Hiába a 15 százalékos emelés, a régiós mezőny alján vergődik a magyar minimálbér
Euróban számítva a 266 800 forintos bruttó magyar minimálbér a szűkebben vett régióban a negyedik legalacsonyabb volt tavaly – írta a Népszava a Mazars tanácsadócég közép- és kelet-európai országok adórendszerét bemutató kiadványának 2024-es kiadására hivatkozva.
Az átszámítva nettó 456 eurós magyar minimálbérnél idén a szlovák 526, a cseh 666, és a lengyel 743 eurós minimálbér is magasabb volt, euróban viszont a magyar legkisebb fizetés nettója még magasabb a románénál (ami 404 euró).
Miért fontos ez? A minimálbér emelése 392 ezer dolgozót érintett a vállalati szférában, írta a Portfolio.hu 2021-ben egy birtokába jutott kormányzati anyag alapján. A legkisebb béreket keresők azonban ennél többen lehetnek, hiszen az állam is foglalkoztat minimálbéreseket.
Inkább a kisebb cégeknél dolgoztak a minimálbéresek: a mikrovállalkozásoknál (5 fő alatt) az emberek 63 százaléka kapta a legkisebb bért, a több mint 250 főt foglalkoztató nagyvállalatoknál viszont már csak 24 százalékuk a háttérdokumentum szerint.
Felülnézet: mivel a fizetéseket leginkább országhatáron belül költik el az emberek, az eurós összehasonlításnál többet árul el az országokra jellemző jövedelmi szintekről, ha az árkülönbségeket kiszűrő vásárlóerő-paritáson hasonlítjuk össze a legkisebb béreket.
Bruttóban a magyar minimálbérek 2014 és 2024 között a visegrádi országok és Románia mezőnyében a második helyről a harmadik helyre estek vissza. (Bár valószínűleg inkább a negyedik helyre, ugyanis az Eurostat adatai szerint a cseh bérek nem nőttek, ami ellentmond a máshol megjelent információknak.)
Alulnézet: a konkrét jövedelmi viszonyokról még többet árulnak el a vásárlóerő-paritáson számolt nettó bérek.
Nettóban a régióban a magyar minimálbér csak a szlovákot előzi meg, a régiós negyedik hely viszont nem változott 2014-hez képest, amikor csak a román minimálbér volt alacsonyabb a magyarnál nettóban.
Tágabb kontextus: az Eurostat adatai szerint 2023-ban a román nettó átlagbérek megelőzték a magyarokat.
Összesen öt uniós tagállamban – Szlovákiában, Bulgáriában, Lettországban, Horvátországban és Észtországban – voltak alacsonyabbak a bérek tavaly, mint Magyarországon.
Mi várható? Idén eddig a bérek jobban nőnek az előzetes elemzői várakozásoknál, a minimálbérek felzárkóztatására pedig a munkaadók és a szakszervezetek körében is van szándék. Kérdés, hogy ez mire elég, hiszen az elmúlt évek jelentősebb emelései ellenére marad rendre a régiós mezőny alján a magyar bérszínvonal.
A magyar társadalom legjobban kereső ötödének reáljövedelme több mint 20 százalékkal nőtt 2021 elejéhez képest, miközben a legrosszabbul kereső 40 százaléké csak valamivel több, mint 10 százalékkal.
A Ferencváros ma már annyit fizet játékosainak, hogy a focistáknak anyagi szempontból az öt legfontosabb európai liga közé tartozó francia élvonal sem vonzó.
Itt egy A kategóriás mosógép, ajánlunk hozzá egy A+++-20%-os szárítót, tévéből viszont a G kategóriás a legújabb. Érthető? Nem csoda, ha nem, és erről nem a fogyasztók tehetnek.
Az autógyártók mellé állt két európai kormány is a környezetvédelmi normák lazításának ügyében, Carlos Tavares, a Stellantis-csoport vezetője szerint viszont ismert volt a határidő, és most eljött a verseny ideje.