Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. január 6. 13:33 Világ

Afrikát kerülgetik a teherhajók, az IKEA és az Electrolux késésekre figyelmeztet

A jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai miatt a Szuezi-csatorna helyett Afrika megkerülésével közlekedik a teherhajók döntő része Ázsia és Európa között – az átjárót az azt rendszeresen átszelő flotta fele kerüli el a Bloomberg által idézett adatok szerint, és egyre inkább megnőtt a kitérőt választó hajók száma az elmúlt hónapban.

Miért fontos ez? Mintegy negyedével növekszik a hajóutak hossza a Szuezi-csatorna elkerülése miatt, ami a szállítási díjakon és végső soron a fogyasztói árakon is érzékelhetővé válhat, ha sokáig fennmarad a mostani helyzet. Már a múlt hónapban is több mint száz alkalommal indítottak támadást kereskedelmi hajók ellen a húszik.

Számokban: a tengeri fuvarozás költségei december óta meredeken emelkednek, a Drewry adatai szerint november vége óta közel megkétszereződött a konténerszállítás ára, a drágulás az Ázsiát és Európát összekötő viszonylatokon kiemelkedő. A tanácsadócég a következő hetekben további emelkedésre számít a vörös-tengeri helyzet miatt.

  • Az Oxford Economics számításai szerint, ha a teherhajóknak több hónapon át el kell kerülniük a Vörös-tengert és a Szuezi-csatornát, az éves szinten 0,6 százalékponttal gyorsítaná a globális inflációt. Európában ennél nagyobb mérték várható.
  • Más vállalatok mellett a svéd IKEA és Electrolux is késésekre figyelmeztetett egyes termékeknél az ellátási lánc problémái miatt.

Háttér: a húszi lázadók a gázai háború óta támadják a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat. A konfliktusban a palesztinokat támogató húszik az izraeli Eilat városát is megcélozták ballisztikus rakétákkal.

  • Jemenben már százezrek halálát okozta a szaúdiak támogatását élvező kormányerők és az Irán által támogatott húszi és más kisebb lázadócsoportok közötti, közel tíz éve tartó polgárháború.

Mi várható? Grant Shapps brit védelmi miniszter hétfőn megjelent cikkében közölte, hogy az Egyesült Királyság készen áll a vörös-tengeri hajózás védelméért lépéseket tenni. Szerdán 12 ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán közös nyilatkozatban figyelmeztette a húszikat, hogy ha folytatják a támadásokat, az nem marad következmények nélkül.

  • A végső figyelmeztetésként is értékelt közlemény ellenére egy nappal később egy robbanóanyaggal megrakott húszi drónhajó robbant fel a Vörös-tengeren, de nem okozott kárt vagy áldozatokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nagy zavarok ellenére sem éri meg Ázsiából visszahozni a termeléstA Szuezi-csatorna eltorlaszolása, vagy a járvány miatt felboruló szállítás komoly problémának tűnik, de Ázsia elhagyásához képest ezek csak rövid kis epizódok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ háború hajózás húszi Szuezi-csatorna teherhajó Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.