Hírlevél feliratkozás
Kiss Anikó
Egészségügyi kommunikációval és szervezetfejlesztéssel foglalkozó szakember. A Szegedi Tudományegyetemen végzett kommunikáció-nemzetközi kommunikáció szakon, majd a Nyugat-magyarországi Egyetemen vett részt MBA képzésében. Széleskörű kommunikációs tapasztalattal rendelkezik (vállalati kommunikáció, városmarketing). Volt a Rózsakert Medical Center üzletfejlesztési- és kommunikációs igazgatója, majd rendelővezetője. Alapító tagja az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesületnek. Több egészségértési projekt kapcsolódik a nevéhez („Beszélni a szexről” szexuális edukációs program, Covid-életmód program, „Nyomkodás helyett NYOMÁS!” aktív testmozgás-kampány). A MedWay Diet Kft. társalapítója, amely az egészséges súlygyarapodásban segít például kismamáknak, ezen kívül a Laborpont franchise hálózat stratégiai tanácsadója.

Az egészségértés életeket ment, mégsem erről szólnak az orvosi vizitek

2022. december 22. 17:33

A sorozatban egészségügyi szakembereket kérdezünk arról, hogy mitől tudna jól együttműködni a magán- és közfinanszírozott ellátás.

Idén év elején anafilaxiás rohamot kapott és meghalt egy hétéves mogyoróallergiás kisfiú egy újpesti benzinkúton. A hírekben szereplő információk alapján egy iskolai ünnepségen a gyermek környezetében ettek mogyorótartalmú ételt, a tanárok az édesanyát hívták, de sem nála, sem az intézményben nem volt életmentő Epipen.

Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek környezete nem értette pontosan, mit jelent ezzel a betegséggel élni. Akinek anafilaxiás allergiája van, annak a környezetében senki nem ehet allergént, mindig nála kell lennie az életmentő Epipennek, és csak olyan személyre lehet bízni, aki felismeri a tüneteket és beadja az injekciót.

Az eset megrázta Magyarországot.

Életmentő egészségértés, életveszélyes ismerethiány

A kisfiú tragikus halála csak egy példa arra, hogy az egészségértés, a betegségekkel és azok megelőzésével kapcsolatos tájékozottság életmentő lehet(ne). Erről azonban sajnos más, ismertebb betegségek kapcsán sem beszélhetünk. Például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség végső soron ugyanúgy öl, ahogy egy anafilaxiás allergiás roham, csak lassan és kevésbé látványosan. Az ezekben a betegségekben szenvedők közül is

sokak életét menthetné meg az egészségértés, ha a tájékozottság és tudatosság javításába energiát fektetne a magyar egészségügyi rendszer.

De ennek egyelőre semmi jele.

Ez is oka annak, hogy az Eurostat 2020-ban publikált adatai szerint százezer lakosra számítva Magyarországon haltak meg legtöbben megelőzhető betegségekben, kétszer annyian, mint az EU-átlag, ami a prevenció hiányára és az egészségtelen életmódunkra utal. A megelőzhető halálozás alatt ugyanis azt értik, ami megfelelő orvosi és nem orvosi egészségügyi eljárásokkal (egészséges életmód, megfelelő táplálkozás, rendszeres, szervezett szűrés, betegségek korai felismerése, szövődmények kialakulásának megelőzése) elkerülhető lenne.

A 75 év alattiak körében az ilyen megelőzhető betegségek közé tartozik a tüdőrák, az iszkémiás szívbetegség, az alkoholproblémákkal összefüggő mérgezések/túladagolások, az érrendszeri megbetegedések és a krónikus tüdőbetegség (COPD). A hazai egészségügyben a prevenció fogalma általában a szűrővizsgálatokra, korai diagnosztikára korlátozódik, azaz arra, hogy fedezzük fel mielőbb a betegséget. Miközben ennek elsődleges szintje a megfelelő életmód kialakítása lenne, amellyel elkerülhető a betegségek kialakulása. Szintén a prevencióhoz tartozik a betegségmenedzsment, amely a már kialakult betegségek visszafordítását, az állapotromlás megakadályozását célozza, a szinten tartó, a betegséggel haladó gyógyító kezelés helyett.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alkotmánya is kimondja, hogy a tájékozottság és a lakosság aktív együttműködése kiemelten fontos az emberek egészségi állapotának javításában, melyben az államnak és az egyénnek is felelőssége van. Ezen az egyre többet kutatott területen a magyar mutatók lesújtóak, jóval elmaradnak a nemzetközi szinttől. Ezt az adatot érdemes egybevetni az Európai Egészségértési Felmérés kutatásával: ez alapján

Magyarországon a lakosság több mint fele csupán korlátozott egészségértési képességekkel rendelkezik.

Ennek következménye a prevenció hiánya, alacsony foka, az egészségükért aktívan tenni akarók alacsony aránya, valamint a terápiát nem vagy nem teljesen követő betegek lassú gyógyulása, akár állapotromlása. Az egyén szintjén ez rövidebb életet, rosszabb életminőséget jelent, a társadalom szintjén pedig többletterhet az egészségügyben.

Az egészségértés, a tájékozottság növelése, valamint a cselekvésre ösztönzés kulcsfontosságú lenne a magyarok egészségi állapotának javításához és a megelőzhető betegségek kialakulásának redukálásához. A magán- és a közfinanszírozott ellátás együttműködési tengelyének vizsgálata kapcsán ezért is érdemes kitérni az egészségértés fogalmára.

Egészségértés a viziten

Milyen egy szakmailag helyesen kivitelezett vizit? Tisztázzuk a vizit okát, majd anamnézis (kórelőzmény és panaszok), vizsgálat, diagnózis, recept és kórlapírás. Egy ideális egészségügyi rendszerben itt a vizit 10 százalékánál tartunk. De valójában a 90 százalék a lényeg, amikor az orvos elmagyarázza a páciensnek, hogy mit jelent a betegsége, és ő ezt meg is érti. Tudja, mit kell tennie a konzultáció után, és megfelelően motivált ahhoz, hogy azt meg is tegye.

Példa erre az inzulinrezisztencia, amely népbetegségnek számít, holott egy betegséget megelőző állapotról van szó. Ha a páciens megérti, hogy itt még van lehetősége a betegséget elkerülni és visszafordítani az állapotot, és azt is, hogy ehhez konkrétan mit kell tennie, van esélye. Ha csak receptet kap egy olyan kommenttel, hogy „ma már mindenkinek ez van”, akkor egyenes út vezet a cukorbetegségig.

Más a teendő akkor, ha egy szezonális, krónikus betegségről vagy súlyos betegségről van szó. Más a kommunikációs feladat akkor is, ha olyanról, mint az anafilaxiás allergia, ahol egyszerre feladat a diagnózis ismertetése, valamint egy új, kockázatminimalizált életvitel felépítésének elindítása és az életmentő gyógyszer alkalmazásának megtanítása.

Túlfeszítené a cikk kereteit, így csak megemlítem, hogy a krónikus betegségek kapcsán a teammunka az egyes szakemberek között ugyanilyen elégtelenül működik, és súlyos károkat tud okozni, amikor

kórlapon keresztül igyekeznek kommunikálni, és a páciens a „postás”.

Emellett nagyon fontos lenne a támogató közösségi szakértelem akkor is, amikor egy teljesen új életet kell felépíteni (például különböző súlyos betegségek, elhízás vagy a már említett anafilaxiás allergia miatt).

A magánellátás legfőbb korlátai és lehetőségei

Azt gondolhatnánk, hogy a magánellátás megoldást jelenthet erre a problémára, de a helyzet nem ilyen egyszerű. A magánellátás előnye, hogy jut elég idő a páciensre, így az orvosnak lehetősége van arra, hogy többet foglalkozzon és kommunikáljon vele: elmagyarázza a diagnózist, a teendőket, és tanácsadással segítse a pácienst.

Korlát, hogy az ellátás minden eleme költséget jelent a páciens számára. Egy krónikus betegség kapcsán több szakembert kell felkeresni, valamint a páciensnek szembe kell néznie saját felelősségével. Mindez sajnos a magánellátásban, ahol a pozitív páciensélmény van a középpontban,

sokszor ellentétes lehet a fő szolgáltatói törekvéssel.

A magánszolgáltatónak figyelniük kell a stílusukra, arra, hogyan érzi magát a páciens a viziten, hiszen „mindig igaza van”. Ha szembesíti az életmódjának következményével és a felelősségével, akkor számolnia kell azzal, hogy a páciens ezen megsértődik, és másik szolgáltatót választ, vagy legalábbis az elégedettségi felmérésben ezt kifejti, aminek lehetnek következményei az orvos és az intézmény megítélésére.

Ritka, hogy egy magánszolgáltató nem a vizitekre vagy az általános marketingeszközeire korlátozza az egészségértést fejlesztő aktivitásait, és külön célzott kampányt indít, vagy a betegségcsoportoknak megfelelő támogató, kiegészítő programot fejleszt. De végeredményében nem is ezt kellene támogatni rendszerszinten, mert csak lokálisan hatna, illetve csak a marketingcél „vádja” jelenne meg, és valószerűtlen, hogy rajtuk kívül más is használná a programot a versenytársak vagy állami szolgáltatók közül. A célzott betegcsoport-kommunikációt pedig az adatvédelmi szabályozás is korlátozza, amely az egészségügy területén a legszigorúbb.

Az állami ellátás legfőbb korlátai és lehetőségei

Az állami ellátásban az idő hiánya és az ellátás megszokott menete is a kommunikációt korlátozza. De hiány van elérhető társszakemberekből is. Így az ellátásszervezés csak bizonyos speciális, komplikált esetekben zajlik szakmailag irányított csapatmunkában, ahol a szakemberek is kommunikálnak egymással a páciens érdekében.

Az erősen forráshiányos területen az edukációs anyagok, szórólapok, egyéb kommunikációs eszközök rendszerszintű biztosítása hiányzik. Arra sincs apparátus, hogy kommunikációs támogatást, képzést kapjanak az orvosok, szakdolgozók. A végletekig kifacsart, leterhelt egészségügyi dolgozóktól, akik minden nap azért küzdenek, hogy az elégséges ellátást biztosítsák valamennyi betegnek, nem lehet elvárni, hogy edukáljanak, tájékoztassanak, és rávegyék a betegeket, hogy legyenek aktív szereplői az ellátásuknak.

Ennek ellenére talán a legnagyobb korlát a szemléletben van, amely még mindig a betegségek akut gyógyítására fókuszál. Rövid távú túlélés és nem hosszú távú építkezés jellemzi az ellátást.

Ehhez elsősorban a kormányzati szemléletnek kellene változnia.

Felismerni, hogy a jelen problémáinak kezeléséhez hosszú távú gondolkodással lenne érdemes közelíteni. Így ki lehetne lépni a tűzoltás jellegű gondolkodásból, és az elkerülhető betegséggel küzdő betegek nem termelődnének feltétlen újra.

Abban mindenképp rejlik lehetőség, hogy az állami szférában vannak olyan szakintézmények, melyek az adott területen szaktekintélynek számítanak, és komoly véleményformáló szereppel bírnak. Sok jó példa van egészségértést célzó programra, elég megnézni évente az Egészségértés Díj pályázóit és nyerteseit. Idén többek között nyert a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika endokrinológiai osztálya, amely kiskamaszoknak és idősebb gyerekeknek fejlesztett kognitív viselkedésterápiás kiadványt: a Túl Súlyos Füzet az elhízással kapcsolatban nyújt segítséget. De mondhatjuk az Allergia Képzett Iskola Programot, amely ingyenesen biztosít online tréninget pedagógusoknak, intézményeknek, akár szülőknek az anafilaxiás allergiával kapcsolatban. Mindezek széleskörű alkalmazása az állami és magánellátásban is már óriási lépés lehetne a területen.

Hogyan működhetne együtt?

Az egészségértés ugyan kommunikációhoz kötődik, de nem szabad kommunikációs funkciónak tekinteni. Hatását az egész rendszerre fejti ki, így rendszerszinten kell kezelni. Nagyon sok jó kampány született. A Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Mentőszolgálat, több állami intézmény és magánszolgáltató is különféle kampányokat hirdet és valósít meg. Ezek önmagukban rövidtávú és kevés eredményt hoznak. Különösen úgy, hogy nagy a dezinformációs zaj a területen: a közösségi média, az egészségügyi ipar és életmódpiac ontja magából a szakszerűtlen információkat.

Határozott előrelépést és eredményt az állami és magánszféra együttműködésével lehetne elérni.

Mindez egészen más dimenzióba emelhető lenne, ha az állam a szabályozók és ösztönzők rendszerén is elgondolkodna.

Érdemes lenne az államnak biztosítania a krónikus betegségek gyógyszerhasználatához kapcsolódóan olyan tájékoztatókat, amelyek nemcsak a gyógyszer szedésére, hanem a betegség gyógyítására, az állapot javítására is szolgálnak hasznos tanácsokkal. A népegészségügyi programoknak – az általános felvilágosítás mellett – meg kell találniuk azokat a pontokat is, ahol célzottan tudnak hatni. Például be kellene építeni az egészségértést az orvosi vizitbe. El kellene gondolkodni a pénzügyi ösztönzőkön is, hogy a tb-járulékon vagy a gyógyszertámogatásokon keresztül hogyan lehetne segíteni az egyéni felelősségvállalást és ösztönzést. A már meglévő és jól működő állami- és civil programokat el kellene terjeszteni széles körben mind az állami, mind a magánellátásban.

Hogy nézi ki mindez a gyakorlatban? Erre  példa, ami az anafilaxiás allergiával kapcsoltban az elmúlt hónapokban szakmai és civilszervezetek összefogásának köszönhetően történt. Orvosszakmai vezetéssel, érintett szülőkből megalakult az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület, amely szülőtámogatási és érdekképviseleti munkát végez. A Makit-tal (Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság) és az AKI Egyesülettel közösen kidolgozta azt az intézményi protokollt, amely világosan tartalmazza, hogy mit kell tenni egy intézményben a már ismert és a még rejtve maradt életveszélyes allergiás gyerekek biztonsága érdekében. A szervezetek azóta lobbiznak a Belügyminisztériumnál, hogy ez a protokoll minden intézmény számára legyen kötelező. Amíg ez nem születik meg, az intézmények maguk dönthetnek úgy, hogy bevezetik vagy sem. Az elmúlt hónapokban több alkalommal életet mentett, ahol ezt alkalmazzák. Ahhoz állami döntés kellene, hogy mindez ne a szerencsén múljon.

Annak érdekében, hogy rendszerszinten beszélhessünk előrelépésről, a jelenkor kommunikációs lehetőségeit kihasználva olyan megoldásokat kell bevezetni, amelyek automatikusan hozzákapcsolják a diagnózishoz az edukáló programot, hogy világosan megtanítsák a páciensnek, mit kell saját magának tennie a gyógyulása és az egészsége megőrzése érdekében. Erre is van példa, igaz, pont a másik oldalról: van olyan elektromos cigaretta, amit úgy lehet megvásárolni, hogy a vásárló megnéz előtte egy edukációs programot. Milyen jó lenne, ha nemcsak az egészségügyi kockázatokról, hanem az egészségmegőrzésről és gyógyulásról is lenne ilyen tájékoztató! Például, ha egy étvágycsökkentő gyógyszerhez diéta- és testmozgásajánló programot is kapnánk. Itt is a szabályozás hozhatna átütő eredményt.

Attól még, hogy a magánszektorban páciensnek, az állami ellátásban betegnek hívjuk az alanyt, a feladat ugyanaz:

a páciens/beteg értse a diagnózist, a terápiát, és azt, hogy mit tehet saját maga a gyógyulása, a betegség megelőzése érdekében.

És lehetőleg azt meg is tegye.

Ha az egészségértés területén is két különálló egészségügyben gondolkodunk, a helyzet semmit nem fog javulni.

A G7 Holnap „Állami+magán” sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Stubnya Bence
2024. november 20. 14:03 Adat, Pénz

A Magyar Telekom akciózott akkorát, hogy levitte a teljes inflációt

Akkora áresést okozott a Telekom tévés-streaminges akciója a KSH módszertana szerint a szolgáltatásoknál, amekkorára 1992 óta nem volt példa.

Torontáli Zoltán
2024. november 20. 11:01 Közélet, Vállalat

Gyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér felé

A tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.

Bucsky Péter
2024. november 20. 06:03 Közélet

Addig reformálta a kormány a MÁV-ot, hogy közel került az ingyenesség

A csökkenő utasbevételek miatt már csak évi 26 milliárd forintjába kerülne az államnak, hogy mindenki ingyen vonatozhasson az országban.