A Székesfővárosi Cipész Ipartestület egykori épületében működik a Milestone Institute tehetséggondozó iskola, ahonnan szép arányban jutnak ki nyugati top egyetemekre Magyarországon tanuló gimnazisták. A 2010 óta tandíjalapon, de nonprofit módon működő, saját oktatási szisztémával dolgozó intézetet – jelenleg 400 aktív és 1200 öregdiákkal –  az alapítók társadalmi vállalkozásnak képzelik el: abban hisznek, hogy a “bibói meritokratikus elit” képzéséhez járulnak hozzá: a tehetséges és ambiciózus fiatalok még tehetségesebbek és ambiciózusabbak lehessenek a világ top egyetemeinek valamelyikén, hogy aztán hazatérve ebből a kivételes tudásból Magyarország is profitáljon. 

A Milestone mára for profit oktatási tanácsadó vállalkozásként is működik a magyar és a nemzetközi piacon: adnak tanácsot magyar egyetemnek arról, hogyan fejlesszék helyezéseiket a nemzetközi egyetemi listákon. Fejlesztenek karrierút-alkalmazást is elsőéveseknek, és horvát önkormányzatokat is segítenek a tehetségek korai felismerésében. 

Az alapításkor felismert piaci igény azóta csak növekedett, és általában is igaz, hogy az elmúlt bő tíz évben a felső középosztályból aki tehette, elhagyta az állami oktatási szektort. Az adatokból látható: az állam egyre inkább kivonul a magasabb minőségű középiskolai oktatásból, az egyházi szektor nagy tempóban nő, a magán fenntartású, elsősorban alapítványi oktatási intézmények aránya is számot tevő, bár országosan nézve stagnál 2010 óta – a középfokú intézményeket nézve 2019-es adatok szerint a magán fenntartású iskolák aránya mintegy 20 százalék, míg az állami fenntartásúak aránya csak körülbelül 60 százalék, míg az egyházi gimnáziumok mintegy 25 százalék.

Ezzel párhuzamosan jelentős mértékben nő a felsőoktatási mobilitás: egyre több magyar diák szeretne valamely nyugati egyetemen tanulni, és a magyar felsőoktatásban is egyre nagyobb a külföldi hallgatók aránya. Egy felmérés és egy adatösszegzés alapján a külföldön tanuló magyar diákok száma 16 és 20 ezer közé tehető, ami durván a teljes hazai diákság 8 százaléka: az elmúlt 17 évben az arány nyolcszorozódott. A legnépszerűbb országok között – főleg a Brexitig – az Egyesült Királyságot, Hollandiát, Dániát, Németországot találjuk. Például az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) tavaly végzettek fele, a Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban végzettek 43 százaléka tanult tovább külföldön. 

Tavaly a Fazekas Mihály Gimnázium és a Milestone is felkerült azon intézmények húszas listájára, ahonnan a legtöbben kerülnek be Oxford-i és Cambridge-i képzésekre. Kétségtelen, hogy az esélyek a jó nevű, rangsorokon jól szereplő gimnáziumokból a legmagasabbak: a Milestone legtöbb diákja idén a Radnóti, Fazekas, Szent István, Városmajori, Veres Péter, Eötvös, Rákóczi, Trefort Gimnáziumból, valamint az AKG-ból, Deutsche Schuléből és a Lauderből érkezett – mindegyik intézmény fővárosi, túlnyomó többségük állami, egy alternatív magán, és egy nemzetiségi iskola van közöttük. 

Palasics Péter ügyvezető igazgatót és Hódsági János termékfejlesztési igazgatót arról kérdeztem, hogyan látják ebből a nézőpontból a magyar közoktatás teljesítményét, mi az erős magyar gimnáziumokban tanuló, top egyetemre készülő diákok leggyakoribb nehézsége, és vajon a módszereikből átemelhetők-e elemek az alacsonyabb belépési küszöbbel rendelkező oktatás vagy tehetséggondozás keretei közé?

A Milestone Intézet épülete a Wesselényi utcában

A magyar közoktatás erős centralizáltság és túlterhelt pedagógusok mellett alulfinanszírozottsággal küzd, ami számos adat szerint a diákok tanulmányi teljesítményében is megmutatkozik. Probléma az is, hogy növeli a társadalmi különbségeket – többek között a beiskolázási kötelezettséggel nem rendelkező, költségvetésileg kitüntetett helyzetben lévő egyházi iskolák jelentős térnyerése következtében. Ezekből a folyamatokból a Milestone-ban mit érzékelnek?

PP: Látjuk a problémákat, de az nem igaz, hogy a magyar közoktatás úgy ahogy van, rossz: sok szempontból igazságtalan rendszer, ugyanakkor a nagyvárosi, jó nevű gimnáziumok világszinten is versenyképes tudást adnak, amire mi is építeni tudunk. 

HJ: Fontos látni, hogy a Milestone módszerének lényege, hogy személyre szabottan ad eszközöket a diák kezébe. Abból a felismerésből indultunk ki, hogy a magyar középiskolák és a világ top egyetemi között nincs áthidalhatatlan szakadék. A versenyben való helyálláshoz persze vannak elvégzendő feladatok, amik eltérnek országra, intézményre vagy akár diákra lebontva, és több tényezőből áll össze a tantárgyi tudáskészlettől a kognitív képességeken át a személyiség érettségéig. A mi komplex rendszerünkben a diák a saját felkészültségétől függően, személyre szabottan kaphatja meg azt, ami számára a legnagyobb hozzáadott érték lesz, annak érdekében, hogy versenyképes legyen a nyugati top egyetemeken. 

HJ: Közel 200 intézménytől érkezett már diák hozzánk, jellemzően ezek állami vagy neves egyházi iskolák. Szűk egyharmaduk nemzetiségi vagy magán fenntartású intézmény. Az arányok nagyjából azonosak az elmúlt tíz évben, a mi léptékünkben nem érzékelhető nagy változás. A legtöbb diákot a budapesti, főleg állami elitgimik adják, de a jelentkezők egyharmada nem a fővárosból jön.

Mit jelent a gyakorlatban az egyénre szabott oktatási program?

HJ: Segítünk felmérni a képességeit, megtalálni, hogy mi érdekli, miben tudná kiteljesíteni magát a diák. Közösen kijelölünk egy számára értelmezhető célt, ami nem nagyon távoli, de ambiciózus. Visszajelzést adunk arról, hogy a céljához képest hol tart, hogy folyamatosan legyen egy térképe erről az ösvényről, és be tudja mérni, milyen tanulmányi döntés merre vezetheti. A 21. században a tudás sok értelemben egyre hozzáférhetőbbé válik, a társadalmi különbségek mégis növekednek, és visszatérő oktatástechnológiai kérdés, hogy valamilyen eszköz vagy módszer képes-e demokratizálni az oktatást vagy csak ráerősít a különbségekre – ilyen közegben nem véletlenül nincs meg az oktatásmódszertani Szent Grál. Nem tudjuk, mi a készségek és lexikális tudás helyes aránya. Azt sem tudjuk megmondani, milyen jellegű munkák lesznek húsz év múlva. Szerintünk egyet érdemes éppen ezért hátra lépni: az a fontos, hogy a diákot ebben a környezetben képessé tegyük arra, hogy navigálni tudjon az előtte kínálkozó opciók között. 

Miben kell a leggyakrabban felhozni a magyar diákokat ahhoz, hogy innen versenyképesek legyenek a legjobb nyugati egyetemeken?

Palasics Péter ügyvezető igazgató

PP: Azt látjuk, hogy az itt működő nemzetközi, vagyis más oktatási rendszer szerint működő iskolákból jövő diákoknak lényegesen jobbak a prezentációs képességeik, önmaguk kifejezése és kommunikációja jobban megy nekik, és aktívabbak a közösségi életben. Viszont a tárgyi tudásuk gyengébb, mint a magyar állami elitgimikből jövőké. 

HJ: A tárgyi tudásra építő hagyományos iskolai rendszerben tanulóknak viszont sokszor nehezebben megy a megszerzett tudás konvertálása, felhasználása önmaguk orientációjában, a szakválasztásban, és a saját tudásuk építésében, ha úgy tetszik, a világ megismerésében kevésbé megy. Ezekben a bürokratikus, túlszabályozott iskolai rendszerekben a tanulmányi feladatok gyakran külső elvárásként jelennek meg: legyen az a tanár, a NAT, vagy a szülő elvárása. Így viszont útközben elhomályosul a diák számára, hogy egy-egy tanegységnek mi az értelme, szerepe, mi is a saját motivációja, amiért ez fontos neki. Miért tanulom azt, amit tanulok, ez a kérdés nem kophat ki a gondolkodásból. Egy 14 éves diákot már be lehet vonni a saját tanulási folyamatainak irányításába. 

Vagyis az önálló, proaktív cselekvésben, szabad, tudatos, önálló tanulásban, a döntési helyzetek megragadásában szorulnak a magyar diákokat leginkább segítségre.

HJ: Igen, és ebből származik gyakran az is, hogy a diák vagy túlteljesít, kitűnő, lovagol, dzsúdózik, cserkészvezető, de 17 éves korára kiég, és hiába nyerné meg, nem akar több kémiaversenyre menni, vagy éppen alulteljesít, bedobja a gyeplőt és mindent lehoz négyesre, miközben játszva teljesítené ennek a kétszeresét. A probléma ugyanaz: a diák maga nem tudja megfogalmazni, mit szeretne és ahhoz képest hol tart.

PP: A belső motiváció és a vélt munkaerőpiaci elvárások konfliktusa megjelenik az egyetemi szakválasztásban is: a legtöbb magyar diák valamely megfogható foglalkozást akar tanulni, pénzügyet, marketinget, HR-t vagy menedzsmentet. Ehhez képest az Egyesült Királyságban sokkal erősebb a tágabb és elvontabb szakterületek tanulásának hagyománya, olyan szakokra mennek sokan, amire itthon sokan rávágnák, hogy értelmetlen bölcsész szak. Ha megnézzük a londoni bankszektorban dolgozó öregdiákjainkat, akkor azt látjuk, hogy meglepően sokan végeztek el ott valamilyen történész vagy társadalomelméleti vagy elméleti-gazdasági, politológiai szakot. 

Az Egyesült Államok még extrémebb ebből a szempontból, a Liberal Arts College-okban nyugodtan tanulhat egy diák matematikát és filmtudományt, ha ez a párosítás érdekli. Mert abból indul ki a rendszer, hogy úgysem tudjuk megmondani, milyen tudásra vagy képességekre lesz szükséged 2030-ban, úgyhogy az egyetem inkább azt tanítja meg, hogyan tanulj, hogyan olvass, hogyan értelmezd a világot, hogyan vitatkozz. Ha ezek után politikus leszel, bankár, az szinte mindegy. Természetesen olyan területeken, mint az orvostudomány, ez a logika nem érvényes.

Mi az, ami a Milestone oktatási módszereiből akár átemelhető lenne más oktatási szintre, nagyobb léptékben?

PP: Ennek több szintje van, for profit alapon adhatunk el általunk kifejlesztett tanegységeket a nemzetközi piacon, például online egyéves felvételi-felkészítő mentorprogramot. Adhatunk tanácsot oktatási intézményeknek szintén for profit alapon, vagy itthon, társadalmi vállalkozás formájában. 

Hódsági János termékfejlesztési igazgató

HJ: Azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit mi a középiskolai rendszernek adni tudunk, az egy szemlélet. Ez a tanároknak is segítene, hiszen minden tanár álma a motivált diák, és persze a lelkes tanárok sokat is tesznek azért, hogy motiválják a diákjaikat. Mindenféle új módszereket bevisznek gamificationtől interaktív modulokig, és ez szuper, de a motiváció terhe ugyanúgy a tanáron és a módszerén marad: ha a tanár kikerül ebből a rendszerből, a diák motivációja is megy vele. Mi abban hiszünk, hogy nem a tanárnak kell a saját inspirációs módszereivel kihúzni és kint tartani a diákot a gödörből, hanem a diákot kell segíteni abban, hogy megtalálja saját eszközeit motivációjának felépítésére és megtartására. Kétségtelen, hogy ehhez személyes kapcsolódásra van szükség, és minderre nálunk a mentori rendszer ad lehetőséget. A mentor ismeri a diák tanulmányi eredményeit, érdeklődését, hobbijait, kognitív képességeit, családi hátterét, és ez alapján közösen állítanak fel hipotézist a diák jövőjéről. Egy középiskolai tanárnak nincs ennyi ideje egyedileg foglalkozni a diákokkal, de látunk erre kiemelkedő példákat osztályfőnöki vagy szaktanári szerepben egyaránt. A mi javaslatunk, ha lenne, az lenne, hogy rendszerszinten segítsük a tanárokat abban, hogy minél több közegben képviselhessenek ilyen mentori szemléletet. Pont erre épülnek a számos állami iskolában is működő tehetséggondozó műhelyek.

Kérdés, hogy ezt a módszertani-mentori tudást hogyan lehetne skálázhatóvá és hozzáférhetőbbé tenni alacsonyabb költségen. Egyelőre elsőéves egyetemistáknak fejlesztettünk egy alkalmazást, ami meggyorsíthatja a diák tudásprofiljának felépítését, amit aztán az egyetemi oktatási tanácsadó vagy maga a diák is használhat arra, hogy gyors visszajelzést kapjon a tanulmányairól. Az alkalmazás bemeneti tesztek alapján elhelyezi a tipikus diákprofilok között, majd a tantervi és tanterven kívüli választásokat felteszi erre a térképre. A kimeneti karrierurakat pedig összeköti a diákéletutakkal. Így be tudja a diák árazni, hogy egy adott tanulmányi döntés mennyire segíti egy adott cél elérésében, ezáltal relevánsabb döntést tud hozni arról, hogy Bourdieu-szemináriumra menjen egy szakkollégiumba, esetversenyre nagy céghez, vagy önkéntesnek civil szervezethez. Persze mindezt érdemes átbeszélni szemeszterenként a tanácsadóval is, de az alkalmazás így is gyorsítja a folyamatot. Ezt az alkalmazást használják már magyar egyetemen, de vannak elképzeléseink arra, hogy korai tehetségazonosításban is használjuk.

A Milestone-ban felhalmozott tapasztalat és tudás a tehetséggondozásról jó anyagi hátterű és alapvetően elhivatott diákok tanításából származik. Mennyire hozzáférhető az a munka, ami az Intézetben zajlik? Mit gondolnak, ötven véletlenszerűen kiválasztott, családi háttérre és kognitív képességekre reprezentatív 14 évessel mit tudnának kezdeni?

PP: Fontos, hogy a Milestone elitképzéssel foglalkozik, és elit alatt a bibói meritokratikus elitet értjük. Sem a szülőknek, sem a nyilvánosságnak nem közvetítünk mást. Abban hiszünk, hogy mindebből az egész ország profitál. Ugyanakkor kiépült ösztöndíjprogramjaink vannak, a 10 év alatt mintegy 150 millió forint ösztöndíjat osztottunk ki, például tavaly 72 diák kapott ösztöndíjat, közel 22 millió forint értékben. A Bridge-progamban halmozottan hátrányos helyzetű és/vagy roma gyerekeknek adunk száz százalékos térítést. Nem könnyű minden évben megtalálni azt, aki középszinten tud angolul és tudja vállalni, hogy hetente eljár Budapestre, de nem lehetetlen, és vannak konkrét sikerek, a program után egy diák a CEU alapszakára, egy másik a St. Andrews-ba jutott be ösztöndíjjal, Ózd mellől. Részleges ösztöndíjat is adunk, ha egy családban megvan az oktatás értékének tudata, de a teljes összeget nem tudják kigazdálkodni. 

Nehézség, hogy többen alapból úgy gondolják, ez nekik úgyis elérhetetlen, nem jutnak el az ösztöndíj igénylésig, nem gondolnak arra, hogy ez a hely nekik is való, nem hiszik el, hogy az ösztöndíjat megkapják.

HJ: A Milestone nem zseniképző, az elhivatott-motivált diák nem csak úgy besétál, hanem azt létre kell hozni. Ha zsenikről és tehetségekről beszélünk, annak megvannak a hátulütői: mintha eleve el lenne rendelve, hogy ki tehetség, és ki nem az, ami aztán önbeteljesítő jóslatként is működhet, ha a pedagógus például többet foglalkozik azzal, akit ő tehetségnek ismer fel. Mi azért használjuk a fogalmat, mert elterjedt, és benne van a potenciál is – mi elsősorban ez utóbbit értjük alatta. A Milestone hatókörének kiszélesítésére hoztuk létre két éve az Access-programot, aminek az a lényege, hogy azokat a diákokat, akikben ott rejlik a lehetőség, de valamilyen komponens még hiányzik, annak esélyt adunk egy év alatt felzárkózni haladó programjaink szintjére. Például ha minden más megvan, de gyenge a jelentkező angolja, vagy éppen az önálló tanulási készségeket nem gyakorolta még, vagy a személyisége éretlen és naiv képe van a világról, mondjuk nem mer megnyilvánulni emberek előtt, akkor abban segítjük: ebben a programban van tanulmányi módszertani rész, de ugyanúgy személyiségfejlesztés művészeti alkotások kiscsoportos értelmezésén vagy éppen a cselekvőképesség, társadalmi aktivitás erősítésén keresztül – például indíthatnak egy társadalmi vállalkozást, ami valóban segít egy társadalmi problémán. Külön segítjük az alulreprezentáltsággal járó kihívásokon való túllendülést. Úgy gondolom, hogy a véletlenszerűen kiválasztott 50 diák esetében a mi egyéves programunk sem lenne elég ahhoz, hogy felhozzuk őket az átlag Milestone-szintre. Nem azért, mert a képességek hiányoznának, hanem azért, mert erre a korra már annyi társadalmi hátrányt halmoznak fel, hogy azt 1 év alatt nem lehet ledolgozni.

A cikk megjelenését a Milestone Institute támogatta

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Támogatói tartalom Milestone Institute oktatás Olvasson tovább a kategóriában