Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. október 26. 13:43 Pénz, Világ

Jól bevásárolt orosz földgázból és szénből Kína

A szeptemberi kínai importstatisztika megerősítette, hogy a „világ gyára” továbbra is kihasználja az orosz energiahordozók nyugati szankciók miatti nyomott árát, és alaposan bevásárol belőlük: rekordot döntött az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) és az acélgyártásban használt szén behozatala.

Az utóbbiból Kína tavaly szeptemberben még csak 900 ezer tonnát vásárolt, idén augusztusban viszont már 1,9 milliót, szeptemberben pedig 2,5 milliót. (Az ugrást magyarázhatja, hogy augusztus elején lépett életbe az orosz szénre vonatkozó uniós embargó.) Az erőművekben használható szénnel együtt szeptemberben közel 7 millió tonna volt az orosz eredetű kínai import, ami éves alapon 20 százalékos növekedés – írja a Bloomberg.

Az LNG-vásárlás az egy évvel korábbihoz képest harmadával, 819 ezer tonnára nőtt, pedig a teljes kínai LNG-import 12 százalékkal csökkent éves alapon. Az orosz relációban nagyobb mennyiséget kitevő vezetékes gáz importjáról az év eleje óta nincs adat.

Az orosz olaj importja augusztushoz képest visszaesett szeptemberben 800 ezer hordóval, így Szaúd-Arábia megelőzte Oroszországot a kínai olajszállítók rangsorában. A 7,5 millió hordós mennyiség így is jóval több, mint a tavaly szeptemberi 6,1 millió tonna.

Orosz energiaimportra szeptemberben 7,5 milliárd dollárt fordított Kína, ami kevesebb az augusztusi 8,4 milliárdnál, az egy évvel korábbi 4,7 milliárdnál viszont jóval több. Így Ukrajna februári orosz megtámadása óta Kína több mint 51 milliárd dollárt költött el orosz energiahordozókra, míg 2021 azonos időszakában csak 30 milliárdot. Ez persze összefügg ezek árának változásával is, de mennyiségben szintén nőttek a kínai vásárlások.

Összességében azonban ez sem feltétlenül biztosítja az Oroszország finanszírozásában nélkülözhetetlen szerepet játszó energiahordozó-export gördülékeny átirányítását a nyugati piacokról. Ahogy korábban írtuk, a gázexportban Oroszországnak évtizedes távlatban sincs igazán B-terve, az olajnál pedig egyelőre óriási a bizonytalanság a december 5-én életbe lépő uniós embargó előtt. Ezekhez képest a szén elhanyagolható szerepet játszik az orosz költségvetési bevételekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország olyan területen kezdett zsarolásba, ahol évtizedes távlatban sincs B-terveA földgázpiacon nem látszik, hogyan vennék át az ázsiai vagy más importőrök Európa potenciálisan kieső fogyasztását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden nyolcadik forintot kiszippant a magyar gazdaságból az energiaszámlaEurópában a magyar gazdaság az egyik legsérülékenyebb a magas energiaárakkal szemben. Az ikerdeficit a 2008-as események megismétlődésével fenyeget, ezért is kellenek annyira az uniós pénzek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Nyugat azt akarja, hogy olcsó orosz olaj folyjon, de meg tudja-e oldani?Hat hét van a következő szankciós csomag életbelépéséig, aminek következményeit komoly aggodalmak övezik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ földgáz Kína kőolaj LNG Oroszország szén Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.