Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. szeptember 3. 11:02 Vállalat

Gyenge autópiacra kezd gyártani hamarosan a BMW debreceni üzeme

Előszériás gyártás indul még az idén a BMW debreceni gyárában, elsőként a festőüzemben kezdődhet meg a munka óránként harminc karosszéria festésére elegendő kapacitással. A beüzemelés során az elektromos iX1 modellek gyártásában vesz részt az üzem, ahol a későbbiekben kizárólag elektromos, a gyártó Neue Klasse architektúrájára épülő típusok készülhetnek.

Igen, de: visszaszorulóban van a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik részesedése az európai új autók piacán, idén júliusban a forgalomba helyezett járművek 12,1 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, szemben az egy évvel ezelőtti 13,5 százalékos aránnyal. A rendszámot kapó új autók száma 852 ezer volt a múlt hónapban, ami alig több az egy évvel korábbi 850 ezres értéknél.

  • A debreceni beruházás bejelentésére kedvezőbb piaci körülmények között került még sor, 2018 júliusában az unió 27 tagállamában összesen 1,1 millió új személyautó került forgalomba, és bár az elektromos autók aránya ekkoriban mindössze két százalék volt, a piaci részesedésük gyors ütemben növekedett.

Alulnézet: a nehéz piaci körülmények ellenére viszonylag jól teljesít a BMW, júliusban először vezető pozícióra lépett az európai villanyautó-piacon, ami többek között az iX1 iránti erős keresletnek is köszönhető. A bajor gyártó az év egészében 49 százalékkal növelte az eladásait, aminél jobb eredményt csak a Volvo mutat fel.

Tágabb kontextus: a Volkswagen és a Mercedes is visszafoghatja az elektromos átállásra vonatkozó törekvéseit a kereslet csökkenése miatt. A piac gyengélkedését fokozza, hogy több ország – például Svédország és Németország – is megszüntette vagy mérsékelte az elektromos autók vásárlásának támogatását.

  • Különösen rossz passzban van a német autópiac, ahol júliusban 2,1 százalékkal kevesebb új személygépkocsi állt forgalomba, mint egy évvel korábban, az elektromos autóknál pedig 36,8 százalékos volt a visszaesés. A BMW itt is erősített a múlt hónapban, 12 százalékkal növelve az eladásait egy év alatt, ami a legjobb adat a német gyártók között.

Mi várható? Az ösztönzők mellett az elektromos autózásra fogékony és jómódú új ügyfelek megfogyatkozása, illetve a többeknek is megfizethető villanyautók hiánya miatt egyre több kétely övezi a piac kilátásait. Ezt a német autógyártók romló üzleti helyzetértékelésén is látszik, a BMW mindenesetre jövőre 1500 munkatárssal kezdi egy új elektromos modell gyártását Debrecenben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKomoly probléma vagy autóipari kamu, hogy nincs elég elektromos töltő?A szigorúbb klímavédelmet követelők azzal vádolják az autóipart, hogy ürügyként használja az infrastruktúra hiányát, hogy késleltesse az elektromos átállást. De mit mutatnak a számok?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa megpróbálja Kína ellen fordítani a fegyvert, amellyel Kína legyőzte EurópátA kínai autóipar felemelkedésében kulcsszerepet játszott a kikényszerített technológiatranszfer, Európa most a kínai elektromosautó-gyártókat próbálja ugyanerre ösztökélni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy kár, hogy nem Kínába szállítanak a magyar akkugyárakNoha az autópiac egésze gyengélkedik, az elektromos autók iránt egyre nő a kereslet Kínában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autópiac BMW BMW-gyár debrecen elektromos autó Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.

Jandó Zoltán
2024. október 17. 04:44 Pénz, Vállalat

Szálloda, kastély, iskola, kórház: őszi kiárusítást tart milliárdos ingatlanokból az állam

Több mint háromszáz állami ingatlant bocsátott árverésre nyár vége óta a nemzeti vagyonkezelő, köztük szép számmal milliárdos értékűeket is.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Fontos

Holtzer Péter
2024. október 19. 06:04 Podcast

Már azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyerek jár a magyar iskolákba

Egyre kevesebbet tudunk a közoktatásról, pedig szakpolitikai elemzések nélkül át sem lehet gondolni, hogy mit kellene hosszú távon csinálni.

Váczi István
2024. október 18. 15:16 Pénz

Újabb álomhatárt tört át az arany, örülhet a nemrég bevásárló magyar jegybank

Idén már több mint 31 százalékkal drágult a nemesfém, és könnyen lehet, hogy még nincs vége az emelkedésnek.

Mészáros R. Tamás
2024. október 18. 05:14 Világ

Orbán azoktól várja a világrendszerváltást, akiknek ez nem áll érdekében

A feltörekvő országok üzleti elitje a gazdasági világrend leváltása helyett annak fenntartásán munkálkodik, és igazából így tesz a magyar kormány is.