Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 13. 08:58 Világ

A vb-gólkirály csapata egyetlen játékost sem tudott igazolni a Brexit miatt

A Premier League történetében a Tottenham Hotspur lett az első olyan fociklub, amely a nyári átigazolási szezonban egyetlen új játékost sem tudott igazolni. Az angol bajnokság tavalyi harmadik helyezettje szombaton a Newcastle ellen kezdi a szezont, de egy darabig még nem tud a saját, újonnan épülő stadionjában játszani, mert nincs kész.

Mauricio Pochettino vezetőedző nyilvánosan kért bocsánatot „az angol emberektől”, amiért versenytársaival ellentétben nem tudta megerősíteni a játékoskeretet. A fő problémát az angol font Brexit miatti esése okozta, amelynek következtében a külföldi játékosok fontban kifejezett értéke jelentősen emelkedett.

Ez persze minden angol klubot sújtott, de a Tottenham azért került még náluk is nehezebb helyzetbe, mert új stadiont épít, amelynek költsége Pochettino szerint már közel egymilliárd fontnál (360 milliárd forintnál) jár, és a Brexit miatt 30 százalékkal lett több a vártnál.

Bár a vezetőedző már a tavalyi szezon végén jelezte, hogy a klub vezetésének „bátornak kellene lennie”, vagyis forrásokat kért az új igazolásokhoz, a pénzt végül nem kapta meg. Így kénytelen volt arra koncentrálni, hogy legjobb játékosait, köztük az idei világbajnokság gólkirályát, Harry Kane-t házon belül tartsa.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ átigazolás Brexit Premier League stadionépítés Tottenham Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.