Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. május 6. 15:33 Tech

Nagy magyar lőszervásárlás segítette új rekordhoz a német Rheinmetallt

Azonos forgalom mellett 10 százalékkal növelte nyereségét a német Rheinmetall hadiipari vállalat, az egyre nagyobb rendelésállománynak köszönhetően pedig a jövőben az árbevétel is nő majd – derül ki a társaság ma nyilvánosságra hozott első negyedéves jelentéséből.

A fegyverekkel és lőszerekkel foglalkozó üzletágnál már az idei első három hónapban is volt forgalomnövekedés, 17 százalékkal 258 millió euróra (a teljes negyedéves forgalom 1,27 milliárd euró volt, a cég autóipari beszállítóként is tevékenykedik). A jelentés szerint ez annak köszönhető, hogy a vállalat nagy mennyiségben adott el lőszereket és hajtóanyagot egy meg nem nevezett nemzetközi ügyfél számára.

Az üzletág 1,15 milliárd euró új megrendelést könyvelhetett el a negyedévben, a rendelésállomány így rekord szintre, 3,79 milliárd euróra emelkedett, és ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung is kiemelte a jelentés alapján, ez különösen egy magyar szerződésnek köszönhető. Erről a hazai hírekből többet is lehet tudni, a Rheinmetall – amely márciusban résztulajdonosává vált a kormányzat támogatását is maga mögött tudó 4iG-nek, Zalaegerszegen pedig páncélosokat gyártó üzemet létesít – lőszergyárat épít Várpalotán, és a megrendelt hadianyagok nagy részét ott állítja majd elő.

A szállítás 2023 és 2031 között lesz esedékes, és nem meglepő módon része lesz a csomagnak a magyar kormány által megrendelt Leopard 2 tankok, Lynx gyalogsági harcjárművek, valamint Panzerhaubitze 2000 önjáró tarackok fő fegyverzetéhez való lőszer. (Az említett páncélosok közül pedig a Lynxeket Zalaegerszegen gyártja majd a német cég.)

A Rheinmetall az év egészére csoportszinten 15-20 százalékos forgalomnövekedésre számít, ha valóban elkezdődik a német hadseregnek a kormány által – Ukrajna orosz megtámadását követően – beharangozott haditechnikai korszerűsítése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre merészebben görög a NER informatikai kis gömböce, a Digit is felfaló 4iGSokmilliárdos állami megrendelésekkel pumpálták fel a céget, amelyet pont az a német hadiipari óriás tőkésít fel, amelynek Magyarország az egyik rendszeres vásárlója.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHalsperma-minősítéstől az űrbe: a közbeszerzési bajnok 4iG útja a legnagyobb magyar cégek közéHa minden tervezett felvásárlás megvalósul, a 4iG a magyar informatikai piac éllovasa lesz, jövőre akár 300 milliárd forint feletti árbevétel is összejöhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech 4ig nyrt. hadiipar haditechnika orosz-ukrán háború rheinmetall Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.