Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. január 30. 10:54 Tech

Az Apple túlfeszítette a húrt az ezerdolláros Iphone-nal

Egy-két dolgot elrontott az Apple Kínában, és ez sokba került az utóbbi évtized talán legsikeresebb amerikai óriásvállalatának. Mint a cég tegnap éjjel közzétett gyorsjelentéséből kiderült, éves összehasonlításban 27 százalékkal zuhantak az eladások a távol-keleti országban, és ezzel önmagában 5 milliárd dollár bevétel esett ki. Az Apple ugyanis súlyosan elszámolta magát: nem gondolták volna, hogy ilyen mértékben gyengülni fog a kínai kereslet, és azt sem, hogy az ezerdolláros új Iphone-ok helyett a kínai felső osztály inkább olcsóbb, helyi alternatívákat fog vásárolni (Huawei, Xiaomi).

De nem korlátozódott Kínára az Apple gyengesége, láthatóan túlfeszítették a húrt az Iphone árazásával. A cég legfejlettebb telefonját már 1100 dollárért árulják, ami a jelek szerint túl van egy lélektani határon. Nem segítettek a telekomcégek sem, akik a korábbiakhoz képest kevésbé támogatták a fogyasztók Iphone-vásárlásait. A cég úgy fogalmazott, hogy “érett” termék lett az Iphone, ami azt jelenti, hogy innen már nagy növekedést nem lehet várni. Ez azért baj, mert ez az egy termék vitte a hátán a céget, tulajdonképpen annak 2007-es bemutatása óta. Most viszont annyira gyengék a számok, hogy a cég inkább közzé sem teszi őket, ami nem a legjobb üzenet a befektetőknek.

Szerencsére az elképesztően nyereséges szolgáltatások üzletág (döbbenetes, 63 százalékos profitráta) valamit ellensúlyoz a fő termék lassuló eladásaiból – bár a gyors növekedés ellenére a cég 84 milliárdos bevételből csak 11 milliárd dollárt hozott ez a részleg. Pont mostanában robbant ki egy új botrány, egy bug sebezhetővé tette a Facetime alkalmazást.

A sok kedvezőtlen hírt a befektetők a jelek szerint inkább úgy könyvelték el, hogy a nehezén túl lehet a cég, a tőzsdén öt százalékot emelkedett az árfolyam közvetlenül a jelentés közzététele után. Igaz, az Apple egészen komoly vérengzés után van, amit a tízéves grafikon elég jól mutat.

 

Amikor tavaly szeptember-októberben a történelmi csúcsai körül járt az Apple részvényárfolyama, akkor ezermilliárd dollár felett járt a piaci értéke. De ez nem tartott sokáig, hiszen azóta esik, mint egy kő, és már csak 730 milliárd dollárt ér a befektetők szerint. Ez kevesebb, mint akár az Amazon, a Microsoft vagy a Google (Alphabet) értéke. De az Apple értékében van egy kemény padló, a cég ugyanis 245 milliárd dollárnyi készpénzt tart.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.