajpiacon. Előfordulhat, hogy néhány napon belül beszakad az olajár és egymásnak ugrik Oroszország és Szaúd-Arábia, de az is lehet, hogy tovább drágul a kőolaj, Moszkva pedig jelentősen növeli befolyását a Közel-Keleten.

A lehetséges politikai játszmák miatt geopolitikai tétje van a kőolajexportáló országok kartellje, az OPEC éves találkozójának, amit csütörtökön tartanak Bécsben. Az orosz elnök kezébe ráadásul épp az OPEC adott ütőkártyát még tavaly, amikor ugyanezen az éves összejövetelen Oroszország kőolajtermelése visszafogásáról állapodott meg a kartellel (amelynek nem tagja). Erősen kérdéses azonban, hogy Moszkva most is meg kívánja-e hosszabbítani azt az egyezséget, amin számos olajtermelő ország esetében a költségvetés, vagy akár az állam stabilitása múlik.

Ahhoz, hogy megértsük a mostani helyzetet, 2011 környékéig érdemes visszamenni, ekkor kezdődött ugyanis az úgynevezett palaolaj forradalom az Egyesült Államokban. Tulajdonképpen annyi történt, hogy az amerikaiak egy új technológiával olyan kőolajkészleteket kezdtek felszínre hozni, amit korábban nem lehetett. Mivel az USA-ban hatalmas mennyiségben áll rendelkezésre palaolaj, a világ legnagyobb gazdaságának kitermelése szárnyalni kezdett. Míg 2010-ben alig 2 milliárd hordó volt, öt évvel később már bő 3,4 milliárd.

Az OPEC, és különösen Szaúd-Arábia, amely ahhoz volt szokva, hogy energiaminiszterének egyetlen mondata is megmozgatja az olajárat, első körben erőből reagált. Minden termeléskorlátozást eltöröltek, hagyták, hogy elöntse a piacot az olcsó olaj, mondván az amerikaiak úgyse bírják majd az árversenyt. De bírták. Sőt, ami (nekik) még rosszabb hír, kiderült, hogy a palaolajkitermelés sokkal rugalmasabb a hagyományosnál, jóval kisebb költségekkel lehet leállítani, vagy éppen újraindítani. A kőolaj ára így teljesen beszakadt, 2016 elején 30 dollár alatt is megfordult a Brent hordónkénti jegyzése, ami a 2008-as válság alatti mélypontnál is alacsonyabb volt.

Ez pedig a kartell országainak már sokkal jobban fájt, mint az amerikaiaknak. Bár 2016-ban csökkent az USA termelése, a visszaesés csak átmeneti volt. Az előrejelzések szerint jövőre az ország történetében először napi 10 millió hordónál is több olajat hozhatnak felszínre az Egyesült Államokban.

Az OPEC helyzetét csak rontotta, hogy a kínálat megugrásával párhuzamosan a kereslet is csökkent: a zöldenergia terjedésével egyre kisebb lett az igény az olaj iránt. Az pedig már ekkor is látszott, hogy utóbbi trend tartós lesz, azaz a kereslet hosszú távon csak csökkenni fog.

Erre érkezett válaszként a tavaly novemberi megállapodás a termelés drasztikus visszafogásáról. Nem is az volt a nagy dolog a megállapodásban, hogy az OPEC országok dűlőre jutottak, hanem, hogy a kartellen kívüli exportőröket is sikerült bevonni. Utóbbiak közül a legfontosabb pedig természetesen Oroszország volt. Az OPEC egyébként azt vállalta, hogy tagjai összesen napi 1,2 millió hordóval (nagyjából 4 százalékkal) kevesebb olajat hoznak majd felszínre, míg Moszkva 300 ezer hordós termeléscsökkentést ígért, igaz azt nem árulták el, milyen szintről.

Az összehangolt lépésnek meg is lett az eredménye, a kőolaj ára egyből jelentőset ugrott, és bár idén nyáron ismét visszacsúszott 50 dollár alá, most 30 százalékkal áll magasabb szinten, mint a 2016 végi megállapodás előtt. És pont ez az, ami merőben más helyzetet teremt, mint a tavalyi.

Azt ugyanis a kezdetektől tudni lehetett, hogy az amerikaiak és a zöldenergia miatt az OPEC és Oroszország együttesen sem tudja már tartósan befolyásolni az árak alakulását. Magyarul a mostani drágulás csak időleges, legfeljebb arra elég, hogy az ezer sebből vérző olajexportőr országok valahogyan időt nyerjenek, és megpróbáljanak alkalmazkodni a teljesen új piaci viszonyokhoz.

A gond csak az, hogy nem mindenkinek ugyanannyi idő kell, a gazdasági érdekek pedig egyre inkább széthúznak. Konfliktusok már az OPEC-en belül is vannak, hiszen teljesen mások lennének az igényei például a csőd szélén álló Venezuelának, a sokáig szankciókkal sújtott Iránnak, vagy épp a legtöbb olajat exportáló Szaúd-Arábiának. Ebben a körben azonban rövidtávon még lényegében mindenki a kontrollált kitermelésben érdekelt.

Még a korábban a piacot gyakran az árak letörésével szabályozó szaúdiak is. Az ország gazdasága ugyanis finoman szólva sincs jó formában – gyakorlatilag a korábbi olajprofitokból felhalmozott szuverén alapból költenek, és az állam egyedüli pénzforrása, az állami olajcég Saudi Aramco privatizálásán gondolkodnak -, ráadásul a helyzetet belpolitikai csatározások is bonyolítják. November elején a 32 éves koronaherceg, Mohamed bin Szalmán a fél politikai és gazdasági elitet letartóztatta korrupciós vádakkal, minden bizonnyal azért, hogy s saját hatalmát tovább növelje (és persze lefoglaljon néhány tucat milliárd dollárnyi vagyont). Márpedig a trónörökös egyértelműen az olaj utáni korszakra akarja felkészíteni az országot, ezért a gazdaság diverzifikálásán dolgozik. Ez viszont azt jelenti, hogy rövidtávon a királyság drága olajat szeretne, ha lehet még a mostaninál is drágábbat.

Az oroszokkal viszont más a helyzet. Az elmúlt napokban számos elemzés jelent meg arról, hogy orosz részről mi szól a tavalyi megállapodás mellett, illetve mi ellene, és ezekből nagyjából az bontakozott ki, hogy megjósolhatatlan, mit lép Moszkva csütörtökön.

A Kremlnek ugyanis a 60 dolláros olajár valószínűleg túl magas. A 2018-as költségvetésben például 40 dolláros jegyzéssel számoltak, és persze elsőre gondolhatnánk azt, hogy legfeljebb pezsgőt bontanak, ha véletlenül a tervezett másfélszerese folyik be a büdzsébe ilyen forrásból, ennyire azért nem egyszerű a képlet.

Az egyik tényező, ami bezavar, az a kőolaj jegyzésével hagyományosan együtt mozgó rubel. A oroszok ugyanis saját devizájuk gyengítésével reagáltak a 2014-ben teljesen válságos helyzetre, így igyekeztek felpörgetni az exportot az elmúlt időszakban (ha a rubel gyenge, akkor más devizában, például dollárban kifejezve olcsóbbak lesznek az orosz termékek, és ez javítja a versenyképességüket). Erről a stratégiáról pedig szinte biztosan nem szeretnének lemondani, különösen, hogy az  intézkedéssorozat egyik célja épp az ország energiaáraktól való függőségének csökkentése lenne (most az olaj jegyzése nagyban befolyásolja, hogy milyen lesz az orosz költségvetés egyenlege).

Emellett Moszkva a hosszabb távú hatásoktól is tarthat. Nekik ugyanis valószínűleg jó lenne a 40 dollár körüli olajár később is, viszont ha most túl sokáig tartják magasan a jegyzéseket, akkor ez is veszélybe kerülhet. Az iparág úgy működik, hogy magasabb árak mellett újabb beruházások indulnak, hiszen olyan helyeken is gazdaságossá válik a kitermelés, ahol korábban nem volt az. Emiatt viszont amikor majd eltörlik a korlátozást (márpedig idővel biztosan el fogják), akkor hirtelen teljesen bezuhanhat az olajár. Azaz amit most rövidtávon nyernek az árak magasan tartásával, annak sokszorosát veszíthetik a későbbiekben.

Az biztos, hogy az előző hónapokban a Kreml egyértelműen jelezte: nem feltétlenül szeretne a mostaninál drágább olajat. Vlagyimir Putyin például októberben, a szaúdi király moszkvai látogatását követően azt mondta: még nem döntötték el, hogy belemennek-e a tavalyi megállapodás meghosszabbításába. Azóta pedig több orosz politikus és olajipari menedzser is tett olyan utalásokat, amelyek szerint az oroszoknak eszük ágában sincs visszafogni termelésüket a jövőben. A legmegdöbbentőbbek az állami olajóriás Roznyeftet vezető Igor Szecsin szavai voltak, ő ugyanis arról beszélt, hogy már decemberben kinyitják a csapokat, holott a mostani megállapodás elvileg 2018 tavaszáig él.

Ezek fényében legalább három forgatókönyv képzelhető el. Az oroszok vagy már év végével felrúgják az egyezséget, vagy egyszerűen nem hosszabbítják meg tavasztól, vagy belemennek abba, hogy kitolják 2018 végéig.

Sokan azért vélik ez utóbbit a legvalószínűbbnek, mert Moszkva esetében a gazdasági érdekeket akár felül is írhatják a nagyhatalmi törekvések. Márpedig egy ilyen lépéssel igencsak megerősíthetné pozícióját a Közel-Keleten Oroszország, ami nem is annyira titkolt szándéka Putyinéknak.

Más kérdés, hogy, ha bele is megy a Kreml a hosszabbításba, ezt egyáltalán nem biztos, hogy most be is jelentik. Oroszországban ugyanis épp a megállapodás kifutásának hónapjában, azaz jövő márciusban lesznek választások, és az ilyen döntésekkel az elnök valószínűleg nem akar muníciót adni egyébként nem túl erős ellenzékének.

Fotó: AFP/Europress

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ olajár OPEC Vlagymir Putyin Olvasson tovább a kategóriában