Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2024. január 16. 14:19 Világ

Az épületek több mint fele megsemmisült vagy megsérült a Gázai övezetben

Január 15-tel érkezett el a századik napjához a Gázai övezet elleni izraeli hadjárat, amely során a lakosság 85 százaléka (több mint 1,9 millió ember) hagyta el otthonát, műholdfelvételek alapján pedig az épületek több mint 50 százaléka megsemmisült vagy megrongálódott – írja az Axios

Az övezet északi, leginkább zsúfolt részeiben az épületek 70-80 százaléka sérült. A déli részeken is jelentősek a károk, ahol a New York Times szerint több mint kétszáz 900 kilogrammos bombát vetett be Izrael, annak ellenére, hogy a területet biztonságosnak nevezte civilek számára.

  • Pusztító erejük miatt ilyen bombákat elvétve használnak lakott területeken, a CNN-nek egy biztonságügyi szakértő azt mondta, hogy a vietnámi háború óta nem volt olyan mértékű bombázás, mint a gázai háború első hónapjában.

Eddig 24 ezer gázai halt meg a háborúban – 70 százalékuk nő vagy gyerek – a Gázát kormányzó Hamász szerint. Az ENSZ szerint nincs biztonságos hely az övezetben, egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz, az egészségügy “összeomlóban”, az éhínség esélye napról napra nő. 

  • “Egyre több embert zsúfolnak be egy egyre kisebb területre, ahol egyre több erőszakkal és egyre nagyobb nélkülözéssel szembesülnek” – közölte pár napja Martin Griffiths, az ENSZ sürgősségi segélyezési koordinátora.
  • Az október 7-i terrortámadásban a Hamász nagyjából 240 túszt ejtett, közülük több mint százan szabadultak meg. Izrael szerint eddig 25 izraeli túszt ölt meg a Hamász. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Gázai övezet Izrael palesztin-izraeli konfliktus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2024. május 22. 13:14 Világ

Nem biztos, hogy jó ötlet megvámolni a kínai autókat Európában

Kína az európai autógyártók harmadik legfontosabb külpiaca, de veszélybe kerülhet az elérése, ha vámháború bontakozik ki a két térség között.

Mészáros R. Tamás
2024. május 22. 05:13 Pénz, Világ

Egyre többen védelmezik a készpénzt, már csak az a kérdés, ki ellen

Magyarországra a Mi Hazánk hozta be, de sok más országban is téma a készpénzhez való jog védelme.

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 16:34 Élet, Világ

Nem sietik el a boltokban használt vékony műanyag zacskók betiltását

Az Európai Unió tesz egy nagy lépést a műanyag hulladék csökkentése érdekében, de nagyon lassan és sok szempontból kritizált módon.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 23. 13:49 Vállalat

Az egész magyar gazdaság megérzi, ha le kell állnia a gödi akkugyárnak

Komoly gazdasági érdekekkel állnak szemben a civilek jogos környezetvédelmi aggályai, ezért hatalmas tétje van a másodfokú bírósági döntésnek.

Váczi István
2024. május 22. 17:06 Közélet, Pénz

Jó üzlet Magyarországnak a kínai hitel? Nagyot lódított Lázár János

Lehet, hogy az autópályák szépen termelik a bevételeket, de attól még nem lesz jobb üzlet a vasúti fuvarozás - márpedig kínai kölcsönből idehaza vasút épül.

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 13:03 Közélet, Pénz

Megint romolhat az életszínvonal, ha háttérbe szorul az infláció féken tartása

Egy friss elemzés szerint átmeneti javulásban lehetünk, a választások után középtávon könnyen visszatérhet a mostaninál magasabb infláció.