A magyar kormány európai mozgástere és külpolitikája szempontjából is döntő jelentőségűként kezelte előzetesen a vasárnapi lengyel választásokat. Hétfő délután ugyan még mindig várunk a végső eredményekre (ezeket keddre ígérik), de a folyamatosan érkező részeredmények alapján az exit pollban előrejelzett varsói hatalomváltás továbbra is reális. Ha így lesz, Orbán Viktor legrégebbi, a háborús elhidegülés ellenére számára még mindig stratégiai fontosságú szövetségesét veszíti el.

Három 2023-as választástól vártak fordulatot az Európai Unióban a Karmelita környékén, és a Fidesz holdudvarában is azzal számoltak, hogy a spanyol, a szlovák és a lengyel választások kimenetele döntően befolyásolja majd a magyar kormányzat nemzetközi mozgásterét. Közülük a legkisebb országban, Szlovákiában Fico győzelmével bejött a fordulat, két fajsúlyosabb tagállamban azonban nem látszanak teljesülni a magyar várakozások. Miután a spanyol jobboldal nem tudott kormányt alakítani, most úgy néz ki, hogy Lengyelországban éppen ellentétes forgatókönyv valósul meg, mint amire a Fidesz számított.

A magyar miniszterelnök az uniós támogatások sorsa szempontjából is alapvető fontosságúként kezelte a lengyel választásokat. Szeptember végi Kossuth rádiós interjúban így beszélt erről: „A lengyel népnek nagyon komoly dilemmákkal kell megküzdenie. Október közepén van a választás, és abban reménykednek Brüsszelben, hogyha baloldali kormány jön, akkor Magyarország majd egyedül marad, könnyebben elbánnak velünk. De ha marad a konzervatív kormány Lengyelországban, akkor nincs mit tenni, a két ország egymást mindig meg fogja védeni, és akkor viszont Brüsszelnek kell engedni. Szerintem ez az az esemény, aminek a bekövetkezte, így vagy úgy fölgyorsítja majd a magyarországi pénzek sorsát is”.

Az uniós támogatásokat a Bizottság Magyarország és Lengyelország esetében is felfüggesztette korrupciós, illetve jogállamisági kockázatok miatt, de a magyar kormány más ügyekben, így a migrációs kérdésekben is épített a lengyel támogatásra. Annak ellenére, hogy a PiS és a Fidesz között az Ukrajna elleni orosz invázió után mélypontra jutottak a kapcsolatok, a magyar kormánypárt továbbra is a lengyeleket tekintette kulcspartnernek a föderalisták és szuverenisták harcában, valamint az általa elképzelt európai „vétószövetségben”.

A lengyel jobboldal azonban hétfő délutáni állás szerint hiába nyeri meg egymás után harmadszor is a lengyel választásokat, Kaczyńskinak nem lesz meg az 50 százalékos többsége, és át kell adnia a hatalmat annak a Donald Tusknak, akivel kimondottan rossz Orbán Viktor kapcsolata.

75 százalékos feldolgozottságnál a Kaczyński által vezetett PiS (37 százalékon állnak) előnye tíz százalékpont alá csökkent Tusk Polgári Platformja (PO, ők egyelőre 29,1-en vannak) előtt, és a különbség a nagyvárosi szavazókörök eredményeinek érkezésével, ha lassan is, de folyamatosan csökken.

Dynamika, 75% pic.twitter.com/FeqURsxp4R

— Maciej D. (@soulmac_) October 16, 2023

Ha bejönne az exit poll által valószínűsített eredmény, a PiS végül 36, a PO pedig 31 százalék körül végezne. Ellenzéki szövetségeseivel, a várakozásoknál jobban szereplő Harmadik Oldallal (nekik 13,5 százakor mértek) és a baloldali pártszövetséggel (Lewica, 8,6 százalék) együtt Tuskék 245-250 mandátumra számíthatnának a 460 fős Szejmben. A többséghez 231 képviselői hely kell.

Ez a várakozás részben az exit pollon alapul, azt pedig legalább a szlovákiai választások óta tudhatjuk, hogy azzal alaposan mellé lehet lőni. Lengyelországban azonban az elemzők többsége most nem számít hasonlóra.

Azért sem, mert a korábbi lengyel választásokon az exit pollok eredményei elég pontosan bejöttek, de sikeres ellenzéki mozgósításra utalnak a választással egyszerre tartott népszavazás adatai is: ez azért lett érvénytelen, mert sikeres volt az ellenzéki bojkottfelhívás. Szintén az exit pollt erősítik annak az ellenzéki kezdeményezésnek az adatai, melyben 1100, az ország egészére reprezentatív választókör eredményei alapján becsülik meg a várható országos eredményeket – gyorsabban, mint ahogy ezek az adatok felkerülnek a nemzeti választási bizottság hivatalos felületére. Ezekben már 85 százalékos a feldolgozottság, és az adatok alapján a jobboldalnak nem lesz elég képviselője a többséghez.

Az már látszott az utolsó hetekben, hogy a PiS-nek valószínűleg csak a szélsőjobbal együtt lehet esélye a többségre. Bár ez nem lett volna könnyű együttműködés, úgy tűnik, ezt nem lesz módjuk megtapasztalni, ugyanis még velük együtt sem lesznek meg.

Ennek három fő oka látszik elsőre:

• először is, a PiS visszaesett a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest (2019-ben 43,6 százalékot kaptak);
• a szélsőjobb a várakozások alatt szerepelt. Ők júliusban még 14 százalékon álltak, de azóta beesett a támogatottságuk, részben mert a PiS a gabonavitát követő Zelenszkij-ellenes megszólalásokkal elszipkázta előlük az ukránok támogatása miatt frusztrált szavazatok egy részét;
• a mozgósítás az ellenzéknek sikerült jobban. A 73 százalékot súroló részvétel rendkívül magasnak számít lengyel viszonylatban, öt százalékkal meghaladja a legmagasabb elemzői várakozásokat is. Bár a részvétel vidéken is nőtt, a területi adatok alapján igazán ott volt kiugró, ahol a PO hagyományosan jól teljesít: az ország nyugati részén és a nagyvárosokban.

A PiS több módon igyekezett mozgósítani a saját bázisain. A kistelepüléseken növelték a szavazókörök számát (a nagyvárosokban erre nem került sor), és az ország keleti régióiba koncentrált fejlesztésekkel, családi támogatásokkal, jóléti intézkedésekkel és a nyugdíjasoknak tett ígéretekkel is erősítettek. 

Ez azonban jelen állás szerint nem volt elegendő. Mint Mitrovits Miklós polonista mondta a G7-nek, a politikai folklórban két Lengyelországként emlegetett megosztottság ezúttal is nagyon éles. A Polgári Platform hét nyugati vajdaságban végezhet az élen (négy éve csak kettőben nyert), míg a többi régióban a PiS kapta a legtöbb szavazatot. Bár a falvakban kétszer annyian választják őket, mint Tusk pártját, az exit poll szerint a nagyvárosokban csak minden ötödik ember szavazott rájuk.

A kormánypárt egyértelműen az idősebbek körében népszerűbb. Az 50 év felettiek körében nagy a fölényük, az alatt azonban már a PO a legnépszerűbb párt. A fiatalokat Kaczyńskiék nagyrészt elvesztették: a 30 év alattiaknál alig 15 százalék szavaz rájuk, ebben a korosztályban a kormánypártot várhatóan négy ellenzéki tömb is megelőzi.

A PiS ezek alapján 195-200 képviselőre számíthat, és a szélsőjobbal együtt is 15-20 helyre lesznek a kormányzáshoz szükséges többségtől. Bár Andrzej Duda, a PiS-ből érkező lengyel elnök elsőként a győztes párt elnökét, vagyis Kaczyńskit bízhatja meg kormányalakítással, erre csak akkor lenne esélye, ha a polgári ellenzék valamelyik pártját át tudná csábítani.

Hétfőn a PiS – azt is jelezve ezzel, hogy a jobboldali kormányzás folytatásában ők sem bíznak igazán – el is kezdett arról beszélni, hogy bárkivel nyitottak a közös kormányzásra, akivel meg lehet akadályozni Tusk hatalomra jutását. Elsősorban a Harmadik Út pártjai, vagyis Hołownia, valamint a Néppárt jöhetne számukra szóba, ők azonban kapásból elutasították a közeledési kísérletet, és az egy éve az ő leváltásukra készülő ellenzék megosztására irányuló más kísérlet sem látszik reálisnak.

Egyelőre úgy néz ki tehát, hogy Kaczyński nem fog tudni kormányt alakítani, akkor pedig jöhet Tusk miniszterelnökségével a PO – Harmadik Út – Baloldal közös kormányzása.

A jelenlegi ellenzék száznapos programjában egy sor olyan szimbolikus ügy szerepel, amik az elmúlt években megosztották a lengyel társadalmat: új abortuszszabályozás, az egynemű élettársi kapcsolatok legalizálása, csatlakozás az európai ügyészséghez, a bíróságok működését szabályozó törvények módosítása. Az ígéret szerint „visszaállítják a jogállamiságot”, és az Európai Bizottsággal való viszonyban is gyökeres fordulat várható. A PO politikusai azzal kampányoltak, hogy novemberre már elrendezik a vitás kérdéseket, amelyek gátolják az uniós forráshoz való hozzáférést.

Mindehhez azonban egy új lengyel kormánynak csak korlátozott tényleges politikai lehetősége lesz. Lengyelország félprezidenciális rendszerként működik, Andrzej Duda, a PiS által jelölt államfőnek komoly jogkörei vannak: a Szejm és a szenátus által megszavazott törvények nagy többségét megvétózhatja, vagy továbbküldheti a szintén PiS-által jelölt bírákkal feltöltött alkotmánybíróságra. Duda éppen ezt tette februárban, amikor előzetes normakontrollra küldte az uniós pénzek kiszabadítását célzó jogszabálycsomagot. A testület azóta napirendre sem vette a kérdést.

Az elnöki vétót csak egy legalább 60 százalékos parlamenti többség tudná felülírni, ez azonban biztosan nem lesz meg a Tusk-vezette tömbnek. Így egy új kormánynak Dudával és a politikailag okkupált alkotmánybírósággal várhatóan sorozatos konfliktusai lennének, hiszen egy új kormány felállása után legalább két évre (2025-ben lesz a következő elnökválasztás) sajátos kohabitáció jön létre – ez az a Franciaországból is jól ismert felállás, amikor a kormány és az elnök ellentétes oldalhoz tartozik.

Hogy Duda mennyire él majd a vétóhatalmával, kiderül – az uniós források blokkolásával az újraválasztását kockáztatná, de a kultúrharcos ügyekben várhatóan könnyebben beleállhat ezekbe.

Egy Tusk-kormány emiatt csak a költségvetési és a személyi kérdésekben (ezekben nincs vétólehetőség) lenne képes nagyobb ellensúly nélkül gyakorolni a hatalmát, például elmozdíthatná a propagandaeszközzé tett közmédia jelenlegi vezetését.

Az Európai Bizottság így hiába szeretné gyorsan „kifagyasztani” a kormányalakítás után a Lengyelországnak járó 35 milliárd eurót, ha mondjuk alkotmánybírósági ellenállás miatt nem válnak hatályossá az ezt megalapozó lengyel döntések, nem igazán tud mit tenni.

Az európai porondon azonban a lengyel rezsimváltással így is új erőviszonyok jönnek létre, amit Brüsszelben és Berlinben ennek megfelelő várakozással kezelnek. Donald Tusk volt az Európai Tanács és a Néppárt elnöke is; pártja, a Polgári Platform és várható koalíciós társa, a Lengyel Néppárt ma is annak az Európai Néppártnak a tagja, ahonnan a Fidesz kénytelen volt távozni.

A magyar kormánypárt a lengyel választások után így előnytelenebb helyzetbe kerül az uniós döntéshozatalban: „vétószövetség” helyett az új lengyel kormányfővel kimondottan rossz lesz a viszonya.

Ezt többek között a 2021-es parlamenti választás előtt lehetett jól érzékelni, amikor Donald Tusk a magyar ellenzék választási nagygyűlésének volt a kiemelt vendége, és a magyar kormányt korrupt, autokrata rendszernek minősítette, ami szerinte törvényesség helyett az erő kultuszát hirdeti. „Orbán Viktor és csapata megdolgoztak azért, hogy egész Európában a leginkább Putyin-párti kép alakuljon ki róluk” – mondta akkor Budapesten. Szövetségesei a kampányban ennél is erősebben fogalmaztak:

„Mi vagyunk a garancia rá, hogy egyetlen Putyin-ügynök, Orbán vagy Salvini sem fog a lengyel miniszterelnökkel lakomázni a varsói Łazienki-parkban” – mondta a választás előtti tévévitán a majdani koalíciós társ Szymon Hołownia.

A Fidesz lényegében már a háború kitörésével elveszített egy stratégiai partnert, és most ez a befagyott stratégiai partnerség is egy szinttel lejjebb kerül a PiS várható vereségével

– fogalmazott a G7-nek Mitrovits Miklós.

A Lengyelország-szakértő arra számít, hogy a háborúval kapcsolatos magyar különutasság miatt lényegében már másfél éve V3-re redukált visegrádi együttműködés a szlovák és a lengyel kormányalakítás után tovább gyengül, és az uniós jogállamisági kötelezettségszegési eljárásban nagyon gyorsan felbomolhat a kvázi lengyel-magyar szövetség.

Feledy Botond, a hetifeledy hírlevél szerkesztője, a Partizán külpolitikai szakértője számára is egyértelműnek tűnik, hogy Lengyelország egy Tusk-kormány alatt más nemzetközi fórumokra, elsősorban az általuk indított Három Tenger Kezdeményezésre, illetve a Bukaresti Kilencekre fog építeni. A visegrádi együttműködés eközben új tengelyek mentén fog hasadni: a „nyugatos” Lengyelország Csehországhoz kerül közelebb, míg az euroszkeptikus, Moszkva felé megengedőbb magyar és szlovák kormány főleg csak egymásra építhet.

A külpolitikai szakértő szerint vétóügyekben a magyar kormány egy ilyen forgatókönyv esetén leginkább csak az új szlovák kormányra számíthat majd. Jogi értelemben egy szlovák vétó ugyanannyit ér, mint egy lengyel, de elképzelhető, hogy az euróövezeti tag, Lengyelországnál hétszer kisebb Szlovákiára könnyebb nyomást gyakorolni, és ez szűkítheti a mozgásterét, kétséges például, hogy az uniós költségvetésre vonatkozó vétófenyegetésbe egy Fico-kormány ugyanúgy beleállna-e.

Feledy Botond szerint a magyar kormányfőnek azért így is maradna valamennyi mozgástere – de a jobboldali fordulat idáig kevésbé teljesült, miközben a politikai volatilitás erősödött a kontinensen. „A nagy kérdés a jövő évi EP-választás lesz. Az is többek között, hogy a PiS ott vissza tud-e jönni, és hogy ellenzékből könnyebb lesz-e új viszonyt kialakítania a Fidesszel. Látni kell azonban, hogy a magyar külpolitika a visegrádiaktól egyre inkább Délkelet-Európa, többek között az oroszbarát balkáni szereplők felé fordul, és ezt a lengyel fordulat tovább erősítheti.”

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Tusk kaczynski lengyel választások Lengyelország visegrádi országok Olvasson tovább a kategóriában