Az elmúlt években két biztos pont van a BRICS, vagyis az eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alkotta kormányközi fórum csúcstalálkozóin: egyrészt az ankétot a nyugati sajtó és a „nem nyugati” résztvevők is rutinszerűen a világrendszerváltás fontos lépcsőjeként harangozzák be; másrészt a végén mindig kiderül, hogy a gyakorlatban ez jóval nehezebben és lassabban megy, mint az a nyilatkozatokból következne.
Hasonló kettősség jellemezte az idei, az oroszországi Kazanyban rendezett találkozót. Ez volt a BRICS első csúcsa azóta, hogy az év elején négy vagy öt további ország csatlakozott az eredeti ötöshöz,*Szaúd-Arábia egyes értelmezések szerint tag, mások szerint nem. amelyen ráadásul a tagokon túl további két tucat kvázi tagjelölt ország is képviseltette magát. A résztvevők között volt például az ENSZ-főtitkár, a NATO-tag és EU-tagjelölt Törökország, az EU-tagjelölt Szerbia, a boszniai szerbek – magyar kormány által pénzelt – vezetője, Milorad Dodik, valamint a tágan vett uniós szomszédságból Azerbajdzsán is.
Ez az orosz házigazdák értelmezésében azt jelzi, hogy a nem nyugati világ politikai egysége és globális befolyása nő, a globális intézményrendszer „reformja”- avagy a magyar kormány terminológiája szerint a „világrendszerváltás” – iránti igény erősödik. A népes résztvevői gárdát pedig annak bizonyítékaként is igyekeztek beállítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök nem szigetelődött el a nemzetközi közösségben, és képes dacolni a nyugati gazdasági és politikai nyomással.
Másfelől az is tény, hogy a BRICS rotálódó elnökségét idén betöltő Oroszország gyakorlati kezdeményezései nem jártak sikerrel. Moszkva a csúcs előtt egy alternatív nemzetközi pénzügyi, fizetési és nyersanyag-kereskedelmi rendszer kialakítását szorgalmazta, ám a szankcióbiztos pénzügyi infrastruktúra iránti valós igény ellenére ezek megvalósítása kemény diónak ígérkezik.
A csúcson pedig mindezek mellett a jelenlegi és potenciális tagok közti érdekellentétek is kiütköztek, amelyek jelzik, hogy az Egyesült Államokkal és/vagy a „Nyugattal” szembeni elégedetlenség még nem jelenti azt, hogy a növekvő tagságú csoport egyetért a világ nagy kérdéseiben.
Brazília, Oroszország, India és Kína először 2009-ben rendezett csúcstalálkozót ebben a formátumban, a BRICS név Dél-Afrika 2010-es csatlakozásával szilárdult meg.*Közhely, de tény, hogy a betűszó a Goldman Sachs egy elemzőjétől származik, aki 2001-ben ettől a négyestől várta a világgazdasági viszonyok átrendezését. A 2010-es években a BRICS ténykedése mérsékelt figyelem mellett zajlott. Ugyan a csoport a kezdetektől a nemzetközi rend „demokratizálását”, azaz a nem nyugati világ beleszólásának növelését hirdette, az erről szóló nyilatkozatokon túl nem sokat tettek az ügy érdekében.
Az egyetlen komolyabb gyakorlati projektjük a 2012-ben a fejlődő világ hitelezésének megreformálása végett létrehozott Új Fejlesztési Bank volt, amely a dollárhitelek és a Világbank hegemóniájának lazítására törekedett. Ennek azonban egyelőre mérsékelt hatása volt, a szervezet tizenkét év alatt nagyjából annyi hitelt helyezett ki, mint Világbank vagy a kínai állami fejlesztési bankok fél év alatt. A dollárhegemónia meghaladása pedig olyannyira sikertelen volt, hogy a kölcsönök kétharmadát dollárban folyósították, és az amerikai szankciók miatt 2022-ben kénytelenek voltak felfüggeszteni az oroszországi projektjeiket, mert az amerikai pénzügyi rendszerhez való hozzáférés fontosabb volt, mint a Moszkvával való szolidaritás.
A BRICS megítélésén az sem javított sokat, hogy míg a csoport megalakulásakor, a 2008–2009-es válság időszakában az Egyesült Államok és a „Nyugat” hanyatlását várták a geopolitikai vajákosok, a valóságban a 2010-es évtized az amerikai gazdaságtörténet leghosszabb konjunktúráját hozta, miközben a brazil, orosz és dél-afrikai növekedés látványosan megbicsaklott, és a fejlődő világ fejlődése kifejezetten gyenge maradt.
Az utóbbi években azonban növekvő érdeklődés övezi a csoport ténykedését a világ politikailag nyugati és kevésbé nyugati részén is. A 2023-as dél-afrikai csúcson Argentína, Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek jelentette be csatlakozási szándékát, bár közülük 2024 januárjába csak négyen váltak BRICS-taggá: Javier Milei megválasztása után, tavaly decemberben Buenos Aires közölte, hogy visszavonja csatlakozási kérelmét, Szaúd-Arábia pedig még nem ratifikálta a csatlakozást.
Az idei évben Oroszország szerint 30 további ország érdeklődött a csatlakozás iránt, közülük Törökország, Azerbajdzsán és Malajzia hivatalosan is kérte felvételét. A kazanyi csúcson őket nem vették fel, de tizenhárom országgal együtt partneri státuszt kaptak.*Az új partnerek: Algéria, Belarusz, Bolívia, Indonézia, Kuba, Kazahsztán, Malajzia, Nigéria, Thaiföld, Törökország, Uganda, Üzbegisztán és Uganda
Mindemellett a BRICS-tagság, illetve annak perspektívája egyes szereplők számára a „pávatánc” elemévé vált, amelynek jó példája Szerbia. Miután Putyin szeptemberben közölte, hogy számít Aleksandar Vučić szerb elnök kazanyi részvételére, Vučić két és fél év után először beszélt vele telefonon, majd felvetette, nem kizárható a jövőbeli BRICS-csatlakozás, a kérdés akár népszavazás tárgya is lehet. Azonban a kazanyi utazás helyett végül inkább Belgrádban maradt, ahol a görög és a lengyel miniszterelnököt, valamint Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadta, és az európai uniós integráció állásáról tárgyalt. Ezzel Vučić stratégiája bevált: a keleti kokettálással lépéskényszerbe hozta a gazdaságilag jóval fontosabb európai vezetőket.
A klub bővülése ugyanakkor egyelőre mérsékelt intézményfejlesztéssel járt. 2023-ban Brazília például felvetette egy alternatív kereskedelmi valuta bevezetését a csoport tagjai közötti elszámolásokban, de ebből eddig nem lett semmi. Oroszország idén ennél is ambiciózusabb terveket hozott napirendre:
Ezek a javaslatok lanyha fogadtatást kaptak: a csúcs zárónyilatkozata ugyan megemlékezik róluk, de egyelőre csupán azt ígérték meg a tagok, hogy megvizsgálják az orosz vágyak megvalósíthatóságát.
Az egyik probléma a fentiekkel, hogy az a szankcionált Irántól és Oroszországtól eltekintve csak mérsékelt prioritás a többi tag számára, amelyek egyelőre az informális gazdasági egyeztetések fórumaként és a kínai és fejlődő világbeli kereskedelmi és pénzügyi lehetőségek bővítéseként tekintenek a BRICS-re, nem az IMF és a Világbank leváltójaként.
Egy másik, kapcsolódó probléma, hogy valójában a fenti tervek megvalósításához a tagság köréből egyedül Kína rendelkezik a megfelelő pénzügyi infrastruktúra írmagjaival, bár még Kína részéről is komoly pénzügyi reformokat igényelne egy globális szintű pénzrendszer működtetése. Ennek költségeit Peking a jelek szerint egyelőre nem akarja magára vállalni, főként azt követően, hogy az elmúlt években szembesült a gyenge országok finanszírozásának kockázataival is.
A nagy tervek megvalósítása ellenében hat, hogy az egyes tagok mást várnak a csoporttól.
Ebből fakadóan például – a BRICS-et a nyugati világrend alternatívájaként tálaló orosz és kínai narratívával szemben – Narendra Modi indiai kormányfő közölte, a BRICS-et nem szabad „Nyugat-ellenes” klubbá tenni, és kerülni kell annak látszatát is, hogy a BRICS célja a globális intézmények leváltása lenne. A kazanyi zárónyilatkozat például kiemelte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) központi szerepét – a tagoknak pedig az orosz elnökség azt javasolta, hogy dollár- és eurókészpénzt váltsanak a helyszínen (mivel a világban legelterjedtebb bank/hitelkártyákkal nem lehet fizetni Oroszországban). A régi és új tagok között számos helyen amerikai katonák állomásoznak, míg az orosz vagy kínai katonai szövetség fel sem merült.
A potenciális bővítést a tagok és tagjelöltek közti érdekellentétek is nehezítik. Brazília például az idei csúcson megvétózta Venezuela felvételét, mert nem akarja felemelni Nicolás Maduro rendszerét. India geopolitikai és biztonsági érdekeit tekintve Kína riválisa, és jóval mélyebb viszonyt ápol „nyugati” országokkal, még ha a csúcs előtt sikerült is megállapodni Pekinggel a négy éve ismét elfajult himalájai határvitáik lecsillapítását illetően. Hasonló a helyzet Irán és a kvázi tag Szaúd-Arábia között: a két ország a kínai közvetítéssel lezajlott megbékélése ellenére mégiscsak rivális középhatalomnak számít. De ott van az Etiópia és Egyiptom közti viszály a Níluson való vízenergia-termelésről: a világrenddel szembeni elégedetlenség nem jelenti, hogy a „globális Dél” államai hirtelen egymás keblére borultak.
Ugyanakkor a nyugati sajtóban és elemzői szférában arra is számos kommentár emlékeztetett, hogy az alternatív pénzügyi intézmények fejlesztésének hiánya nem jelenti azt, hogy a BRICS léte és növekedése ne lenne fontos jelzés a globális politika és világgazdaság jövőjét illetően. A világrend jövőjével kapcsolatos fejtegetések egy fontos eleme, hogy az Egyesült Államok és a „Nyugat” hatalmának gyengülése nem pusztán katonai vagy gazdasági szerepük csökkenéséből fakad, hanem abból, hogy Kína felemelkedésével és a BRICS lassú, de biztos fejlődésével éledezik a nyugati elvek mentén kialakított politikai és gazdasági rend alternatívája. A jelek szerint ez egyre több feltörekvő ország számára attraktív opció, még ha nem is teljesen világos a politikai tartalma.
Világ
Fontos